Hajózástörténeti előadás, és könyvismertető


Vendégünk, előadónk a könyvek szerzője:


Deák István okleveles hajóskapitány,

volt nautikai és igazságügyi hajózási szakértő

Az est keretében olyan köteteket ismerhetnek meg, melyek több évnyi kutató, gyűjtő, elemző és rendszerező munka eredményei. A barátokkal, volt kollégákkal folytatott beszélgetések, visszaemlékezések nyomán formálódtak. Mindemellett a szerzőnek számtalan, fiókok mélyén rejlő fényképet, dokumentumot sikerült összegyűjtenie, és közkinccsé tennie.

A vízirendészeti- és a hajósalmanach rövid történeti bevezető után, 1846-tól, illetve a vízirendészet megalakulásától tartalmazza az egykori hajósok, dolgozók felelhető adatait, fotóit. Hajózási kézikönyve a kedvtelésből és a hivatásból hajózóknak egyaránt segítséget nyújthat a Balaton, a Sió-csatorna megismeréséhez.




Deák István jelenleg a Balatoni Hajósok Szent Miklós Egyesülete történetét dolgozza fel.


Az előadás időpontja:

2014. március 19. (szerda) 18 óra


Helyszín:


Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház



Cím:

8600 Siófok, Fő tér 2./A

Mindenkit szeretettel várunk!


Forrás: yacht-sail.hu