Utánpótlás https://sailing.hu Vitorlázásról vitorlázóknak Tue, 12 Nov 2019 14:14:16 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.2.5 https://sailing.hu/wp-content/uploads/2019/04/cropped-logoblackfeliratnelkul512-150x150.jpg Utánpótlás https://sailing.hu 32 32 Kék Vitorla https://sailing.hu/2019/11/12/kek-vitorla/ Tue, 12 Nov 2019 14:10:21 +0000 https://sailing.hu/?p=27831  mostantól még egy, vadonatúj díj a Trafik Kupán!

 

 

Kifejezetten hideg időben, kezdetben gyenge, majd kissé felfrissülő szélben került sor a hétvégén az idei Trafik kupára a budakalászi Omszk park taván. A harmincadik, jubileumi évadzáró 34 indulója négy selejtező, két középdöntő és egy döntő futamban döntötte el a helyezések sorsát. A helyszínen kapott, sorsolt Optimistekkel futott verseny győztese a tavaly még opézó, az idei Laser 4.7 bajnokságon bronzérmes Verebély Mátyás lett. 2. Alibán András 3. Szépfy Zsombor 4. Békés Miklós 5. Újhelyi-Gáspár Miklós 6. Gereben Márton.

 

 

A verseny alapítója, a spartacusos Forintos Robi az idén először egy újabb díjat is felajánlott: a Kék Vitorla díj mostantól minden évben annak az optimistesnek jár, aki az edzők véleménye alapján szorgalmával, kitartásával, versenyzői aktivitásával leginkább megérdemli azt. A nyertesnek egy vadiúj Optimist vitorla a jutalma, idén Zarándy Martin kapta. A nyeremény vászon persze nem kék. De vajon miért ez az elismerés neve? „ Réges-régen, még a múlt században a nagy Budapesti Spartacusban kezdtünk 10-12 évesen vitorlázni” – mesélte Forintos Robi.” Az átkosban kaptunk vitorlát , de azért ezek főleg kiváló KGST termékei voltak. Viszont nyaranta eljött egy Nyugat-Németországban élő család, a fiú, Gyurkó Kristóf is Optimistezett. Annak idején a bajnokság két fordulós volt, egy a Balatonon egy a Velencei tavon. Gyurkó Kristóf mindig csak az első fordulón indult, és apuka a vadi új, vagyis egyszer használt vitorlát évről-évre felajánlotta a Spartacusnak. Ez a gyerekkori élmény (egyszer én kaptam egy vitorlát ami kék volt, el is hoztam ide a versenyre…) ösztönzött arra , hogy ezt a díjat most a 30. Trafik kupán az utánpótlás nevelés támogatás érdekében létrehozzuk.”

 

]]>
Sikeres 29er Európa Kupa a BYC-ben https://sailing.hu/2019/09/30/sikeres-29er-europa-kupa-a-byc-ben/ Mon, 30 Sep 2019 01:14:11 +0000 https://sailing.hu/?p=27014 4 versenynap és 14 futam eredményei alapján hirdethettünk győzteseket a Sailstore.hu 29er Európa Kupán.

    

Első alkalommal került megrendezésre nemzetközi 29er verseny hazai vizeken, így kiemelten fontos volt számunkra, hogy a résztvevők szakmailag kifogástalan és emlékezetes versenyen vehessenek részt. A verseny főrendezőjeként a futamok lebonyolításáért Kárpáti Bence felelt.

 

 

Változatos, olykor kifejezetten nehéz szeles körülmények között, de sikerült teljesíteni az előzetes elképzeléseknek megfelelő futamszámot. A versenynapok már-már papírforma szerint halasztással indultak, de szerencsére egyik versenynap során sem kellett túl sok időt tölteni a várakozással.

 

 

Az első versenynapon 8 csomós stabil szélben, 28 perces átlagidővel zajlottak a futamok.

