Kezdetét vette az idei év első regattája az Adrián. Illetve még nem ott, hanem Budapesten a hajósorsolással.

Be kell látnom  az Arany Sekli verseny különleges. Nem csak attól, hogy ez a legrégebbi versenysorozat az Adrián magyar szervezésben és a  szervezője az a Hovanec  Zoltán, aki a magyar tengeri verseny vitorlázás tulajdonképpeni megalapítója, hanem azért is, mert az eseményen minden évben megemlékezik egy híres magyar tengerészről. Ez idén sem volt másképpen és  a  most Dr Zsigmond Gábor alapos és élvezetes előadását, megemlékezését

Dr. Juba Ferenc tengerészkapitányról

hallgathatták meg a skipper értekezletre érkezők.



A verseny arról híres, hogy a korai időpont miatt komoly kihívásnak teszi ki a rajta indulókat. Nem csak nappal, hanem éjjel is. Az öt futamból egy mindig éjszaka zajlik, függetlenül az időjárási körülményektől.  Méltán népszerű ez a verseny itthon. Most is 24 hajó 3 osztályban veszi fel a versenyt egymással március 21 és 28 között az Adrián.



A tegnapi estén a résztvevőkön már látszott, hogy  a tél lassan véget ér és minden gondolatuk a hétvégén kezdődő regatta foglalkoztatja sokkal jobban, mintha már benne járnának a szezonban. A zsúfolásig megtelt különteremben lezajlott a rajtszám sorsolása is és áttekintették a versenykiírást is. Nincs más hátra, mint vízre kell szállni és megküzdeni az elemekkel a téli álmából ébredő tengeren.



A versenyről a jövő héten többször is beszámolunk, szöveges és képes formában is.


Facebook oldal


Weboldal