Férjemmel, Litkey Árpival két éve kezdtünk el teljesen egyedülálló módszer alapján utánpótlás építéssel és felnőttoktatással foglalkozni.

Céljaink a kezdetektől fogva ugyanazok:

– a vitorlázás megszerettetése

– a Balaton partján élő gyerekek körében a vitorlázás elérhetővé tétele és népszerűsítése

– oktatási rendszer kiépítése kezdőtől az olimpiai felkészülési szintig, 0-99 éves korig

Hogy mennyire sikerült az elmúlt két évben megvalósítani ezeket a célkitűzéseinket, arról árulkodik az augusztus 29-én megrendezett I.PÖFF KUPA, amelyen több, mint 50 lelkes vitorlázó vett részt 3-14 éves korig, egytől-egyig a Hajógyári PÖFF Vitorlásiskola növendékei. (Sajnos jó páran betegség vagy utazás miatt legnagyobb szomorúságukra nem tudtak eljönni)



Az I.PÖFF KUPA háziverseny volt, de minden elemében megfelelt egy hivatalos regattának. A versenybíró Pay’r Kain munkáját Litkey Balmaz, Tomai Balázs és Ferenczi Robi támogatta; rendezői teendőink mögött pedig ott állt a népes szülőkből és támogatókból álló csapat: Schatz Kati és Árpi, Kardos Kati, Dávid Blanka, dr.Maros Eszter, Bogdán Kálmán, Kaszián Gábor. A gyerekek testi épségére pedig Dr. Patai Bettina és Dr. Prédl András felügyelt. A verseny fő támogatói a SCHATZ-HÁZ KFT., az ULRICH KAZÁN és a Fehér Művek voltak; a versenyről készült szuper képeket pedig az Átváltoztatjuk Team Győr vezetőjének, Reznyák Katának köszönhetjük.

A reggeli eligazítás után a gyerekek négyfős csapatokat alkottak, majd neveztek. Összesen 12 csapat jelezte részvételi szándékát. A reggeli edzések után 14 h-kor rajtolt el az első három team, és 18 h-ig folyamatos vízi cserével versengtek a gyerekek a Litkey Árpi által tervezett Aeolos kétárbocos kishajók fedélzetén.



Az izgalmas pályafutamokat a szülők és barátok hajókról és a partról követték nyomon, és mire a díjkiosztóra került a sor, már népes tömeg gyűlt össze a pompás Hajógyári Kikötőben, amely adottságaival remek hátteret biztosított a szervezéshez.

Az I. PÖFF KUPA győztes csapata az SKBG Sailing Team lett. Kormányos: Sebestyén Bonifác, legénység: Kocsis Lilla, Gőcze Máté és Balogh Levente

Minden tanítványunk nagyszerűen helytállt, dobogott a szívünk értük a futamok alatt.

Ínycsiklandozó torta különlegességekkel zárult ez a nyár végi édes élmény, sok mosolygó csokis szájjal, jó kedvvel, vidámsággal.

Mi „pöffösök” így búcsúztattuk el a nyarat, de csak a nyarat, hiszen egész évben vízen vagyunk, amíg az időjárás megengedi. Hetente kétszer tarunk edzést a helyi gyerekeknek, a távolról érkezőket pedig hétvégén fogadjuk.


Emellett készülünk az Őszi táborunkra, melyet október 31. és november 4. között tartunk, és amelyre szeretettel várunk minden belevaló gyerkőcöt, aki nem riad vissza az őszi Balatontól!


mg0355.JPG

Átfogó oktatási rendszerünkben az idei évben nagy hangsúlyt kapott a felnőttoktatás is. Árpi tanítványa, Sárdi Richárd részt vett első Kékszalagján, ahol a Sleepwalker Sailing Team tagjaként a Nautic 370-es osztályban I.helyezést ért el, és gőzerővel készül Árpival a Melges 24 Bajnokságra.

A Hajógyári PÖFF Vitorlásiskola minden kétséget kizáróan jó hely. Árpi szakmai tudására épül, melyet a fiatal generáció frissessége támogat, Tomai Balázzsal és Litkey Balmazzal; én pedig gondoskodom róla, hogy mindenki jó helyen legyen, jó időben és a megfelelő oktatást kapja.



Hajógyári PÖFF: „Kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és profiknak!” –

poff.hu


poff.hu