 

Pénteken az eleinte ígéretesnek tűnő délnyugati 5-6 csomós szél leállt, így a kezdést 14:00-ra halasztotta a rendezőség, bízva a frissülésben. A várakozásoknak megfelelően 7-9 csomós, 230-250 fokról fújó szélben 3 futamot tudtak teljesíteni a versenyzők. Az egységek bátrabban, de nagyon fegyelmezetten rajtoltak, csupán néhány UFD-t kellett kiosztani.

 

 

Szombat volt a verseny nehéz szeles napja. Erőben és irányban is voltak jelentős eltérések, néha két futam között pár perc várakozásra volt szükség, hogy igazítsunk a pályán és a szél ereje is visszatérjen. Végül a vártnál korábban érkező északi szél mentette meg a mezőnyt a hosszú várakozástól, 5-18 csomó közötti szélben 4 futam sikerült.

 

 

A mai, utolsó versenynapot ismét halasztással kezdtük, de 9 óra után nem sokkal ígéretes 5-6 csomós délnyugati szél kezdett fújni, ami csak tovább erősödött a nap folyamán. Stabil 335 fokos irányból, 7-8 csomós alapszélben sikerült 3 korrekt futamot teljesíteni. A szélerő periodikus változása okozott némi kihívást, amit a pályatengely méretének változtatásával oldott meg a rendezőség. „Nagyon szép zárása volt az eseménydús 4 napnak” – értékelte Kárpáti Bence a mai napot.

 

 

Az Európa Kupa mezőnyét 7 cseh, 2 német, 1 osztrák, 2 máltai, 1 svéd és 10 magyar egység alkotta. Abszolút értékelés szerint a legjobb hat egység került díjazása:

 

Az első helyet, végig magabiztos vezetés mellett a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői, Jeney Máté és De Jonghe Arthur szerezték meg, emellett a legjobb vegyes korcsoportú páros címét is bezsebelték.

 

 

A dobogó második fokára máltai csapat állhatott fel: Richard Schultheis és Max Körner. A harmadik helyet az első női 29er világbajnok páros, Martina Carlson és Amanda Ljunggren szerezte meg, akik egyben a legjobb női egységnek is bizonyultak.

 

Negyedik lett Roman Egger és Paul Kropfitsch (AUT), ötödik lett Szabó Roni Oszkár és Petrányi Botond az EGIS versenyzői, hatodik helyen pedig a máltai Antonia Schultheis és Maria Gonzales Gracia végzett.

 

 

Külön díjazásban részesült a legjobb három magyar egység is. A dobogó az alábbiak szerint alakult:

 

3. hely: Izsák Szabolcs és Izsák Botond (Kereked.)
2. hely: Szabó Roni Oszkár és Petrányi Botond (EGIS)
1. hely : Jeney Máté és De Jonghe Arthur (Spartacus)

 

A legjobb vegyes páros, a cseh Anna Justova és Petr Tupy lettek, a felnőttek között a szintén cseh Anna Milerova és Jan Pokorny győzedelmeskedett.

 

 

Az ifjúsági korcsoport legjobbjai Richard Schultheis és Max Körner lettek, akik Máltáról érkeztek hozzánk.

 

Gratulálunk mindenkinek!

 

EREDMÉNYEK

]]>
Beszámoló a Harcsa Kupa utánpotlás versenyről https://sailing.hu/2018/07/23/beszamolo-a-harcsa-kupa-utanpotlas-versenyrol/ Mon, 23 Jul 2018 13:16:17 +0000 https://sailing.hu/?p=25889 Tavalyi Szárcsa Kupa után idén a Harcsa Kupával folytatódott a Nádas Kupa Sorozat

 

A hétvégi nagyhajós versenyzők Csopak előtt áthaladó pályájukon a Harcsa Kupa utánpótlás versenyzőivel találhatták magukat szemben. Ez volt a Nádas Kupa sorozat harmadik állomása, ahol többek között a T-Systems támogatásának is köszönhetően 83 többnyire kezdő versenyző állt rajthoz.

