Nyílt levél a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségének

Tisztelt Elnökség!

Izgatottan vártam a Magyar Vitorlás Szövetség és a magyar vitorlás sport 75 éves történetét bemutató 75 perces film megtekintését. Csodálattal bámultam elszánt elődeinket, akik – korunk technikai felszereltségéhez viszonyítva – lélekvesztőnek tűnő úszó alkalmatosságokon szelték egykoron a hullámokat. A filmet a Magyar Kalóz Osztályszövetség díjkiosztó évzáróján láttam először és a körülöttem ülők a mozizás során halkan nosztalgiázva sztorizgattak egy-egy ismerős arc láttán, azonban többen csak némán néztük és hiányzott valami, de a hiányérzet magyarázatát akkor még nem találtuk. Miskolcra hazafelé autózva találtam meg a hiányérzetet kiváltó motívumot. Az asztalunknál fertői és mályi-tavi vitorlázók ültek és mi bizony a filmen szereplők személyes ismeretségének hiányában kicsit távolinak éreztük a megszólalókat, és a bemutatott képeket, némileg kívülállók voltunk egy olyan világban, ahol otthonosan, bennfentesnek kellett volna éreznünk magunkat az eltöltött sok-sok vitorlás évad után…


A film, mint műfaj sajátossága, hogy képekben mutatja be a témát, azonban ez a film nemhogy képben, de szavakban sem tesz említést a vitorláséletnek otthont adó Mályi-tó, a Hejőkeresztúri-tó, a Tatai-tó és a – ma már vitorlás szempontból kihalt – Rakacai Víztározó létezéséről… Az egyesületeknek otthont adó tavak felsorolására (a Gádorfalvi Áron nyilatkozata után) kísérletet tesz a film, azonban meglepő módon a felsorolás hirtelen félbe szakad… Sajnos a Duna keleti oldalára eső vitorlás életből a videó egyetlen képet, eseményt, történelmi pillanatot sem mutat be, sőt a határainkon túl is méltányolt és kedvelt Fertő-tavi vitorlás életről is csak a 2003-as kalóz bajnokságról készült néhány másodperces kép ad tanúbizonyságot.


Nehezményezem a dolgot a „vidéki” vitorlázók nevében is. Mi, akik itt a keleti végeken, a – már közhelynek tűnő szófordulat szerint – gazdaságilag lemaradott régióban a nagy egyesület-felszámolási időszakról emlékezetes 90-es éveken is átmentettük a vitorlázást nem érdemeltünk 75 percből egyetlen gondolatot, egyetlen mondatot, egyetlen képkockát sem? Bizonyára a negyvenegynéhány éves Mályi-tavi vitorlázásból, az egykor működő 7 helyi kis egyesület életéből akadt volna bemutatásra érdemes egyetlen emlékezetes pillanat. Igaz, nekünk sajnálatosan nincs lehetőségünk arra, hogy kis tavainkon tőkesúlyos hajók – esetenként – több százezer forintos kikötői díjaiból finanszírozzuk egyesületeinket, így nem is volt lehetőségünk ilyen szép emlékkel adózni elődeinknek, de méltó módon, ügyelve a teljességre igyekszünk megemlékezni a helyi vitorlássport több, mint 40 éves múltjáról és fejet hajtunk a helyi vitorlássport alapítói előtt, tisztelettel gondolunk elődeinkre.

Versenyző társaimmal – saját erőből – évente százezreket költünk a Balatonhoz való versenyre utazgatásra, minden eszközt bevetünk azért, hogy minél több versenyzőt rábírjuk arra, hogy utazza keresztbe az országot és jöjjön el egy-egy versenyünkre, csak azért hogy a tavaink, egyesületeink a hazai vitorlássport vérkeringéséből ne essenek ki véglegesen. A optimistesek, cadettosok szülői áldozatvállalással teszik ugyanezt hosszú évek óta. Büszkék vagyunk arra, hogy a vidéki vitorláséletet saját vagyonából is támogató Kővári Károlyról nevezhettük el, a – mai napig (még)létező két egyesület között húzódó – tóparti utcácskát. Büszkék vagyunk arra, hogy közel 3 évtizede a megyénkben vitorlázó maroknyi csapat kivétel nélkül minden évben képviseltette magát az országos bajnokságok valamelyikén. Büszkék vagyunk arra, hogy a hétszeres magyar bajnok Bódy Kornél a Miskolc melletti kis bányatavon sajátította el a vitorlázás alapjait. Büszkék vagyunk, ha például a Kékszalag, (vagy egy nagyhajós OB) eredménylistáját böngészve Mályi-tóról elszármazott vitorlázó nevét fedezzük fel. Büszkék vagyunk arra, hogy ha a pontszerző egyesületi ranglistán a borsodi klubok nevét is megtalálhatjuk, anélkül, hogy edző lenne bármelyik helyi klubban is…


Öröm, hogy a versenyeket rendező egyesületek szinte mindegyike őszinte barátsággal és segítő kezekkel várja a távoli kis Mályi-tóról érkező társaimat versenyeire, mint ahogyan a saját versenyeinken mi is a helyi vitorlás család tagjainak tekintjük, segítjük, igaz szeretettel fogadjuk a hozzánk ellátogatókat.

Kedves Elnök Úr!

Tisztelettel kérlek, hogy ha időd engedi, a Magyar Vitorlás Szövetség képviseletében látogass meg minket legrangosabb versenyünkön, a 2005. júliusában megrendezésre kerülő Daruker kupán Hejőkeresztúrban, ahol akár hajóm kormányrúdját is átengedem számodra, hogy megtapasztalhasd egy hazai kis tavon uralkodó versenyszellem sajátosságait! Ígérhetem, hogy az M30-as közvetlen szomszédságában elhelyezkedő, egyre növekvő vízfelülettel bíró, vitorlázásra csak pár éve használt (még) kristálytiszta kavicsbányatónál biztosan jól érezheted majd magad. (De szívesen látunk a két egyesület által rendezett 10 verseny bármelyikén.)

Szeretnénk hinni, hogy az abádszalóki, a fertői, a hejőkeresztúri, a mályi, az orfűi, a rakacai (mert ilyen is volt) és a tatai, vitorlázás múltja csak véletlenül maradt ki a magyar vitorlássportot bemutató filmből, azonban az apró figyelmetlenség sok vidéki vitorlázóban ejtett (feledhető) sebeket. Ám az ezt kiváltó 75 perces korong megmarad emlékbe…


Bízunk abban, hogy a 25 év múlva készülő, 100 év történetét feldolgozó emlékfilm – vélhetően – 100 perces változatában legalább 1-1 percet kaphatnak majd a kisebb tavak vitorlázói is és biztos vagyok abban, hogy 2029-ben a kis tavak vitorlázásának egyre erősödő jelenét és nem csak a múltját rögzíthetik majd a kamerák…

Mi itt a végeken továbbra is igyekszünk mindent elkövetni ennek érdekében.

Üdvözlettel, jó szelet kívánva:

Koleszár Péter

Mályi-tó

Kalóz HUN-211