amely- valóban – felért egy nyaralással! Most, vagy soha! – döntöttem el egy év álmodozás után és az internetet bújva néhány vitorlás iskolának már küldtem is a levelet, egy vizsga letételének lehetőségeiről faggatva. Mikor a legkedvezőbb ajánlatot megkaptam, már robogtam is le az M7en Balatonboglárra füzet, tollak, pólók, fürdőruha, rövid és hosszú nadrág, pár ezer forintos „kínai” tornacipő, pulóverek, sapka és naptej társaságában. Napfény, kikötő, hajók, színtiszta kék ég és egy nyugodt, családias légkör fogadott már a legelső percekben.

Rövid bemutatkozás és az előttem álló 7 napos tréning”tanmenetének” ismertetése után, nem rohantam ki azonnal az ajtón, hanem gondosan szemügyre vettem a különféle szabályzatokat, könyveket, tesztsorokat, amit mindenkinek térítésmentesen biztosítottak. Ismerőseim úgy „engedtek el”, hogy nehezebb fába vágtam a fejszémet, mint a gépjármű jogosítvány megszerzésekor. Nos, így utólag belátva, igazuk lehetett!

Kb. 10 voltunk a csoportban. Volt, aki az intenzív, mindennapos oktatást választotta (a 7. napon már vizsgára került sor!), de akadt olyan is, aki a többszöri, hétvégi tanulás mellett döntött, vagy akár egy későbbi időpontot tűzött ki a végső próbatételre.

Kora délelőtt kezdődtek a „tanórák”, így az ember nyugodtan fölkelt, megitta a gőzölgő kávéját, kényelmesen megreggelizett, majd akár papucsban átcsoszogott a közeli kikötőben lévő vitorlástelepre, tankönyvekkel, füzetekkel a kezében. Első két nap a Hajózási Szabályzat (későbbiekben HSZ) megannyi apró reguláit próbálták a fejünkbe varázsolni. A száraz betűtömeg magyarázata a vidám sztorikkal, gyakori tanszünetekkel egészen érthető olvasmánnyá vált. Kora délután, kiszabadulva az iskolapadból, már mindenki szabadon mehetett pancsolni a Balaton vízébe, vagy megihatta hűsítő italát, de tanulni, muszáj volt.

Az autós forgalomnál bonyolultabb folyami, illetve tavi (fény)jelzések, vagy akár az elsőbbségek elsajátítása nem volt könnyű feladat.

A HSZ-t kicsit félretéve (de sajnos nem felejthető!) harmadik naptól már nemcsak a sporthajózás elméletébe vezetett be minket az oktatónk, hanem kihajózhatunk egy-egy gyakorlati órára is. Számomra ez volt a hétfői nap és talán életem fénypontja is. Bármilyen furcsán is hangzik, – ha emlékezetem nem csal – először léptem vitorlás hajóra. A nagy „Õ” meghódított már első pillantásra, annak ellenére is, hogy nagyon izgultam. A Dehler Duettea 860 típusú vitorlás
– a mi kurzusunk alatt – 5 napon át állta a gyakorló kezek olykor tétova irányítását. Vidám percek, humoros történetek mellett komoly oktatás folyt a hajón. A vízimanőverek pl. fordulás, halzolás és egyéb fontos feladatok pl. ember vízből mentésének mindennapos gyakorlása után hamar eljött a hetedik nap: a VIZSGA.

A gyomrom már a reggeli falatokkal is küzdött, így éhesen érkeztem meg a tanteremben, ahol a csoporttársaimmal együtt vártuk a nagy megmérettetést. 26 percet kaptunk a 4 oldalas tesztsor 26 kérdésének megválaszolására (az utolsó három feladat 3-3 pontot ér, így ha azt eltéveszted, már fizetheted is be a pótvizsga csekket). A megengedett hibapontok száma: nyolc, tehát 25%-ot hibázhatsz. Ha az ember tényleg lelkiismeretesen tanul vagy éppen mázlija van, akkor sikert, sikerre halmozhat. A szigorú kitöltési elvek mellett a felügyelők „árgus szemekkel” figyelik a vizsgázókat, de az utolsó embernek is elég a kiszabott időmennyiség.

Rövid értékelést követően fölolvasták a sikeres írásbelizők névsorát, akik ezt követően a szóbeli vizsga kérdéseire helyesen válaszolva már ki is vitorlázhattak a kikötőből a gyakorlati próba letételére.

Ha nem sikerül a HSZre épülő kérdéssor kifogástalan kitöltése, még továbbengednek a szóbelire, ahol bebizonyíthatod, hogy van fogalmad a vitorlázásról, csak éppen többet rontottál az átlagnál.
5 kérdéscsoport 3-3- tételének kérdéseire kell olyan meggyőző választ adnod, hogy a vizsgabiztosok az „M” betűt (megfelelt) véssék a papírodra. A sikeres, kérdezz-felelek szócsatát követően rövid pihenő. Aki túljutott valamennyi akadályon, az bátran ülhetett föl a hajóra, hogy gyakorlati tudásáról is tanúbizonyságot tegyen, míg akik korábban egy „B” betűvel gazdagodtak, némi készpénzzel a pótvizsgacsekk befizetésén fáradoztak, mint én is. Akár szégyellnivaló, akár nem, elsőre nem sikerült megszereznem a papíromat és nagyon lehangolt a szomorú eredmény. Könnyeimmel küzdöttem, de nem adtam föl. Két hét alatt mindennap órákat tanultam a HSZ-t és vizsga előtti napon lehetőséget biztosított az iskola arra is, hogy fölfrissítsem a gyakorlati tudnivalókat. Másnap már magabiztosabban üdvözöltem az ismerős arcokat és már nem remegő kézzel ikszeltem a lapot. Míg másokat faggattak pl. a zsilipezési tudnivalókról, a köd kialakulásáról,
a motorok felépítéséről, vagy akár a hajózási elvekről, addig lelkiekben én is fölkészültem az előttem álló utolsó küzdelemre. Rendkívül sokat jelentett, hogy azokkal az emberekkel lehettem együtt, akikkel elkezdtem a tanfolyamot, vagy az oktatóm, akinek jelenléte biztonságot sugárzott számomra. Néhány fordulás, perdülés, sikeres mentési kísérletek után már vigyorogtam és gratulálhattak a barátok.

Nemcsak egy vitorlás jogosítvánnyal lettem gazdagabb, hanem ami nagyon lényeges: olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik rendkívül segítőkészek, barátságosak és olyan családias hangulatot teremtettek a tanfolyamon, ahol az ember elhiszi: ez a tanfolyam felért egy nyaralással! Ha most valaki megkérdezné tőlem, mennyibe került az egész procedúra? Csak mosolyognék, hiszen nálam egy több hónapos „szerelem” teljesült be, ami nem mérhető anyagiakkal.

Jó tanács: nem csupán az oktatón múlik a sikeres vizsga, hanem rengeteg szorgalom kell hozzá, hogy az olykor száraz, töménynek tűnő szabályokat az ember megtanulja. Hiszen rengeteg gyakorlás kell ahhoz is, hogy ha fölülsz a hajódra, az – olykor a természet erőivel dacolva – „kezes bárányként” viselkedjen az irányításod alatt.