Mentőmellény viselési világrekord kisérlet a VMSZ-el!

A jövő héten már nyitnak egyes balatoni strandok, majd Pünkösdkor továbbiak várják a vendégeket, június elsejétől pedig már valamennyi strand nyitott kapukkal várja a Balatonra érkezőket. Erre készülnek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai is, akik továbbra is várják az úszni jól tudó fiatalokat. A VMSZ az egyik legnagyobb nyári diákfoglalkoztató. Több száz egyetemistának, főiskolásnak tudnak kellemes környezetben végezhető, elismert munkát biztosítani.

Lengyel Norbert a VMSZ strandi mentési csoportjának vezetője egy idei életmentésről is beszámolt. A hétvégén egy Budapesthez közeli strandfürdőjében fürdőző diákcsoport egyik tagja úgy ment be a mélyvizes medencébe, hogy úszni nem tudott. A VMSZ ott szolgáló vízimentője mikor észlelte, hogy a fiú fuldoklik, azonnal a medencébe ugrott és a gyereket kimentette, majd a parton biztonságba helyezte. A gyors közbeavatkozásnak köszönhetően a tizenéves fiúnak az ijedtségen kívül szerencsére komolyabb baja nem esett.

Az utóbbi hetek gyakran napos, ám szeles időjárását egyre több vitorlázó és szörföző használja ki. Az ő biztonságukat már négy vízen levő mentőhajóval biztosítja a VMSZ – mondta Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. A főszezonra 7 saját hajóval sietnek a bajba jutottak segítségére a vízimentők a Balatonon. Az elnök szerint továbbra az a tapasztalat, hogy még mindig sokan vannak a vízen, akik a saját biztonságukat sem veszik komolyan. Sokan a mentőmellényt a hajófenéken tartják, ám nem veszik fel, akkor sem, amikor másodfokú viharjelzés van érvényben. A mai vitorlásverseny, „kedvtelési” versenyzőin is csak elvétve lehetett mentőmellényt látni – mondta Bagyó Sándor.


VIGYÁZZ, KÉSZ, VEDD FEL! – MENTŐMELLÉNY VISELÉSI VILÁGREKORD KÍSÉRLET A VMSZ-SZEL!


A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, 2015. május 16-án Balatonfüreden, a Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny díjátadóján mentőmellény viselési világrekord megdöntésére hívja a versenyzőket és a közönséget – ezt már Rápolthy Edit a VMSZ kommunikációs munkatársa mondta.


vmszmelleny.jpg

Az észak-amerikai kezdeményezésre 2015. május 16-án rendezik meg a

Ready, set, wear it!

, azaz

Vigyázz, kész, vedd fel! mentőmellény viselési világrekord napot

. A 2010 óta megrendezett esemény célja minden évben ugyanaz: túlszárnyalni az előző évet és egyre több mentőmellény viselőt látni világszerte a vizeken! 2014-ben 175 eseményen közel 7000 rekorder vett részt.  Ehhez kíván csatlakozni idén Magyarország is, a VMSZ kezdeményezésével.

A balatonfüredi sajtótájékoztatón a vízimentők az arra járókkal közösen egy kis „performansszal” kívánták felhívni a figyelmet a mentőmellény világrekordra. Az odaérkező mentőhajó elé a ” VEDD FEL!” feliratot tartották maguk elé.

Arra kérünk minden lelkes résztvevőt, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez és viseljünk minél többen együtt egy időpontban mentőmellényt, egy közös fotó erejéig! Legyünk minél többen, mutassuk meg a világnak, hogy mi is odafigyelünk a biztonságra!


A rekord kísérlet időpontja:

2015. május 16. kb 18:00 óra

Helyszín: Balatonfüred, Kisfaludy színpad

Köszönet az együttműködésért a Magyar Vitorlás Szövetségnek!


Fotó: Cserta Gábor