Nem volt sok időm az egyszemélyes Balcsikerülő felkészülésére, mert az általam választott hajó tulajdonosát nem értem el. Sebaj, megoldás is van, másik hajó is.

A lerövidült felkészülés kissé bosszantott és ki is derült, hogy kulcsfontosságú lesz az események sokaságában. Mindjárt a rajt után meg is történt a baj. Elszállt az elektromosságom és a leghalványabb jelét sem mutatta a rendszer, hogy kiüthetem és egy szívmasszázs esetlegesen segíthetne az akkumulátorok vagy tudom is én minek az újraélesztésében. A legnagyobb baj ugyanis az volt, hogy nem tudtam pontosan lokalizálni a probléma forrását. Fény nélkül pedig elviekben nem teljesíthettem volna az éjszakát.

Akkor döntöttem rosszul, amikor a rajt utáni kb 4. percben 100 százalékban erre összpontosítottam, miközben kis csónakom Tihany fele sodródott a folyamatosan gyengülő keletiben. Igazán rossz döntés volt, hogy nem mentem, hiszen így úgy lemaradtam, mint a borravaló, nem tudtam akkor még például azt sem, hogyan tudnám jól kitámasztani a kormányt, később ezt is megoldottam, de akkor csak kacsáztam és úgy izzadtam, mint ló. Egy óra biztosan elment, míg a kajütben ugráltam, csavartam, kapcsoltam, anyáztam, míg rá nem kényszeríttettem magam, hogy inkább vitorlázzak. Bejelentettem a rendezőségnek, hogy elektromosságot sehonnét nem tudok csiholni, így inkább vitorláznék és esetleg később játszom még a panelok, akksik, csatlakozók, drótok otthagyhatatlanul izgalmas világában. Földvárnál láttam, hogy nem vagyok utolsó, hajóm önálló életet élve, olykor lobogó hátszélvitorlám ellenére is haladt.

A következő órákban az agyamat még mindig a probléma foglalta le és későn eszméltem, hogy 2-300 méterrel délebben gyorsabb is lehetnék, így csak jóval később talán Fonyód magasságában halzoltam le. Az élmezőny ekkor már messze járt, Nándit már alig láttam. Belo, Gyuri, Ricky, Farky és hát Picula. Ekkor valahol a 12. hely környékén jöhettem.

Ekkor kapcsoltam, hogy van zseblámpám, és éjjel nem lesz felhő, ami nagyban segít a tájékozódásban. Szerencsétlenségemre a hold azonban nem világított, így csak a zseblámpa és a fejlámpa maradt nekem. A keszthelyi bója előtt érződött csak igazán, hogy a déli part a kifizetődő, ugyanis az északi oldalon haladók sorra megálltak és alattuk vígan suhant csónakom. A vitorlám néha lobogott, de minden figyelmemet arra szenteltem, hogy a vizet pásztázzam szelet keresve, végül méterek híján nem estem ki a szélből.

Keszthely után kezdett el sötétedni és egyúttal árvaszúnyog inváziója zavarta meg utamat Almádi felé a Szigligeti-öbölben. Közel másfél órán át képtelenség volt előre fele nézni, mert különben belepte volna szememet és a számat a sok repülő izé. Badacsony fele tendáltam, és eközben a Déli-parton szépen csúsztak rám a mögöttem lévők.

Aztán hirtelen az északi parthoz közelítve megtaláltam a szélváltót, így jó ideig nem kellett kreuzolnom, hanem valamivel gyengébb szélben egy takkon csúszkáltam Tihany fele. Ez aztán rosszabbodott és valami felsőbbrendű erő elvitt dél fele, holott határozottan az északiban bíztam. Aggodalmam nem hagyott nyugodni és visszamentem a tutiba, bár kételkedtem benne, hogy kitart, végül ez a szél volt a domináns és már a déli partra is leterjedt, sőt majdnem egészen Tihanyig elvoltam vele. Így jöhettem sokat az előttem lévőkre, akik feltehetőleg többet cirkáltak nálam. Utol sajnos nem értem őket, ahhoz sok volt a hátrányom.

