Murphy bölcs mondása jut eszembe. Ami elromolhat, az el is romlik. Na de, mire kiderül,hogy mi az ami….
Harmadik körömet tettem az egyetlen komoly rc túraversenyen a horvátországi Rogoznicában. A különbség az eddigiekkel szemben elég sok volt. Elsõsorban az, hogy idén népes csapattal, mindösszesen négy versenyzõvel jelentünk meg a rajtvonalon. Itt voltak a csehek is. Egy olasz, az éppen Dubrovnikban élõ dél-afrikai Kieth és Gyula valamint Szilárd Romániából képviselte a nemzetközi színeket. Na és persze a horvát mag, ahol hat nagyon erõs versenyzõ kezd fej-fej mellett küzdeni. Ebbõl négy az EB-n is az elsõ tízben vitorlázott. Természetesen a Pikanto és a Topiko hajók fölénye kezd elvitathatatlan lenni. Az elsõ hét az a kettõ közül valamelyik.
Nem volt rossz áthaladni a dinári alagútján, mert jó nagy hó volt az egyik oldalon, a másikon pedig a mediterrán klíma fogadott. Igaz szokatlanul hüvõs volt. Azt a megaláztatást mégsem éltük meg, hogy ott is hó legyen. Viszonylag korán megérkeztünk Rogoznicába, hisz most már végre teljes az autópálya. Itt viszont remekül sikerült eltévednünk, egy útbontás kapcsán. Minden esetre elfoglaltuk a szállásunkat és jól felébresztettük a Zsoltot, aki már délután jól szétpakolhatott, hisz õ elöbb jött. Az estét Forrai Pista pálinkájával és igen remek fehérborával zártuk. A tavalyi konyhai ágyat, amin Csóka Lacika aludt, idén én nyertem el a fiatal jogán.
Reggel – készülvén a kilenc órás rajtra – igen hamar felkeltünk, hogy majd jól bevitorlázzuk a pályát. Se szél, se mérhetõ plussz hõmérséklet, se világos nem volt, ezért kudarcba fulladtunk….. Maradt a verseny elött rövidke menet.Meg a pék.
Kellemes szél képzõdött a verseny kezdetére és el is indult a regatta, az egyszerûség kedvéért széllel szemben. Amíg cirkálni kellett nem is volt gond. Zsolt felért másodiknak, míg én kb. hetediknek. De lefele gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a pálya többi részén, csak maradtunk le. Késöbb megtaláltam persze az okát, de a vége az lett, hogy a befutóban talán ha két hajó végzett mögöttem.
A túraverseny második futamán, már sem a Zsolt, sem én nem bírtunk elrajtolni, mert valami kánya képzõdött a rendszerben. Ezért mi inkább visszagyalogoltunk, ahol Zsolt végleg befejezte, míg én még reménykedtem. Hogy milyen volt a túraverseny további része, arról talán be tud számolni a csapat másik fele akik eljutottak körbe vagy a tavalyi élményeim alapján el tudjátok olvasni.
Még szerencse, hogy elvittem magammal a mûanyag Tackticom, mert a benne lévõ öszes alkatrészt átszereltem a fa hajóba és többször nekifutottam a verseny további részének, amely már páyaviadal volt. Sajnos egy dolgot nem tudtam átszerelni, mert csak egy volt belõle. Ez a vevõ volt. Nos, mint másnap kiderült, a hibás is. Egyszóval az elsõ hat futamom ment a levesbe. Viszont becsülettel végigküzdöttem.Harc az elektronikával címet adnám az aznapi teljesítményemnek.
A verseny után közvetlenül az egyik helyi apró étteremben svédasztal fogadott minket. Benne minden jó, tenger gyümölcse rizottó, csirke, sonka, kalmár, polip, ami szem szájnak ingere. A helység igen kicsi volt és ezért a magyar csapat kiült az udvarra. Szegény horvátok inkább bent kucorogtak a melegben, mondván, ez nekik hideg. Mi viszont jót ettünk és az estét megspékeltük egy-két pohár szintén remeke Forrai féle forraltborral. Szó se róla jót aludtunk…
És kelvén a nap úgy, ahogy azt elözõleg tevé, mi is felébredén még jó elötte. Nem direkt, hanem véletlenül ugyan, de legalább volt idõ átgondolni a további szereplést.
Az elözõ nap végén a magyar és a román csapat úgy állt, hogy Gyulának egyszer sikerült feljutnia az A-ba. Tamás végig kinlódott az állítással, Csaba kétszer éppen csak lemaradt, Szilárd és én pedig bõszen közelébe sem kerültünk.
Na de, majd vasárnap, végre legalább megpróbálok végigmenni egy futamot. Az nem baj egy ilyen versenyen. Sõt! Kaptam is egy távirányítót kölcsön és mehetett a menet.
Ment is. Bár gyors nem voltam, azért sikerült feljutnom az A csoportba, sõt egy kör erejéig ott is tudtam maradni. De hiába a jó rajtok, ha lassú vagyok ott. Nem érek keresztbe a legjobb rajtom ellenére sem a mezõnyön. A magyar OB és IOM EB második Ante 30 méteren kettõt ad, elveszek, ha nem figyelek. Szóval, még fejben ott is lennék, de a sebességem nagyon hiányzik. Kéne pedig, ha itt labdába akarok rugni. De ez nem az a a verseny lesz. Martin Kochlicek, akinek a blogomba ajánlott hajót megvették az Eb-n a csehek, bezzeg bírja a tempót.Nyolcadikként végez a gyengének igazán nem nevezhetõ mezõnyben. Nálunk mindenki csak kinlódik szombaton Gyulának sikerült egyszer feljutnia az A csoportba míg vasárnap nekem sikerült ugyan ez.
A horvátoknál hat igen erõs versenyzõ kezd alakulni. Közéjük beférni felér egy nagyon jó IOM szerepléssel a világban. Kicsit kevesebben vannak, mint az elmúlt években, de nagyon erõsek. Kochlicek példáján okulva ideje egy kicsit átértékelni, hogy mit is kéne tenni az augusztus végi Naviga VB-ig, hogy jól szerepeljünk. Minden esetre nagy lendülettel hazataláltunk, este 11-kor már Sukorón pakoltunk. Nem túl büszkén, de kellõen elfáradva.