Vitara, Swift vagy Ignis. A Suzuki ikonikus modelljei itthon nagy népszerűségnek örvendenek, sokan ismerik őket. Azt viszont kevesen tudják, hogy a márka piacvezető autói és motorjai mellett, nem csak a szárazföldön, de hajómotorjaival a vízen is rendkívüli teljesítményt nyújt. Merüljünk bele, ismerjük meg jobban a Suzuki Marine Magyarországon is dinamikusan fejlődő üzletágát, és egyben azt a szemléletmódot, amelyből ezek a világszerte elismert, innovatív termékek születtek.

 

 

A Suzuki DNS
A Suzuki hajómotor-gyártás eredetének megértéséhez egészen Japán Enshu régiójáig kell utaznunk, amely egyben a Suzuki vállalat bölcsője is. Innen származik a speciális, csak ezen a vidéken ismert kifejezés: „Yaramaika”, amely azt jelenti, „Csináljuk! Kíséreljük meg!” Ez a szófordulat a régióban élőket jellemezte, akik rendelkeztek azzal a fajta kísérletező szellemmel, amely folyamatos újításokra sarkallja az embert. Ilyen úttörő személyiség volt Michio Suzuki is, a Suzuki vállalat alapítója. Évek kitartó munkája, szorgalma és újító szemléletmódja vezette Suzukit a kézi szövőszékek automatizálásától egészen a járműiparig: előbb motorok, majd autók gyártásába fogott, ezzel elindítva a Suzuki Motor Corporation máig tartó sikerszériáját.

 

 

Az innovációban rejlő forradalom
Folytassuk utunkat a Hamana-tóhoz, amelynek algáival kezdődött a Suzuki Marine üzletág története. A japánok életében az alga mindig is fontos alapanyagnak számított, nem csoda, hogy folyamatosan azon gondolkodtak, hogyan tehetnék hatékonyabbá a betakarítást. A korabeli mérnökök rámutattak, hogy a munkagépekhez megfelelő külmotorra lenne szükség. Így alkotta meg a vállalat a Yaramaika szellemében a legjobb megoldást, és 1965-ben bemutatta első, vízhűtéses csónakmotorját, amellyel túlszárnyalta versenytársait. Mindezzel nem csak az algabetakarításon segített a Suzuki, de megalapozta a hajós üzletágát is.

 

Azóta eltelt több mint fél évszázad, a Suzuki-hajómotorok gyártása pedig nagy utat tett meg. A márka innovatív megoldásaival azóta is élen jár, ma gyártott négyütemű hajómotorjai páratlanok a piacon. A vállalat mérnökei maguk is lelkes hajósok, akik szakértelmükkel arra törekednek, hogy tovább tökéletesítsék a fejlett technológián alapuló hajómotorokat. Az eredmény pedig az innovációban rejlő forradalom, amit a márka „Parting Seas” – azaz „Vizeket választó”-ként (japánul GEKI) aposztrofál.
A minden életstílushoz igazodó modellek kiválóan ötvözik a környezettudatosságot, a hatékonyságot, a megbízhatóságot és a vizeket kettészelő teljesítményt. Ezeknek köszönhető az, hogy 2014-ben már a hárommilliomodik hajómotorját értékesítette a vállalat, és a világon egyedülálló módon, immár a nyolcadik négyütemű hajómotoros innovációs díját vehette át 2017-ben a szakma elismeréseként!

 

Hazai vizeken
A Suzuki hajómotoros üzletága Magyarországon ugyanezt a szemléletet képviseli. Az üzletág 1999-től értékesíti itthon a hajómotorjait, így jól ismeri a magyarok igényeit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Suzuki modellek piacvezető szerepe: 2017. januártól októberig a márka hazai piaci részesedése 48% volt a Data House Kft. adatai szerint.

 

www.suzukimarine.hu