44 hajó, 4 futam a Kenesei Szezonnyitó ODT I. fordulóján

A 2014. évi szezon első komoly ODT versenye, amely egyben a Kenesei Szezonnyitó is április 26-án és 27-én Balatonkenesén zajlott a KMPVSE rendezésében. A négy fordulós versenysorozat első állomásán 44 hajó, 4 futamot vitorlázott a két versenynapon. Az időjárás eleinte nem a legszebb arcát mutatta, de szombati két futam és a vasárnapi két futam során bizonyíthattak a csapatok. Vasárnap az utolsó futamon ideális szélviszonyok közepette 8-12 csomós DK-i szélben vitorláztak az egységek, míg szombaton kicsit gyengébb szélben 4-6 csomós K-DK-i teljesítették az up and down pályát a csapatok.

A nyolc ODT szereplőből csak 6 (Asso99, 8mOD, E770, J24, SR, S22) indult a versenyen, mert a Melgesek az Eb előverseny miatt maradtak távol, míg az X-35 osztály sajnos nem tudott megfelelő számú egységet kiállítani. A kenesei verseny állandó beugrója a Nautic viszont 9 hajóval képviseltette magát.

A legnépesebb osztály a J24-es volt, ők kilenc egységgel vágtak neki a szezon nyitányának, a győzelmet itt Litkey Farkas csapata szerezte meg Makai Gáborék Nord Telekomja és Hercsel Erikék Sailforyou egységei előtt. Igen dicséretes, hogy a J24 osztály új tagokkal bővült idén, négy új egység csatlakozott a flottához.

A Sudár Regatták voltak a második legnagyobb létszámú osztály hét fővel. Itt a Százxszép Dr Szörényi Gábor csapata győzedelmeskedett, Nagy Mártonék Nagyon Sudár egysége és Pál Gaston Gé. nevű hajója előtt.

A 8mOD osztály is szépen teljesítette a beígért hat egységet ők is jó versenyt vívta. Az arany Kassai András vezényletével a Camelotnak jutott, az ezüstérmesek Detréék lettek a Kracker Jackkel, míg a bronz az Oroszlán Péter irányította American Crew-hoz került.

Az Asso osztály 5 egységet vonultatott fel, a győzelemnek Vadnai Tamásék örülhettek a BMW Sailing Team fedélzetén, az ezüstérem Szilvássy Attila Peecassoé nevű csapatáé lett, míg a harmadik helyen a Csimborasszó végzett Fazakas György vezényletével.

A S22 osztály szintén 5 hajóval indult, Majoros Beáék magabiztos teljesítménnyel hozták az első helyre a Metálkát, Bors Sándorék az El Ninoval másodikok, míg Veisz Miklós Aventura nevű hajója a harmadik helyen végzett.

Az Elliott770 osztály sajnos csak három egységgel indult Kovács Ákosék a Nomáddal bizonyultak a legjobbnak a hármas párharcban. A Nautic 330-as osztályban Török Zoltánék a Fantommal örülhettek a legnagyobb kupának, Dr Bölcsvölgyi Tamáséké lett az ezüstérem a Pingivel, míg a bronz Váradi Attiláék Tintahal nevű formációjának jutott.


VÉGEREDMÉNY