Az America’s Cup harmadik futama után sokan azt írták, az volt a kupa történetének legizgalmasabb párviadala. Annak, aki soha nem versenyzett, vagy csak felültesen ismeri egy vitorlás futam részleteit, valóban az lehetett, mert az Alinghi súlyos taktikai hibái miatt nagy és látványos változások történtek az ETNZ győzelmével végződő futamon.

Most a hatodik futamon viszont minden az apróságokon múlt, a szituációk, a szélfordulók kihasználásán, egy-egy apró állításon, a fordulók és halzolások kivitelezésén, miközben a hajók taktikailag nagyon fegyelmezetten hajtottak azokért a bizonyos döntő méterekért.

A rajtnál az Alinghi indított az ETNZ szél felőli oldalán, elég távolságra az ellenfelétől ahhoz, hogy az ezután következő hosszú jobbcsapáson megőrizhesse luv pozícióját. Negyed órán át tartotta is ezt a helyet és előnyét az Alinghi az egyébként ingadozó irányú szélben. Ám ekkor a kiwik által várt balos szélforduló kezdte éreztetni hatását, és a két hajó közötti távolság drámaian csökkenni kezdett. Az Emirates Team New Zealand lassan kezdte „felszúrni” ellenfelét. Sikerült biztos szél alatti helyzetet kialakítaniuk. Brad Butterworth nem várta meg ennek hatását, hanem balcsapásra fordította az Alinghit.

Az Új-Zélandiak rövidesen követték ezt, és ezúttal ők vitorláztak szél felől. Õket segítette a szélforduló és a frissülés. Az Alinghi az első tompulásba azonnal belefordult, ám találkozásukkor a kiwik sikeresen fordultak eléjük, újabb takkra kényszerítve az európai hajót.

Ezután Dean Barker már a bójavonalon fordult, míg az Alinghire két csapásváltás várt. A bóját 14 másodperc előnnyel kerülte az ETNZ.

Hátszélben az Új-Zélandiak szigorúan védekeztek a támadó pozícióban lévő ellenfélen. Minden halzolásukra azonnal válaszoltak. Az Alinghi nem kezdett sok irányváltoztatásos párviadalba, megelégedtek azzal, hogy közel maradjanak, esetleg lopjanak egy-két métert a hátrányukból.

Az alsó kaput jobbcsapáson közelítette a két hajó. Dean Barkerék a bal oldalit kerülték, az Alinghi az utolsó pillanatban halzolva a jobbat. Tehát a svájciak balcsapáson a pálya jobb oldala felé indultak. Az ETNZ rövidesen szintén fordult, és egy újabb hosszú párhuzamos menet kezdődött. Kezdetben az Új-Zélandiak előnye növekedett, a szél balra fordulásának köszönhetően, később kiegyenlítődött a helyzet. Mindenestre az kiwik előrébb látszottak egy-két hajóhossznyival. A kérdés az volt, sikerül-e előnyben maradva kivinni az Alinghit a jobb oldali bójavonalig, vagy lesz olyan szélforduló, ami megvédheti ettől a biztosan vesztes helyzettől az európai hajót.

Az első jobbos szélfordulóba azonnal belefordult az Alinghi. Ahogy a két hajó ellentétes csapáson közeledett egymás felé, látszott, hogy találkozni fognak, bár még Új-Zéland állt jobban. Dean Barker az Ed Baird kormányozta kupavédő elé-alá fordult, ami ismét jobbra kényszerítette az Alinghit.

Rövidesen újra egymás felé fordultak. Találkozásukkor megismétlődött az előző jelenet, de az Alinghinek sikerült egy leheletnyit lefaragni az amúgy sem jelentős hátrányból.

A következő alkalommal még jobb pozícióban érkezett jobbcsapáson az európai csapat. Az ETNZ alájuk-eléjük fordult, ám Ed Baird a közelítéskor jól ejtett, és elég lendülete és ereje maradt, hogy felhúzza a hajót, míg az ETNZ felvette irányát és sebességét. A szél még mindig jobbról frissült, és az Alinghinek sikerült elég távolságot szereznie szél felől, hogy az Új-Zélandiak ne tudjanak biztos lee-helyzetbe kerülni. Ezt a helyzetet sikerült a teljes hosszú jobbcsapásos meneten fenntartaniuk, így kivezetthették ellenfelüket a bal oldali bójavonalra. Így már ők diktálták a fordulót, és ennek köszönhetően a második kreuz végén 16 másodperc előnnyel már az élen fordultak hátszélre.

Spinnakerrel a kezdetben 80-100 méter hátrányban lévő az Új-Zélandiak keményen támadtak, az Alinghi pedig ezúttal azonnal halzolt, amikor ellenfele is. Az ETNZ-nek a harmadik perdülés után sikerült nagyon bíztató helyzetet kialakítaniuk, így a következő halzoláskor az Alinghi nem válaszolhatott azonnal. Brad Butterworthék nem is követték őket. Talán több szelet láthattak maguk előtt, ezért tovább haladtak jobbcsapáson. Amikor ők is balcsapásra váltottak a két hajó 735 méternyire távolodott egymástól. Az előzmények ismeretében ez finom frászt hozhatott az Alinghi szurkolókra, hiszen ez a szél kedvező alakulása esetén az előzés potenciális lehetőségét jelentette az Új-Zélandiaknak.

Ám a legközelebbi találkozásukkor kitűnt, hogy a szétválás a svájciakat segítette. Előnyük nyolcvanról százhúsz méterre nőtt. Viszont a következő elválás után már a kiwik örülhettek, mert a pálya alsó harmadában egy-két hajóhossznyira csökkentették hátrányukat. Vagyis újra támadó helyzetbe kerültek. Az utolsó, egymástól már csak négyszáz méternyire távolodó külön csapáson spinnakerezés azonban ismét az Alinghit segítette, és a kupavédőnek már csak be kellett vezetnie ellenfelét a célba.

Az Alinghi 26 másodperces győzelmével egy futamnyira került az America’s Cup megvédésétől, Európában tartásától. Az Emirates Team New Zealand-nek most már három futamot kéne zsinórban nyernie, hogy a kupát a Föld túlsó oldalára vigye.

Szerintem ez volt a sorozat eddigi legszebb, legizgalmasabb futama. Versenyzői szemmel mindenképp.