Fa Nándor nem csak azzal írt történelmet a hazai vitorlássport történetében, hogy olyan versenyek sikeres résztvevője volt, ami emberfeletti teljesítményt igényeltek, hanem ezt a fajta szellemiséget és versenyzést meghonosította itthon is.

Elsőként a 2001-ben hívta életre az Egyszemélyes Balatonkerülő versenyt a TBS Nagydíjat, majd 2006-ban a felkészülési versenynek is kiválóan alkalmas Keszthely-Kenese Szóló versenyt.

Miközben Fa Nándor másod magával az Atlanti Óceánon vitorlázik új hajója, a Spirit of Hungary fedélzetén, aközben szellemisége itt marad a Balatonon. A


Kereked Vitorlás Klub


jóvoltából a Keszthely – Kenese Szóló verseny június 21-én 9-kor rajtol Keszthelyről.

A táv, ahogyan a neve is mutatja Keneséről Keszthelyig vezet. A közel 77 km légvonalban, jó esetben 7 rossz esetben 20  óra alatt tudják a versenyzők teljesíteni. Az ideális szélirány a délnyugati lenne, mely, ha kellő erővel fúj, az élmezőnynek lehetővé teszi, hogy a távot alig kevesebb, mint 4 óra alatt teljesítse. Ez csakúgy, mint a Kékszalag esetében nagy szerencse kérdése.

Ez a 7. KKSZ verseny 2006 óta és eddig éppen 77 induló (ha egy kicsit belefolyunk a szám misztikába, akkor ez éppen Fa Nándor rajtszáma), két hajóosztályban próbálkozott meg a táv leküzdésében. Talán a fontosabb hajóosztály a 8 méteres kategória, hiszen a TBS Nagydíj kizárólag ebben a kategóriában zajlik. De indulni lehet még 10 méteres osztályban is.




Varga Lajos a 2013-as győztes

Ahogy az már szokás a verseny online is követhető.  A


Cason


jóvoltából minden egyes hajón nyomkövető lesz, így az Internet előtt ülők is élvezhetik a versenyt. Ez nem csak a nagyközönség számára érdekes, hanem mert a verseny egyik legfontosabb része a biztonság kérdése. Ha egy hajós bajba kerül, akkor a jeladó segítségével a


VMSZ


mentőhajói sokkal könnyebben oda találnak hozzá és így időt nyerve tudnak neki segíteni.  A verseny fontos támogatója a


Vodafone


, mely a kommunikáció gördülékenységét biztosítja.



A verseny kiírása

A versenyen történteket a


http://kereked.hu


és a


http://szolóvitorlazas.hu


oldalakon online követhető


Fotó: Hajó Magazin