 

 

A szélviszonyok összesen három futam megrendezését tették lehetővé. A versenyt Czégai Laci bácsi vezényelte, majd adta át a díjakat; aki az előző edzői generáció utolsó aktív edzője és versenyrendezője (többek között a sorozat kiemelt támogatójának a Melges EB-re készülő Csoltó Ákos, alias Dugónak a BKV-s és keszthelyi edzője is volt).

 

 

A versenyen az első éves, illetve kezdő onedesign OP versenyzők gaffon zöld megkülönböztető szalaggal, de összevont mezőnyben indultak a fehérszalagos másodéves haladó, és a piros szalagos nemzetközi válogató versenysorozatban résztvevő versenyzőkkel. Idén első alkalommal a még nem leigazolt versenyzők is egy pályán (narancs csoportban) indultak mg nem one-design többnyire előző generáció által használt „tapsi-mist” és régi Winner és Nordest hajójukkal. Indult többek között az 1986-os bajnokságot nyert (Gömöry Zsolt, VVSI) Nordest hajó is.

 

 

A díjazás tekintetében az így kialakult narancs csoporton belül 1-3 (valamint U9; U11 legjobbjai); OP zöld csoporton belül az 1-6 helyezés (valamint U11 legjobbjai), fehér csoporton belül 1-3 helyezés, valamint a piros csoport nyertese részesült üvegdíjazásban, és szponzori díjakban (Rooster, Optiparts/HQOK/SkiOutlet/HUN 759). Valamennyi kezdő OP-s zöld és narancs csoportos oklevél díjazásban részesült.

 

 

A Nádas Kupa Sorozat célja, hogy elősegítse a kezdőbb szintű, utánpótláskorú résztvevők lépcsőzetes bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és a helyi régiónként szervezett kisversenyekkel hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez, akár alapja lehessen későbbiekben a zónaválogatottaknak is, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

 

Harcsa Kupa Végeredmények

]]>
29er Worlds https://sailing.hu/2018/07/23/29er-worlds/ Mon, 23 Jul 2018 12:59:38 +0000 https://sailing.hu/?p=25882 A Jeney De Jonghe egység képviselte hazánkat az idei World Sailing Ifi VB-n

 

A 29er osztályban versenyző Jeney Máté és De Jonghe Arthur a kiváló 15. helyen végzett a texasi World Sailing Ifjúsági Világbajnokságon.Ez a verseny a világ legjobb ifjúsági vitorlázóinak seregszemléje, ahol hajóosztályonként minden nemzetből csak egy egység indul. Visszatekintve azt láthatjuk, hogy az itt résztvevő fiatalok közül kerülnek ki a jövő elit atlétái, akiket később a vitorlázás olyan területein láthatunk viszont, mint például az Olimpia, vagy a Volvo Ocean Race versenyei.

 

 

Az idei verseny végig erős szélben zajlott. A Mexikói-öböl minden nap állandó termikkel várt ránk (15-25 csomó), ami a nap folyamán egyre csak erősödött.Jeney Máté és De Jonghe Arthur nagyon jól helytállt a számukra egyébként egyelőre kevésbé kedvező szélviszonyok között. Alacsony súlyuk miatt kis sebességi hátrányban voltak, ennek ellenére több futamban is a top 10-ben tudtak vitorlázni és egyre javuló teljesítménnyel végül a 15. helyen zárták a világbajnokságot!

 

 

A csapat másik magyar résztvevője Zink Leon (edzője az osztrák Andras Geritzer) becsülettel helytállt és a 47. helyen végzett az 58 hajós mezőnyben.
Köszönjük a versenyzők minden támogatójának, elsősorban családjaik,- illetve egyesületük és az MVSz segítségét.

 

A versenyről minden infó és teljes média anyag elérhető itt: http://www.worldsailingywc.org/home.php
A videók és a képek különösen jók, ajánlom figyelmetekbe!

