A hagyományokhoz hűen idén is november első hétvégéjén a Dér Kupával ért véget a Yardstick Trophy Nagyhajós Kupasorozat szezonja.

A csaknem hat hónapon átívelő sorozat 2013-ban idén 10 állomással várta a versenyzőket.

Immáron negyedik éve került kiírásra a Somogy Megyei Vitorlás Szövetség (SMVSZ) és tagegyesületei koordinálásában a Yardstick Trophy (YST), amely 2012 óta hivatalos Yardstick Flottabajnokság is egyben. A sorozat négy éve tartó sikere is jól példázza, hogy hazánkban cseppet sem csökken a yardstick rendszerű versenyzés népszerűsége.

A kiíró SMVSZ a versenynaptár összeállításánál az idei évben is törekedett arra, hogy Kenesétől Keszthelyig komoly hagyományokkal rendelkező, tradicionális versenyek alkossák a bajnokságot. Új helyszínnel is bővült a sorozat, hiszen 2013-ban először volt a pontverseny része a TVSK őszi versenye, a badacsonyi Szüreti Regatta.

A bajnokság Pünkösd vasárnapján vette hivatalosan kezdetét, az előző évhez hasonlóan ezúttal is a

Pünkösdi Regatta

középső napja számított bele a pontversenybe. Júniusban kétszer is Fonyód volt a házigazda, előbb a

Joker-Termoplusz Kupa

, majd a

Kormorán Kupa

látta vendégül a mezőnyt. A júliusi szünet után augusztus első hétvégéjén Balatonbogláron az

International Kupával

folytatódott a sorozat, majd harmadjára is Fonyód következett, ezúttal a

Pálos István Emlékversennyel

. Sok idő a pihenésre ezután sem maradt, hiszen egy héttel később már Kenesén az

Alkotmány Kupán

dörrent el a startpisztoly. Az őszt a

Szigligeti Kupa

nyitotta az első szeptemberi hétvégén, két héttel később pedig az új állomás, a

Szüreti Regatta

várta a versenyzőket. Szeptember utolsó hétvégéje évek óta egyet jelent az

Unitef Kupával

, nem volt ez másként idén sem, az évadzárót megelőző hosszú szünetre a földvári versennyel készültek a versenyzők. A hagyományoknak megfelelően a bajnokságot ezúttal is Kenesén a

Dér Kupával

zárta a mezőny, ahol rekordszámú, 81 hajós mezőny búcsúztatta az évet.

A 2013-as esztendőben átalakításra került a pontozási rendszer is. Egyrészről a versenyeket a korábbi évek tapasztalatai alapján az indulók száma szerint súlyozva három csoportra osztották a szervezők, majd ennek megfelelő szorzószám alkalmazásával kerületek a versenyen elért pontok kiszámításra. A másik pontversenyt érintő változás a bónuszpont rendszer átalakítása volt, amely idén minden korábbinál jobban díjazta a rendszeres indulókat. Mindkét változtatás pozitív fogadtatásban részesült, hiszen egyrészről elmosódtak a különböző versenyeken szerezhető pontok közötti látványos különbségek, másrészről több fordulón való részvétellel már komoly lépéselőnyre tehetett szert egy-egy egység.

2013-ban 419 hajó állt rajthoz a YST fordulóin, ami átlagát tekintve fejlődés a 2012-es számhoz viszonyítva, amikor 432 hajó vett részt 11 versenyen. A legnagyobb mezőnyt ezúttal is a Yardstick I osztály vonultatta fel, 204 indulóval. A bajnoki címet a Sleepwalker 2.0 NAU370-es nyerte el, megelőzve az egész évben csak egyetlen futamot mulasztó Márta Máriát. A bronzérmet egy másik 370-es Nautic, az Evolution szerezte meg. Az első hatba még az Obsession, a Péter Pál és a Bettus tudott beférni.

Yardstick II-ben szinte az utolsó fordulóig nyitott volt a küzdelem, melyből végül a 2012-ben „még csak” ezüstérmes Pacsirta került ki győztesen. Mögöttük végzett a dobogón, a szezon minden versenyén rajthoz álló Kisvacak csapata, valamint a remek szezont futó Hobo. A negyedik helytől a Marlin, Tatus, Kerecsen II trió követi az élbolyt. A Yardstick II. osztály kiegyensúlyozottságáról sokat elárul, hogy a második és negyedik helyezetteket mindössze 5 pont választja el egymástól.

A legkisebb hajóosztályban Patience végzett az élen, megelőzve a Concertot és a 2012-es kiírás győztesét a Catullus Maximust. Az első hatot a Dudu, Hepp és Bolygó egységi zárják.

A korábbi évekhez hasonlóan a díjak átadására a következő szezon első versenyén kerül majd sor, ünnepélyes keretek között. A jövő évi versenyidőpontok véglegesítését követően már megkezdődtek az egyeztetések a 2014-es versenynaptár összeállítását illetően, így várhatóan hamarosan erről is beszámolhatunk.


Fotó: Leiner András