A csőben rám szólt a rendezőség, hogy szeretnék, ha világítanék, majd újfent hangot adtak utasításuknak pár perc múlva, hozzátenném jogosan. Én sem szeretnék szellemhajókkal randizni éjjel. A szél eközben egyesről erős hármasra erősödött, sőt néha több is volt. Itt elhatároztam, hogy nem erőltetem a fordulókat. Almádi messze van, ki kell tartanom lámpával a kezemben, így igazi az egykezes. Egyikben a kormány, másikban a lámpa vagy a leekocsi, vagy a schott, vagy a genuaschott. Almádiban kiderült, hogy ötödik vagyok és ráhajtottam. Rick Gergő ekkor már kiállni kényszerült. Minden tiszteletem az övé, hiszen mégiscsak vezetett azon a ponton, ahol kormányverete eltörött.

Félszél jött egészen Aligáig, hol reacherrel, hol génuával. Itt lassan, megfontoltan behúztam a vantnik közé a spit, aztán hátrafutottam leengedni, átnézni, kormányozni és eközben hatalmasat zakóztam, egyszerűen lefutottam a lábamat. Az érzés tompa és eszméletlen volt, mintha kiütöttek volna, egy pillanatig kórházra gondoltam, meg arra, hogy itt döglöm meg, miközben a hajó felluvol, de inkább elodáztam paranoiámat, felpattantam visszarántottam a kormányt, rendőrfordulóztam egyet, spi le, szerel, spi fel, 200-as pulzus, közben Fa Nándi génuájával, vagy reacherével eloson felettem; esélyem sincs, sokkal gyorsabb bőszelekben. A keleti szél és hullámzás javít a hangulatomon és nézem, mikor törik le esetlegesen keresztem a hajó orrán. Kicsit belepumpálok a spibe, de nem siklik meg igazán a cucc, így hagyom. Éles a menet, erőlködöm néha. A nap Aligánál valamikor akkor kelt fel, mikor mi is odaértünk és elmondhatatlanul gyönyörű volt. Nándi az északi part fele felluvol, aminek kétségtelenül örülök, de olyan nagyon messze van, utolérhetetlennek tűnik. Csak hatodiknak futok be, vegyes érzelmekkel. Talán, ha nem játszom meg a hajó-villamossági szerelőt az elején, akármi is lehetett volna, de nem így történt.

Nándinak igaza van, mindez csak a magyarázat, és ez senkit sem érdekel igazán, az eredmény, az a fontos, nekem idén pedig az, hogy tulajdonképpen simán körbeértem, komolyabb zűr nélkül.

Gratulálok Piculának, aki szintén automata kormány nélkül vitorlázott Földvártól fogva, Gyurinak és Belonak. Remek verseny volt, mindenkinek ajánlanám, aki szeretne kicsit kikapcsolódni, elbújni és egyedül lenni – bár ez így sem mindig sikerült.


Személyes köszönet


Rajnai „Pici” Istvánnak  a megvalósításért (


www.masineria.hu


), Kopaszéknak a hajóért (ULEMA), Máténak a sok segítségért, a THE-nek (Gyuszinak, Gergőnek, Morzsinak), édesanyámnak, hogy nem aggódott, Belónak, Diának (




www.sailing.hu




), a Pi-Pi Sailsnek a génuáért, Horváth Lacinak a nagyvitorláért, Galántha Gyurinak (reacher), Sipos Lacinak (Tűzes – E770, bliszter), Kockának a keresztért a hajó orrára:-), Mag Andinak a fotókért, Stefinek a GPS-ért, Kelonak az óráért, Veszprémi Karcsinak a zászlókért, a Jóhajónak, a Smithnek, hogy nappal is láttam és hát mindenkinek a rengeteg szurkolásért, telefonhívásért, smsért 🙂 !