 

]]>
Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny 2018 https://sailing.hu/2018/07/18/decathlon-kupa-optimist-ranglistaverseny-2018/ Wed, 18 Jul 2018 06:17:16 +0000 https://sailing.hu/?p=25868 A hétvégén rendezte a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség a Fertő tavon az Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny elnevezésű regattát. A megmérettetésen rekordszámú nevezés érkezett, összesen 123 versenyző sorakozott fel a rajtvonalon. A fertői vitorlázók mellett képviseltette magát a teljes hazai élvonal, de nevezett versenyző Szlovákiából, sőt Dániából is.
Első nap élénk de teljesen ideális északi szélben zajlott a verseny, ahol három futamot bonyolítottak le. A rendezés érdekessége volt, hogy az MTVA sportcsatornája 3 alkalommal is élőben jelentkezett a vízről.

A második napon kissé megtréfálta a szervezőket az előrejelzés, mivel a várt szél elmaradt. Este ugyan érkezett egy front, ami ígéretesnek tűnt de sajnos futamot nem lehetett benne rendezni.
A harmadik napon ismét a vitorlázók számára oly kedves arcát mutatta a tó és újra kedvező, északi széllel sikerült kiszolgálni a versenyzőket.

 

A hétvége azért is különleges volt, hiszen ez a rendezvény minden idők legnagyobb versenyeként vonul be a Fertő tavi vitorlázás történetébe, az egy hajóosztályban indulók számát tekintve.

 

Külön Öröm számunkra, hogy a népes mezőnyben a hazai csapat 17 versenyzővel képviseltette magát, akik közül kiemelkedik Jandl Rómeó fiú serdülő kategóriában 2., Völler Hanna lány ifjúsági kategóriában elért 6. helyezése.

 

Eredmények:
Fiú ifjúsági: 1. Szabó Roni Oszkár (EGIS), 2. Tóth Attila (SVE), Benyó Máté (THE)
Fiú serdülő: 1. Kis-Szölgyémi Soma (Kereked), Jandl Rómeó (SÉP), Héder Benedek (SVE)
Lány ifjúsági: Cara Chiara Lisa (BYC), Kálmán Kornélia (Balaton YC), Lacza Boróka (Kereked)
Lány serdülő: Fehér Boróka (Balaton YC), Lackó Sára (BYC), Bodnár Hanna (BY)

]]>
Telepi Pöffös Nádas Kupa az „alsóörsi Nádasban” https://sailing.hu/2018/06/26/telepi-poffos-nadas-kupa-az-alsoorsi-nadasban/ Tue, 26 Jun 2018 06:18:18 +0000 https://sailing.hu/?p=25783 Száz lelkes, vitorlázni és versenyezni vágyó fiatal, balatoni nyár, trükkös szél, jó hangulat, sok-sok vitorlázás, színvonalas rendezés, gyönyörű környezet, finom vacsora – ez jellemezte a Nádas Kupa Sorozat Balatoni Yacht Club által a hétvégén, Alsóörsön megrendezett versenyét.

 

A Nádas Kupa kezdeményezés a tavalyi évben a Kereked VK ötlete alapján indult útjára annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a kezdő vitorlázó ifjoncok versenykörülmények közötti fejlődésére, tapasztalat gyűjtésére. Az egyre kedveltebb sorozaton ezúttal az Optimist, Fröcsi Optimist 420 és RS Feva hajóoasztályok versenyzői állhattak rajtvonalhoz. A tavalyi évben Telepi Pöffös néven elindított alsóörsi állomást a TVSK rendezte meg, a stafétát az idei évben a Balatoni Yacht Club vette át.

 

 

