továbbá az osztály jövőképéről néhány gondolat.


Tervek

4 versenynap, szél, napsütés, 12 futam, 15 induló.


Val


ós


ág

2,5 versenynap, 7 futam, 1-4 bft északi szél, jellemzően felhős idő, 10 induló. A tervek közül mindössze az induló egységek számára lehetett nekünk versenyzőknek ráhatásunk, de sajnos a vitorlázók remálma, a vis maior ebbe is beleszólt. Ugyanis több egység betegség, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott rajthoz állni.

OB 1. nap

Három futam az erősen változó irányú, változó erősségű ( 1-4 bft), északias szélben. A meglehetősen hektikus időjárás (esetenként 30 foknál nagyobb szélfordulók, leálló szél) rendre szétzilálta a mezőnyt. A jó oldal választással, és csíkvadászattal nagyon el lehetett szakadni. Ezt a Margitics-Serke páros két ízben is megmutatta, ugyanis az első és harmadik futamot “látótávolságon kívül” nyerték. A 2. futamban korrigálták a korai rajtjukat, igy itt elszállt az esély a mesterhármas kivitelezésére. Ebben a futamban a Bihary-Bihary testvéreknek szólt a duda.

A mezőnynek volt egy 6-7 fős magja, akik általánosságban együtt vitorláztak sok adok- kapokkal, gyakori pozíció cserékkel. Erre két markáns esetet elevenítek fel az alábbiakban:

Czetl-Mihály páros az első futamban szépen vitorlázva, magabiztos második helyről esett vissza az utolsó hátszél szakaszon a megálló szélben az 5. helyre!

Huber-Kiska a 3. futamban több száz méteres hátrányból az utolsó szakaszon feljött a 2. helyre! Itt a Margitics-Serke egység vezetett, Gyapjas-Péch Biharyékkal folytatott a bőszeles befutó szakaszon nagy csatát jelentős előny birtokában. Utóbbiak a befutó előtti hátszél bója vételét követően kihauzoltak, és a cél felé vitorláztak egymásra figyelve a legrövidebb úton spivel. Az őket követő “együttállás” , viszont az időközben megálló szélben, a bóját elhagyva a déli part irányába vitorlázott tovább, és az időközben kialakuló szélkifli púpos részén haulzolva éles menetben hasított a befutó irányába szintén spivel. Gyapiék és Biharyék a pálya szélcsendes oldalán megdöbbenve tapasztalhatták, hogy a messzi távolból megérkeztek Huberék a 2. helyre.

Egyebekben:

későn jött meg a szél, szürkületben pakolt össze a mezőny, sötétédésre értek haza a szervezők, versenyzők. De ez így volt jó, egy Bajnokságot erőltetni kell, különösen, ha olimpiai osztályok vételkednek.

Az élén pontegyenlőséggel:

1. Margitics-Serke

2. Bihary-Bihary

OB 2. nap

Három * 1. Ez a mai mérlege a Gyapjas-Péch egységnek. A bizonyítványban nem mutatna jól, de egy 470-es versenyen megsüvegelendő teljesítmény. Margitics-Serke ma egy 2, 4, 4-et ment, ami a napi összesítésben a 2. legjobb eredmény (10 pont). A napi teljesítményük alpján bronzos helyen végeztek 11 ponttal Biharyék (3,5,3) és Borsosék (2,2,7). Összesítésben Gyapjas-Péch, Margitics-Serke, Bihary-Bihary sorrenddel fordulunk a 3. versenynapra.

Trükkös nap volt, hasonló körülmények közepette versenyzett a mezőny, mint az 1. napon.

OB 3. nap

Várakozással kezdtünk (pinyo forgó, telefonok nyomkodása, sakk, egyéb parti tevékenységek).

