A hatodik futam sokban hasonlított az ötödikre. Az Alinghi vesztes helyzetből nyert, és ezzel megszerezte az október óta tartó versenyen a győzelmet.
Másfél órás halasztás után indult útjára a Louis Vuitton Kupa döntőjének hatodik futama. A szél gyenge volt, 8-9 csomó kb. 10 fokokat pörgött az eredeti irányához képest és néha egy csomóval megerősödött.
A futam tétje óriási volt az Oracle BMW Racing számára. Ha nyer akkor életben tartja a reményt a verseny megnyerésére. Erre minden esélyük megvolt, hisz néhányszor ebben a döntőben már bebizonyították, hogy gyenge szélben kellően gyorsak bírnak lenni.
Ez a nap volt a 16. évfordulója annak, hogy Chris Dickson, akkor még újzélandi szinekben elvesztette a Louis Vuitton Kupát az amerikai Dennis Conner-rel szemben. Chris Dickson rendelkezik az összes kormányos közül a legtöbb győzelemmel a Kupában.
A svájci csapat a következő felállásban indult: Russel Coutts a kormányos, Brad Butterworth taktikus, Jochen Schümann a stratéga, a csapatfőnök Ernesto Bertarelli a navigátor.
Az amerikaiak felállása: Peter Holmberg a kormányos, Eric Doyle és Tommaso Chieffi a stratégák és Ian Burns a navigátor.
A rajt előtt az Alinghi léphetett be a rajtterületre útjogosan és hamarosan mindkét hajó elindult lefelé. Közben az amerikaiak összeszedtek egy büntetést.
A rajt pillanatában az Alinghi balcsapáson rajtolt a zsűrihajónál, míg az Oracle jobb csapáson a bójánál.
Mindkét hajó hosszan húzta a választott takkját, amikor is az Alinghi váltott át elsőként. Hamarosan az Oracle is igazított és 15 másodperc előnnyel keresztezte le a svájciakat.
Ezek után mindkét hajó megismételte a manővert, csak az ellenkező takkon. Az Alinghi láthatóan lemarad még egy kicsit. Dicksonéknak igyekezniük kell, hogy a büntetést elég nagy előny birtokában letudhassák.
Láthatóan a svájciak gyorsabbak és szép lassan csökkentik a távolságot, de a bójánál 15 másodperc a hátrányuk.
Bőszélben mindkét hajó balcsapáson halad és szépen lassan látszik a svájciak eddig is érzett sebességfölénye. Majd az Alinghi kihalzol és csak később követi őt az amerikai hajó.
Nem volt túl sikeres a svájciak akciója és a leebójánál már 28 másodperc a hátrányuk.
A második cirkálószakaszon takk takkot követ, időnként elég reménytelen a svájciak helyzete, de a szakasz végén kihasználva egy szélfordulót, nagyon közel férkőznek az ameriakiakhoz. Ráadásul az Oraclenek el is fogy a szele.
A bójánál már 13 másodperc az előnye az Alinghinek.
Nehéz helyzetben az amik. Nem elég, hogy a leebójánál 24 másodperces a hátrányuk, még a büntető is terheli őket. Ennek szellemében az Alinghi nem is erőlködik. Az utolsó kreuzban végig leköveti az Oracle mozgását, 24 másodperccel előbb veszi a bóját és vág neki a befutó szakasznak.
Az amerikai csapat nem adja fel. A pálya felénél pillanatokra átveszik a vezetést a bal oldalon fújó jobb szél segedelmével. Hamarosan azonban az Alinghi-t is eléri a jobb szél és becsúszik az Oracle elé.
Pár másodperccel ugyan, de a svájciak nyerik a futamot. És még hátra van a büntetője az Oracle csapatának. Igy 2 perc 34 másodpercre nő az időkülönbség.
Alinghi Challenge – Oracle BMW Racing 5:1
A LOUIS VUITTON KUPA GYÖZTESE A SVÁJCI ALINGHI !!!!
Február 15-től Õk az újzélandi csapat ellenfelei az Amerika Kupáért.