Ez a cikksorozat nem új. Már önmagában is öt éves. Igazán jelentősége nincs már. Mégis úgy vélem, hogy érdemes egy kicsit előszedni, már csak az érdekesség kedvéért. Lassacskán elővesszük a cikkeket – összesen 8 darabot – és lehet csemegézni, akit érdekel a téma. Most kiderül, vagy legalábbis számomra, hogy kékebb-e. Mindenkinek saját józan eszére bízzuk, mit gondol, hogy mi volt az igazság.  A cikksorozat 2012 februárjában jelent meg és tartalmaz olyan információkat, amelyek ma már érdektelenné váltak, de reméljük mindenki jól szórakozott miközben olvasta.

 

8. rész

 

Végére értünk egy kutatásnak és bár szentségtörésnek tűnik, de van néhány dolog amit ki kell jelenteni. (Új információ került a birtokunkba)

 

Nézzük ismét sorjában, hogy mik a tények:

– 1955-ben a versenyt követően három országos lap 11:30-as, egy lap 11:21-es rekordidőt emlegetett.

– Ugyanakkor a Népsport a 11.30-as idő mellett azt mondja, hogy a befutási idő 21:20, ami 12:20 perces menetidőt jelent.

– A késő délutáni fények miatt 11:30-as és 10:40-es idő is lehetett, de 12:20 már nem. Tehát a Népsport által jegyzett befutási időpont biztosan hibás.

– 1955. és 1975. között legjobb tudásunk szerint végignéztünk mindent, ami a Kékszalag versenyekkel kapcsolatban megjelent, és nem találtuk nyomát sem a 11:30-as, sem a 10:40-es rekordidőnek.*

– Az első írásos nyomot Tóth Kálmán: Szélcsendben… Viharban… című könyvének 1975-ös első kiadásában találtunk. Itt már 10:40-es idő jelent meg, de az évszám 1966. volt. A második kiadásban az évszám már javítva volt.*

– Tudjuk, hogy 11-kor értek a hajók Kenesére. Pár perc különbség volt a Nemere 2 és a Maki között.

– A Maki fél órával a Nemere 2 után futott be.

 

Azt már kiderítettük, hogy a hajók az elméleti sebességük alapján meg tudták volna tenni ez alatt az idő alatt a  távot. Sokat rontott viszont a Maki lehetőségén, hogy majdnem egy órával hosszabb volt a Füred–Kenese táv, mint ha testsebességének maximumával tette volna meg. Így a maradék Kenese–Siófok–Keszthely–Füred távot 8,1 csomós átlagsebességgel kellett volna megtennie úgy, hogy a hajó elméleti sebessége 8,82. Tehát ha 10:40-et ment a Nemere 2, akkor a Maki nagyon nehezen mehetett volna 11:10-et. Ez természetesen közvetett bizonyíték, és igazából nem zárja ki a 10:40-es időt.

 

A 11:30 annyival erősebb, hogy a verseny után a lapok 75%-a erről az időről írt, míg a 10:40-es idő először 20(!) év múlva merült fel. Ugyanakkor egyik időre sincs cáfolhatatlan bizonyíték.

 

Ezért azt javaslom, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége nyilvánítsa a Nemere 2 1955-ös Kékszalag idejét Örökös Kékszalag Rekordnak, és az első GPS-szel kirakott pályán (2004.) futott időt tekintse alapidőnek. Ezt, vagy a későbbiekben futott ennél jobb időt tekintse az éppen aktuális Kékszalag rekordnak.

 


Indoklás:

A kutatásaim szerint igencsak megkérdőjelezhető az 1955-ös időeredmény. Ennek az időnek mint hiteles rekordnak a használata tiszteletlenség a jelenleg próbálkozókkal szemben, de hogy őseinkkel szemben ne legyen az a változás – hisz teljesítményük bármelyik idővel mérve is hatalmas volt –, az örökös rekordtartó díj járjon nekik a 10:40-es idővel.

Röviden ennyi volna az, amit a kutatásaim során kiderítettem, viszont ahogy jobban is beleástam magam az anyagokba, úgy kezdett egy elképzelhető időeredmény kikristályosodni előttem. Soha nem tudnám az eddig ismert anyagok alapján bebizonyítani, de úgy vélem, hogy annyira talán érdekes, hogy leírhassam saját véleményként:

 


Szerintem az akkor futott idő a 11:21. Miért is gondolom ezt?

A különböző írásokban, beszámolókban megtalálható átfutási idők, időjárási körülmények elfogadhatóak, hiszen általában egyeznek. Ezekhez az egyezésekhez alakítottam a véleményemet.

A rekord után a sajtóban három helyen a 11:30-as idő, míg egy helyen, a  Szabad Ifjúság-ban 11:21-es jelent meg. Ahol a 11:21 megjelent, ott alapjaiban más hangvételű volt a cikk. Sokkal személyesebb, olyan, mintha az újságíró maga is ott járt volna, és nem csak átvett anyagból dolgozott volna. Ugyanakkor a Népsport ideje hibásan 21:20-ra teszi a Nemere 2 befutását, amiről biztosan tudjuk, hogy téves. De mennyi az esélye annak, hogy egy időben az óra és a perc is hibásan kerül leírásra? Az én feltételezésem szerint jóval kevesebb, mintha csak az egyik. És azt tudjuk, hogy a befutási időben az óra téves. Tehát marad a perc.

 

Az elég feltűnő, hogy minden idő kerekítve van. Azt gyanítom, hogy az egyetlen pontos leírás a Szabad Ifjúság-ban jelent meg. A Népsport  kerekített egy percet lefelé, és elrontotta az órát. Tehát a helyes befutási idő 20 óra 21 perc volna. Ezt erősíti a Maki elképzelhetetlen teljesítménye is.

 

Természetesen, mint mondtam, ez bebizonyíthatatlan, mégis számomra sokkal hihetőbb, mint bármi más. Persze ez még így is a legjobb futott idő. Megközelíteni 2002-ben és 2004-ben tudták csak. De megdönteni akkor sem.

 

És még egy, ami ezt az időt egy kicsit erősítheti. a Népsport szerint a befutási idő 21:20. Ha ezt megfordítjuk 20:21 vagyis a 11:21 perces futott idő befutási sorrendje. Nem lehet, hogy valaki felcserélte a számokat és  a Maki idejét már javította ennek szellemében?

 


De hogy lett ebből a időből 10:40 perc?

Tekintve, hogy az 1957-től valamilyen formában megjelent Magyar Vitorlás Szövetségi lapokban és a sajtóban 1975-ig semmiféle szó nem esett az 1955-ös Kékszalagról*

, ezért Tóth Kálmán a könyvébe egy olyan időt írt bele, amit valakitől megkérdezett. Mivel a 70-es, 80-as években a vitorlás irodalom itthon igencsak visszafogott mennyiségben volt jelen, ez a könyv és a második kiadása volt az alapmű. Magam is emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyit forgattam. Így ez az idő kezdett a köztudatba fixálódni, és ma is ez terjed.

Amennyiben bárkinek bármilyen hitelt érdemlő írott anyaga van az 1955-ös Kékszalagról, azt szívesen látjuk, olvassuk még akkor is, ha az alapjaiban rázná meg az egész misztikumát. Persze mi sem hagyjuk abba a kutakodást, és amennyiben találunk bizonyítékot, azt jelezzük.

 


ÚJ INFORMÁCIÓ!


*Csernussi Gábor elküldte nekünk Tóth Kálmán Vitorlázás című, 1966-ban kiadott könyvének egy részletét, amely bizonyítja, hogy már ekkor, 1966-ban is megjelent az időeredmény