Gerő Kata villáminterjúi, még az EB előtt készültek.


Első utam egy szimpatikus francia fiatalemberhez vezetett. Mosolyogva megkérdeztem tőle, hogy szánna-e rám egy-két percet, mire ő kínosan elmotyogta franciául, hogy nem beszél angolul. A kezdeti kudarc nem tört meg, a régi lelkesedéssel léptem oda az orosz versenyzőhöz, aki szintén csak ingatta a fejét.

Na jó, mondtam magamnak és elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, találok valakit aki beszél angolul. Megláttam két vihorászó lányt, akik éppen szerelték fel a hajót. Mikor feltettem nekik a szokásos kérdést, nagyon izgalomba jöttek és szégyenlősen kérték, hogyha hülyeségeket mondanak, azt ne vegyem föl.

-Kezdjük!- szóltam, és kattant a REC gomb.

-Először a rajtszámot és a nevet szeretném tudni…

-GER 4789, Caroline.

-Milyennek találod Magyarországot?

-Hát csak egy pár napja vagyok itt, de szerintem szép, csak az idő ne lenne olyan kiszámíthatatlan.

-És mit vártok a versenytől?

-Örülnénk ha végigmennénk mert csak egy éve kezdtünk, tehát helyezésre nem nagyon számítunk. Persze jó lenne…

– Mi lesz, ha beáll a kánikula?

-Reméljük ilyen nem lesz, mert az nagyon megnehezítené a dolgokat!

-Akkor még egyszer sok sikert!- köszöntem el. Még hallottam ahogy nagyot nevetnek.

Hirtelen megláttam egy másik franciát és eltökéltem, hogy ha a szájába is kell rágnom a válaszokat, akkor is beszélek vele! Elővettem legmagabiztosabb mosolyomat és odaléptem hozzá.” Huhh, tud angolul!”- nyugtáztam elégedetten a tényt. A kiejtésétől mondjuk nem sok mindent lehetett érteni, de azért megpróbáltam olyan arcot vágni, mint akinek minden világos. Ezt bősz fejbólogatásokkal próbáltam alátámasztani.

-Rajtszámot és nevet kérnék!

-FRA, Matthew (De nem biztos, hogy ez a neve, pedig vagy százszor rákérdeztem, nem értettem meg…Pedig még betűzte is.)

-Megkérdezhetem, hogy jártál-e már Magyarországon?

-Nem, most vagyok itt először, de nagyon szép! (mi mást mondhatnának? Khmmm)

-Mióta vitorlázol?

-Csak egy éve kezdtem.

-Egy éve? Milyen gyakran vannak edzések?

-Heti négy-öt alkalommal.

-Mit vársz a versenytől?

-Természetesen azt, hogy elsők legyünk! – jegyezte meg elégedett vigyorral.

-Mi lesz, ha nem lesz szél?

-Akkor természetesen szívunk.

Elköszöntem a kedves franciától, hogy újabb alanyt találjak. Meg is láttam egy magas fiút, aki épp babrált valamit. Észrevette, hogy jövök felé, lerakta a seklit és érdeklődő arckifejezést öltött.

Mikor meghallotta, hogy miről is lenne szó, felderült az arca és készségesen félrevont, mondván itt jobban halljuk egymás hangját.

-Név és rajtszám – kezdtem a szokásos kérdéssel.

-AUSTRIA 5, Tobias.

-Az első kérdésem az lenne, hogy tetszik-e Magyarország, mert láttam te már vagy egy hete itt vagy.

-Igen, nagyon tetszik! Szép a Balaton, jók a lehetőségek, eddig a szélre sem panaszkodhattunk, a kikötő pedig nagyon igényes. És elég vicces itt.

-Vicces? Miért?

-Hát, voltam egy bulin és állíthatom, hogy a magyarok értenek a jó hangulat megteremtéséhez. Teljesen közvetlenek és ez nagyon jó!

-Evezzünk más vizekre. Hány éve vitorlázol?

-Öt éve. 16 évesen kezdtem, most 21 vagyok. Szeretnénk minél jobb helyen végezni, hiszen már van gyakorlatunk!

-És hogy tetszenek a magyar lányok?

-SZÉPEK! – mondta nevetve, bár picit azért belepirult…

Megköszöntem neki, hogy ilyen derekasan helytállt és mentem utamra

Gerő Kata