hivatalos közlemény, 2014.05.01.


Tisztelt Vitorlázók!

Az idei szezonban, 2. ízben elrajtolt a Balaton egyik legnagyobb megmérettetésére kiírt vitorlás túraverseny, mely kifejezetten az amatőr sportolók képességeit kívánja értékelni, rendhagyó versenykiírásával. A versenyrendezőség csak annyit szeretne elérni a versennyel, mint amennyit a versenyzők kívánnak elérni vele.

2013-ban a verseny 12 kikötőt érintett, idén szeretnénk, ha ez


megduplázódna. 🙂


A verseny alapgondolata:

A sport- vagy csoportidentitás nem jelent mást a versenyrendezőség olvasatában, miszerint: biztosítani az egyénnek olyan döntéshozatali lehetőséget és mozgásteret, melyet a saját belátása szerint, képességeinek megfelelően, a sportszerűség keretein belül szabadon felhasználhat, sportcéljai elérésére.


A verseny az előző évhez képest 6 kiegészítéssel bővült, mely hangsúlyozzuk, nem változtatta meg az alap, 2012-ben készült versenykiírást.

1. Egy olyan

kiegészítés készült

a verseny kiírásához („

Személyes kihívás”

néven ), mely megkísérli a sportszerű magatartást népszerűsíteni, és a sportolók egymás iránti, kötelező tiszteletét hangsúlyozni.

2. Elkészült a verseny, hiányzó

alapszabályokat tartalmazó szabályzata

, mely a sportszerű viselkedést igyekszik a verseny sajátosságaira szabni, és a vitás ügyeket sportdiplomáciai eszközökkel megvitatni és igazságos döntést hozni.

3. A verseny rendezősége egy

nemzetközi versenykiírással

megkísérli a versenyt külföldön is népszerűsíteni.

4. Az idei szezonban lehetőséget biztosítunk olyan érdeklődőknek, akik eddig nem vettek részt vitorlás rendezvényen. A résztvevőknek, parti programokkal tűzdelt,

speciális élményt


nyújtó hétvége lehetőségét adjuk, melyben az autentikus tókerülés a végső cél.

5. Elkészültünk a

2014-es SZHSZ listával,

melyet megtalálni a verseny hivatalos honlapján.

6. Özegyűjtöttük a Balaton környéki/felvidéki

borászatok és pincészetek elérhetőségeit,

melyek segítségével a „Bor útja” futam során a helyszínek könnyen elérhetővé válnak. A kikötések tervezését elősegítve, a Balatoni rendezvények menüpont alatt, választhatóvá, és

könnyen elérhetővé tettük a Balaton parti fesztiválok helyszínét és időpontját.

Jó szelet, és sportszerű versenyzést kíván a Versenyrendezőség, minden Résztvevőnek!


Stricz Tamás, versenyvezető

2014.05.01. Balatonfűzfő