A verseny főrendezői tisztét Holló Dániel látta el, aki csapatával együtt arra törekedett, hogy színvonalas és szabályszerű vízi rendezést biztosítson a gyermekek számára.
A verseny mindkét napja a tervek szerint alakult, hiszen szombaton 3, vasárnap mindkét tervezett futamot sikerült megrendezni. A pénteken elvonuló vihar szerencsére nem hagyott szombatra veszélyes nyomokat, és bár erős és trükkös, többször elforgó szél jellemezte a napot, a kicsik is hősiesen bírták az északias hullámokat és hűvösebb időt. A vasárnap több napsütést, de kevesebb szelet hozott. A napi első futamot rövidítéssel tudta a rendezőség befuttatni a leálló szél okán, azonban a futam végére a szél ismét felerősödött és gyönyörűen ki is tartott a második futam végéig.
Minden hajóosztályban és kategóriában nagy volt a versengés. Az Optimist kategóriában 68 versenyző nevezett, akiket a szokásoknak megfelelően tapasztalati szintjük szerint piros, fehér és zöld csoportba osztanak. A táboros és oktatási célokat szolgáló Fröcsi OP már a tavalyi évben bekerült a Nádas Kupa Sorozat hajóosztályai közé, hiszen így táborokból kijövő, kevés tapasztalattal rendelkező kis vitorlázók versenyzésére is lehetőség nyílik. Ezúttal 11 hajó nevezett Fröcsiben, igaz a szombati zordabb és szelesebb idő pár hajót a parton marasztalt, azonban vasárnap már teljes létszámban állt rajthoz a tizenegy fős mezőny

 

 

.
A 420-as osztályban kilenc hajóegység, az RS Feva osztályban nyolc egység indult el a versenyen.
Az öt futamra kiírt verseny vízi programja mellett a rendező Balatoni Yacht Club a parti programokra is nagy hangsúlyt helyezett. A verseny ünnepélyes megnyitóját megtisztelte jelenlétével Hebling Zsolt polgármester úr, aki köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a vitorlás sport népszerűsítése és fejlesztése, valamint az ifjúság nevelés fontos cél Alsóörs település számára és az egykori alsóörsi Nádas Panzió területe és környezete kiváló lehetőséget teremt a település ezen közfeladatainak ellátására.

 

 

A parti események keretében szombaton a bpBARbq séfjei sütötték a hot dog és hamburger finomságokat a gyermekeknek, majd a már hagyományossá vált Nádas Kupa fánkok is előkerültek. A vacsora után tombola várta a versenyzőket, amelyen több tucat díj talált gazdára. Vasárnap a futamok után került sor a díjkiosztóra, amelyen számos különdíj is kiosztásra került.
Összességében elmondható, hogy egy jó hangulatú, tartalmas, izgalmas, gyönyörű és kiváló környezeten megvalósított ifjúsági vitorlás versenynek lehettek szemtanúi, akik ellátogattak Alsóörsre a hétvégén!

 

 

Gratulálunk valamennyi díjazottnak!
A Balatoni Yacht Club egyúttal köszöni a közreműködő vitorlás egyesületek, a Magyar Vitorlás Szövetség, a támogatók és szponzorok, és nem utolsó sorban a szülők közreműködését a verseny rendezése során!

 

A Balatoni Yacht Club versenyzői – Sári Eszter, Feith Máté, Szinessy Benedek, Szinessy Barnabás, Gulyás Bálint – a hazai terepen fantasztikusan teljesítettek. Esztinel és Bálintnak ez volt élete első vitorlás versenye és mindketten kiválóan vitorláztak. A Soltész Orsi edzői kezei között fejlődő kis csapatból Feith Máté végzett a legjobban, az Optimist zöld kategóriában a 2. helyen végzett. Gratulálunk! Nagy és pozitív meglepetést hozott Sári Eszti, aki a rutinos versenyzőket is meghazudtoló módon egyre jobb futameredményeket elérve a dobogó harmadik fokára állhatott fel az OP zöldek között, és egyúttal a legjobb lány díját, továbbá a legjobb elsőéves versenyző díját is elhozta kategóriájában! Szinessy Beni a szintén előkelő 5. helyen végzett, bátyja Barni a 10. helyen. Gulyás Bálint élete első versenyén 14. lett a zöldek között. Természetesen a már megszokott vízbe dobás sem maradhatott el dobogósaink számára!

