Hogy, hogy nem megérkeztünk Rogoznicába, hogy egy előre megfontolt plusz éjszakát töltsünk el álmaink versenyhajóján.

De kezdjük az elején. Tehát egyszer volt hol nem volt egy messze földön hírös verseny az Arany Sekli Kupája. Mintegy  huszonnégy?  hajó részvételével  lészen ez megtartva az Úr 2015. esztendejének március havában. Nagy dérrel és durral lészen a rendező és csapata valamint a párszáz versenyző is. Mint korábban írva vala volt ezt megelőző

skipperértekezlet

az nagy Budapesten, tehát mindenki képben vala minden fontos dologgal.

Így péntek napján neki is vágtunk (hogy miért egy nappal előbb, nem tudom, de talán nem is érdekes) hogy Rogoznicában egy hajón töltsük az éjszakát. A kapitány, a legénység nagyobb része és az egyetlen nőnemű lény, aki a közelünkbe került. Persze ezt nem nagyon bántuk,hogy a hajón nem lesznek túl sokan,  mert ahogy az ősi kalóz mondás tartja „ Nőt a hajóra ne hozz! Vihart, szélcsendet okoz!” Ezért (bár nem csak ezért) Biográdba” felejtettük Őt”….

Így meg is érkeztünk Rogoznicába, ahol tárt karokkal vagy pénztárgépekkel vártak minket a helyi vendéglátó egységben. A rogoznicai Marina Frapáról érdemes tudni, hogy 2002-ben az Év Európai Kikötőjének választották, Ennek megfelelően kellően elegáns és igényes, még úgy is, hogy a mi hajónkat a 10 mólós szárny utolsó előtti mólójának  végén találtuk meg.

Eredeti terveink szerint csak a feltétlen szükséges dolgokat visszük be a hajóra, hogy másnap könnyedén átvehessük és neki vághassunk a versenynek. Nos, ehhez képest az autóban csak a kupák maradtak amik a verseny díjazását szolgálták…

Megérkezvén természetesen kiderült, hogy egy 37-38 lábas marha kicsi.. főleg hat majd később hét ember számára… Én szerencsére magányosan tengődtem egy kabinban, ahol még magamban is gondot okozott a megfordulás, nem hogy ha még más is mellém kényszerül.

Elég díszes társaságot alkottunk.  Volt közöttünk igazi székely ember is, Pesta. Tőle megtudtuk, hogy a medve valóban nem játék…Louis a mexikói, Guido a crazy, Pali a doki, Viktor  akiről majd később, Zsolt a kapitány és én Belo aki én lennék.

Az estét heveny társasági élettel zártuk, miután megjött Louis a mexikói, aki egy harapással benyomott egy hegyes erő paprikát és közölte, hogy sweet…. A pálinkával jobban hadilábon állt, és amikor megkérdezte, hogy hány fokos ártatlanul mondtuk neki, ha  a paprikánk édes, akkor ez 10.

Ennyiben is maradtunk és Adria ide vagy oda, de éjszakára csípős hideg lett és kissé szűkös birtokunkat örömmel fűtöttük agyon éjszakára…….


Fotó: Beliczay Péter