A futamgyőzelemről részleteket még nem tudunk, de a verseny honlapja szerint az utolsó, tizedik futamot Érdi Mári nyerte a versenyben vezető Marit Bouwmeester előtt.

Összetettben a Yacht Club Budapest versenyzője a 37. helyen végzett, ami fantasztikusan jó eredmény. Élete első Világkupa versenyén nem csak bekerült az Arany csoportba, de a futamgyőzelemmel akár rekordot is érhetett el. Nem valószínű, hogy sokan mondhatják el magukról, hogy az első versenyen ez is sikerült!

A finneseknél nem volt futam. Halasztás után megpróbálkoztak ugyan a versenyzéssel, de egy hetven fokos szélforduló után a futamot megszakították. Így Berecz Zsombi a 13. helyen végzett, ami kiváló eredmény. Nemzetek sorrendjében 10. lett, vagyis úgy tűnik nagyon magabiztosan tartozik azok közé, akik nagy eséllyel olimpiai kvótát szerezhetnek majd a szeptemberi világbajnokságon.

Tomai Balázs is jó szájízzel fejezhette be a versenyt, hiszen az utolsó napon az Ezüst csoportban egy 5. és egy 2. helyet ért el, amivel a 69. helyen zárt a 144 hajós mezőnyben. A nemzetek sorrendjében a 26. helyen végzett. Az olimpián Laser osztályban lesz a legtöbb versenyző. 46 ország laseresei versenyezhetnek majd. Közülük 23-an szerzik meg a részvételi jogot idén ősszel.

Laserben a „legkönnnyebb” megszerezni az indulási jogot. Tomai Balázs az utolsó futamaival is igazolta, hogy sokkal jobb teljesítményre is képes, mint, amit ezen a héten produkált. Vagyis neki is jó esélye van, hogy már idén ősszel, elsőre megszerezze az indulási jogot Magyarországnak.

Igaz, az olimpiai kvótára törekvő magyar versenyzők között neki van ebben egyedül konkurenciája Vadnai Benjamin személyében. De, remélhetően kettejük vetélkedése előre hajtó erő lesz mindkettejüknek a nemzetközi mezőnyben.

A szörfösök eredményei: Gádorfalvi Áron 43., Nickl András 64. lett a 72 induló között. Cholnoky  Sára 47. helyen végzett az 56 deszkás lány mezőnyében.

Holnap a verseny utolsó napján az összetett első tízbe került versenyzők Éremfutamaira kerül sor.

Eredmények a verseny honlapján itt:


http://www.trofeoprincesasofia.org/en/default/laregata/vertodoslosresultados/id/1/idsc2r/9


Fotó: Farkas Ágnes



Forrás: hunsail.hu