A két napos előverseny harmadik helyezése után vidáman indultunk neki az Észak Amerikai Bajnokságnak. A több, mint harminc hajóra duzzadt mezőny vizen halasztással kezdte a napot a forgolódós, elállós szélben. Aztán délben a zsűri gondolt egyet, és bár a szél minősége nem változott, kitűztek egy pályát. Egy olyan korrekt méretű, távcsővel keressük a kreutz bójásat, gondolván, ha el is forog a szél, ezen a távon majd vissza is forog, és akkor úgy majd jó lesz mindenkinek. Hát jó lett.


Mentál tréning 1.0

A rajt jól sikerült, steierboardon lekereszteztük a mezőnyt, élreálltunk mosolyogtunk, majd megálltunk. Fölöttünk elvágtatott a fél mezőny. Aztán alattunk a másik fele. Õk később megálltak. Innentől nem bocsátkoznék részletekbe, a futam inkább hasonlított egy one design hajóknak kiírt túrafutamra, mint egy nemzetközi zsűri által felügyelt kontinens bajnokságra. A szél néha ötven-hatvan fokot is lengett, nekünk nem sikerült három hajóhossznál többet egyenesen haladnunk. A második hátszél például félszeles vágtatásba torkollott spinnaker nélkül, de a zsűri nem adta föl, kicsit arrébb rángatták a kreutz bóját, és minden mehetett tovább, mintha mi sem történt volna. Nem voltunk nagyon idegesek, a sebességünk jó volt, ha éppen egyforma szélben mentünk bárkivel is, de ilyen ritkán fordult elő, pedig más lehetőség nem nagyon maradt, mint oldalt választani, és azt megverni egy az egyben, aki ugyanarra jön, mint mi, közben pedig bízni a jó szerencsében, hogy bejön az oldal. Csakhát a mai szélhez képest az agárdi pálya kész Garda-tó, szépen kifújt egyenletes széllel. Nem elég oldalt választani, mert száz méteren belül három irányból tud fújni a szél. Szót se többet, a befutó előtt egy szélfordulóval elmennek még néhányan és vége. A közel kétórás vergődést a középmezőnyben fejeztük be.


Mentál tréning 2.0

Frissülgető szélben kezdik a második futam rajtprocedúráját. A terv hasonló: lee-ben kiugrani, aztán elhúzni. Ehelyett egy ütközéses korai rajt sikerül, a vétkes hajó nem pörög, hanem sárga zászlós 20%-os büntetést vállal, ez itt nagy divat valamiért. Amíg ők sűrűn elnézést kérnek, addig mi bóját kerülünk, hogy utolsóként utána eredjünk a mezőnynek. A szél ugyan erősebb, de az iránya továbbra sem stabil. Annyira nem, hogy különösebb erőfeszítés nélkül hetediknek érünk föl a bójához. Egy pillanatra olyan, mintha a jobbik végén állnánk annak, aminek eddig a rosszabbik végét néztük közelről. De az élet nem ennyire szép itt az álmok hazájában. A második kreutzban egy ideig úgy fest a dolog, hogy egyet előzünk, és egy el is megy, aztán kiderül, hogy egy egész csoport csúszik meg fölöttünk, kb harminc méterrel valami olyan pöffel, ami hozzánk már nem ér le, de közben mi is előzünk egy másik csoportot, akik teljesen megállnak egy időre. Ez ám az újraosztás! Nem is Velencei-tó, hanem Mályi. Ott voltak ilyenek, csak ott tudta az ember, hogy közel kell menni a parthoz, hátha jön a vonat hátszélben. Aztán azt hiszem feladjuk lélekben, mert idegeskedni mégsincs értelme. Hátszélben tartjuk a visszaesett kilencedik helyünket, hogy a befutó előtt 150 méterrel beessenek elénk még négyen balról.

A hajókezelés már egész jól megy, a tóról viszont lenne még mit tanulnunk, de jelen pillanatban inkább sírva vágyunk vissza a kenesei pörgölődősbe. Két futam után úgy vagyunk 12.-ek, hogy 15. és 13. helyeket mentünk. Előttünk a kanadai csapat áll két 11. hellyel, onnantól fölfelé szinte mindenkinek van egy jó, és egy rossz futama (2-16, 10-4, 1-8 pl), szóval másnak is lesz mit kidobálnia ha elérünk a kiejtőkig.

Jó lenne, ha holnap újra az fújna, mint a hétvégén, azt legalább valamennyire átláttuk, talán azért, mert volt rajta mit átlátni, nem úgy mint ezen a mai légmozgáson, ami reális pályaversenyzésre teljességgel alkalmatlan volt.


Glódi