A vitorlássport nemzetközi csúcsszervezete méltatta Érdi Mária teljesítményét hétvégén Lausanne-ban az Olimpiai Múzeumban!

A World Sailing, a vitorlássport nemzetközi szervezete, május 7-én egy gálavacsora keretében ünnepelte a sportág sikereit, Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban, az est egyik főszereplője pedig Érdi Mária magyar vitorlázó volt.

A szervezet évközi meetingje épp most zajlik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság otthonában, ahol a vezető tisztségviselők, arra is időt szántak, hogy visszatekintsenek az elmúlt 12 hónap sikereire és egy ilyen ikonikus helyszínen méltassák azokat, akik példaértékű sikereket értek el sportpályafutásuk során.

A szervezet úgy véli, jelenleg, a 18 éves magyar vitorlázó, Érdi Mária, becenevén Mári, testesíti meg leginkább a sportágban azt a teljes elkötelezettséggel és eredményességgel végzett kemény munkát, ami a vitorlázás élvonalába kerülés felé vezető utat jelenti.



Mári Optimistben kezdte majd Laser 4.7-be szállt, a 2014-es nanjingi Ifjúsági Olimpiai Játékokon Byte CII hajóosztályban vitorlázott, majd átült a felnőtt női egyszemélyes olimpiai hajóosztályba a Laser Radial-ba.

2015 év végén, a 18 éves vitorlázó Langkawiban, Malaysiaban részt vett az Ifjúsági Világbajnokságon és stílusosan meg is szerezte Laser Radial hajóosztályban az aranyérmet. Hatalmasat lépett előre a felnőtt mezőnyben a Trofeo Princesa Sofia versenyen, ahol kvótát szerzett a 2016-os riói olimpiára.

A nemzetközi vitorlás szervezet 2015 februárjában hirdette meg a Youth Worlds Emerging Nations Program-ot, azaz az Ifjúsági Vitorlázás Feltörekvő Nemzedékeiért Programot (ENP), hogy segítse az ifjú tehetségeket és edzőiket tudásuk gyarapításában és edzésprogramjuk tovább fejlesztésében, melyekből hazájukban, a jövő generációi is sokat profitálhatnak majd. Érdi Mári tavaly Balatonfüreden, az egyik első európai ENP képzésen, külön edzési programban is részt vehetett a World Sailing kijelölt szakembereinek közreműködésével. A képzés ideje alatt a World Sailing végig követte Mári egy napját is, az erről készült videóból pedig bepillantást nyerhettünk a vitorlázó mindennapjaiba:

Időt szakítva sűrű olimpiai felkészülési programjából, a World Sailing meghívására, Érdi Mária is csatlakozott a gálavacsorához Lausanne-ban, ahol Gary Jobson Alelnökkel beszélgetett a színpadon, a világszervezet tisztségviselői, az Olimpiai Bizottság tagjai és a vitorlázás élvonalbeli sportolói előtt.

„Mikor elkezdtem versenyezni nem is igazán tudtam kik a világ legsikeresebb vitorlázói, de láttam, hogy a magyar sportolók milyen jól szerepelnek nemzetközi szinten is és én ugyan ezt akartam. Először magyarországi versenyeken vettem részt, majd külföldre mentem, most pedig már az olimpiára készülök. Egyszerűen imádom ezt a sportot” mesélte Mári.

Érdi Mária kiemelkedő teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Nyolcadik helyen végzett az élvonalbeli versenyzőkből álló flottában a Trofeo Princesa Sofia versenyen, kivívva ezzel a riói részvétel jogát, melyet egy 13. helyezés követett Hyéresben a világkupán. Ezek az eredmények a vitorlás világszervezet és a nemzetközi Laser Radial flotta reflektorfényébe helyezte a magyar sportolót.

„Nagyon jó, hogy mindig a legjobbakkal versenyezhetek és folyamatosan próbálok is tanulni tőlük.” – magyarázza Mári. „Ha előttük vagyok egy versenyen az meglehetősen nagy nyomást jelent és én nem akarok veszíteni. Ha valakit megverek egy futamban, elmondhatom egy olimpikont sikerült megelőznöm.”

„Míg meg nem szereztem az olimpiai kvalifikációt, az élvonalban lévő versenyzők közül nem igazán szólt hozzám senki. Nagyon jól versenyeztem Palma-n, ez volt az utolsó európai kvalifikációs verseny. A végén páran odajöttek hozzám és gratuláltak az egész heti eredményes teljesítményemhez. Mostmár szóba állnak velem.” – meséli Mári egy mosoly kíséretében.

Érdi Mária sportkarrierje meglehetősen hasonló, az osztrák Lara Vadlau útjához. Az ausztriai versenyző 2010-ben vett részt az Ifjúsági Olimpián, a következő évben már aranyérmet nyert az Ifjúsági Világbajnokságon, és 18 évesen kvalifikálta magát a 2012-es londoni Játékokra. Most 22 évesen, számos tapasztalattal a zsebében, Vadlau két világbajnoki cím birtokosa 470 hajóosztályban, és a riói játékok egyik aranyérem esélyeseként tartják számon.

Vadlauhoz hasonlóan, Érdi Mári is szerény és elszánt, egyetlen cél vezérli, elérni a legmagasabb szintet a vitorlázásban, egy olimpiai arany érmet, de pontosan tudja, ez nem lesz egyszerű feladat. Gary Jobsonnal folytatott beszélgetésének végén Mári elmondta „A vitorlázásban a legfontosabb, hogy soha ne veszítsd el a koncentrációdat. Az ifjúsági vitorlázásban még belefért pár hiba és akkor is a dobogón végezhettél egy versenyen. Egy felnőtt mezőnyben egyet hibázol és máris 20 helyet estél vissza. A lényeg az összpontosítás, és ez nem csak kint, a vízen töltött órákban fontos!”

A vitorlás világszervezet tovább folytatja a feltörekvő nemzedékek támogatását, idén Uruguayban, Hollandiában szerveztek már ENP képzéseket. További, edzőket és vitorlázókat egyaránt segítő képzések lesznek még Dél-Afrikában, Szingapúrban és Új-Zélandon is a 2016-os Ifjúsági Világbajnokság előtt, melyet Aucklandben rendeznek meg december 14. és 20. között.

A fogadáson Lausenne-ban, Gary Jobson alelnök bemutatta a Paralimpiai Fejlesztési Programot (Paralympic Development Program, PDP) is. A PDP-nek köszönhetően a 2015-ös Para Vitorlázó Világbajnokság a versenyek történetének eddigi legsikeresebb eseménye volt. Rekord számú, 32 ország 140 vitorlázója versenyzett végig a három mozgáskorlátozottaknak rendezett megmérettetésen a PDP pedig segített iránymutatást, megfelelő edzési lehetőséget és financiális támogatást is nyújtani a vitorlázóknak.

Az olimpiák történetének nagy pillanataival körülvéve, különösen találó volt az olimpiát és a paralimpiát a középpontba helyezve befejezni az estét. Gary Jobson Alelnök, egy rövid videón keresztül, bepillantást adott a résztvevőknek abba, milyen fantasztikus is lesz a vitorlázás számára az előttünk álló riói olimpia.

Concentrate on the golden element – 100 days to go

To compete at Rio 2016, all the elements are essential but to win, you must concentrate on one, gold. It’s just 100 days until the start of the Rio 2016 Olympic Games and we’re getting excited, are you? #100DaysToGo #Rio2016

Közzétette: World Sailing – 2016. április 26.


Fotó: World Sailing és Érdi Mária



Forrás: Daniel Smith, World Sailing