Délután kimentünk, vízen várakozás…aztán megjött egy gyenge északi, amiben tudtunk egy futamot zárni a második kör tetején befuttatott pályán. Első cirkáló taktikája egyértelműnek tűnt, a mezőny 99 százalékban ezt valósította meg. Lee rajt, hosszan menni jobbcsapáson, lelpörgésekre kicsit igazítani, majd bójavonal környékén menni egy hosszú balcsapást. Borsosék a mezőnytől jobbra takkoltak fel, és végül nekik lett igazuk. Szorosan mögöttük érték fel Gyapiék, majd a Bödör-Varró páros fordult 3. helyen. Hatszélben Gyapiék egyből kihaulzoltak, a balról érkező frissüléseken indultak lefelé, Borsosék mentek ejtve a legtovább, ők a tengelytől jobbra, míg a Bödör-Varró tengelytől enyhén balra hátszelezett. Eltérő széltaktikával, de mind a 3 egység talált megfelelő erősségű szelet, így a hajók közötti különbség csekély maradt. A mezőny hasonlóan osztozott az előbbi három variáción, keresve közben a legtöbb szelet. Hátszél végén Gyapiék, Borsosék, Bödör-Varró volt a sorrend. A cirkáló szakasz szélképe jelentősen átrendeződott. A pálya jobb oldalán több szél fújt, azonban, a bal oldalon várható volt egy markáns lepörgés, esetleges erősödéssel. Gyapiék igyekeztek jobbra menni a leálló szél utolsó morzsáival, Borsosék közép jobbra, Bödör-Varró balra takkolt. Mezőny zöme a jobbra taktikán volt, kivéve Weinber-Böröcz, és Nyeste-Pintér. A jobb oldal először megcsúszott, majd jött a bal pörgés széllel, igy a végén jobb lett a bal, majdnem. Borsosék elegánsan és higgadtan feligazitottak a bója vonaláig Bödörék elé alá, majd az őket hamarabb elérő lepörgést kihasználva beálltak a másik egység vonalába, és befutottak első helyen. 2. Bödör-Varró, Gyapiék 3. Aztán Margitics-Serke, Weinber-Böröcz, Nyeste-Pintér sorrend alakult ki.

Kis kitérő az osztály jövőjét illetően.

Nyeste Gabi doktor 40 évesen, Bigi (Baráth Gábor) ösztönzésére ült be egy 470-esbe, ráadásul az OB-n. Ez volt kormányosként az első vizre szállása. Tehát van élet 40 felett is, hetvenesbe is, beugróként is! Cetli még nála is idősebb, több mint 25 év aktiv hetvenes múlttal rendelkezik, illetve e sorok írója is közeledik már a negyvenhez. Hogy miért irom mindezt? Mert újfent ajánlom kedves volt hetvenesező sporttársaim figyelmébe, ideje lenne már visszaülni, hiszen Tudod, tudom, hogy hiányzik ez Neked, csak eddig nem merted magadnak sem bevallani ;).

Másrészről ajánlom ezt az osztályt mindenki más figyelmébe, aki szereti, ha éles menetben is siklik alatta a hajó, és nem kell várni a bőszeles szakaszokig.

Három huszas versenyző (2 crew, 1 skipper) is kipróbálta a 70-es érzést, és 2 ebből már biztosan felülő is lesz! Kedves 420-as versenyzők! Szeretnélek bátorítani benneteket, hogy jövőre próbáljátok ki magatokat ebben az osztályban is (legalább egy verseny erejéig), hiszen ez lehet SZÁMOTOKRA a jövő egyik útja. És amikor a jövőre gondolok, nem kizárólag azokról beszélek, akik a nemzetközi mezőny elejébe törekszenek, hanem azokról a versenyzőkről is, akik egy komoly mezőnyben szeretnének vitorlázni.

És ajánlom ezen sorokat mindazon nagyhajósoknak a figyelmébe is, akik csapatukat jelenleg is kishajós, vagy volt kishajós versenyzőkből építik fel, vagy szeretnék felépíteni. Meg kell nézni a komolyabb hazai osztályok eredménylistáit (Asso, Melges), meg kell nézni a Wild Joe, Fifty-Fifty stábját stb. és egyértelmű lesz, kishajózás nélkül szinte nincs (kivételek persze mindig vannak, de ezek sosem erősítik a szabályt!) -komoly- nagyhajózás sem. Utóbbi sportemberek/mecénások a jövő csapatát/csapatukat a mostani olimpiai egységek támogatásával tudják – akár maguk számára is – biztosítani..

Jelenleg a BYC adja a mezőny gerincét, de aktív ezen a vonalon a Spari, a THE, a Kereked is, és a BSFVK-nak, BHSE-nek, az ASE-nek valamint a Justitianak is van, volt a közelmúltban aktiv versenyzője. Igyekeztem a teljességre törekedni, bocsánatot kérek, ha kihagytam valakit. Vannak biztató hírek, hogy ezen kör bővülni fog,  jövőre stabilan 10 feletti mezőny várható.

Jövőre a THE rendezi a veterán VB-t, már most érdemes lehet a felkészülést, hajóbeszerzést megkezdeni.

Aki szeretne a hetvenesezés jelenébe (naprakész beszámolók, képek, videók, keres-kínál, edzés lehetőség), illetve jövőjébe betekinteni, az keressen meg a facebookon (Bödör Gergely) vagy a bodormajo@gmail.com cimen.