 

 

Végeredmény:
Optimist piros kategória:
1. helyezett: Murányi József (Procelero SE)
Optimist zöld kategória¬:
1. helyezett: Fináczy Péter (Kereked VK)
2. helyezett: Feith Máté (Balatoni Yacht Club)
3. helyezett: Sári Eszter (Balatoni Yacht Club)
4. helyezett: Papp László (balatonfüredi Yacht Club)
5. helyezett: Szinessy Benedek (Balatoni Yacht Club)
6. helyezett: Németh Zsombor(Balatonfüredi Yacht Club)
Optimist zöld kategória legjobb lány
1. helyezett: Sári Eszter (Balatoni Yacht Club)
2. helyezett: Murányi Luca (Procelero SE)
3. helyezett: Bíró Anna (Kereked VK)
Optimist fehér kategória:
1. helyezett: P.Szolomayer Balázs (VVSI)
2. helyezett: Laczkó Sára (Balatonfüredi Yacht Club)
3. helyezett: Rácz Mihály (Balatonfüredi Yacht Club)
Optimist fehér kategória legjobb lány:
1. helyezett: Laczkó Sára (Balatonfüredi Yacht Club)
Optimist Fröcsi kategória
1. helyezett: Bite Adél (Kereked VK)
2. helyezett: Horváth Zoé (Kereked VK)
3. helyezett: Dergács Marcell (Kereked VK)
Optimist Fröcsi legjobb lány
1. helyezett: Bite Adél (Kereked VK)
2. helyezett: Horváth Zoé (Kereked VK)
3. helyezett: Ainslei Emma (Kereked VK)
RS FEVA
1. helyezett: Csekovszky Mór, Juhász Sámuel (Kereked VK)
2. helyezett: Náray Bendegúz, Náray Borbála (VGYSE)
3. helyezett: Korbuly Sarolta, Nagy Csenge (Balatonfüredi Yacht Club)
420
1. helyezett: Litkey Janka, Érdi Hanna (THE)
2. helyezett: Fülöp Zsigmond, Fülöp Balázs (Procelero SE)
3. helyezett: Rutai Tamás, Kendeh Gusztáv (THE)

 

VÉGEREDMÉNYEK:

Eredmények_Nádas Kupa_Optimist_ 5 futam után

Eredmények_Nádas_420_5 futam után

Eredmények_Nádas_Fröcsi Op_5 futam után

Eredmények_Nádas_OPtimist_összesített

Eredmények_Nádas_RS Feva_5 futam után

]]>
O’pen Bic-ek Balatonmáriafürdőn https://sailing.hu/2018/06/25/open-bic-ek-balatonmariafurdon/ Mon, 25 Jun 2018 07:38:37 +0000 https://sailing.hu/?p=25759 A szokásos időpontban az iskolai évzárók utáni hétvégén lezajlott a III. BMVI Kupa Balatonmáriafürdőn. Idén négy egyesület összefogásaként az első állomása volt az I. RS Feva & O’pen Bic Kupának ez a verseny. Ebben a sorozatban mutatja meg magát Magyarországon először az Európában már népszerű O’pen Bic hajóosztály. Nem titkolt célja az osztálynak, hogy 2019-re kivívja az MVSz ranglista státuszt. A hajóosztály bemutatkozására tökéletes helyszín volt Balatonmáriafürdő, hiszen a helyi egyesületben nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében.

 

Az időjárás nem fukarkodott a széllel a három nap alatt. Pénteken a próbafutam idejében Igali Csilla versenyrendező az edzőkkel egyetértésben a gyerekeket a parton tartotta. Ezt követően szombaton egy kisebb várakozás után előbb az RS Fevák merészkedtek a pályára majd az O’pen Bic-ek is kimentek. A gyerekek szuperül helyt álltak és a nagy szél ellenére igyekeztek teljesíteni a pályát. A futamokat követően egy vacsorával látták vendégül a helyiek az ábrahámhegyi és fonyódi csapatokat.

 

Vasárnapra a szél egy kicsit alábbhagyott és reggel az előzetesen kihirdetett időpontban kezdetét vette a verseny. Az első futamot követően a szél szinte teljesen leállt és szünet következett. A várakozásban kimerült O’pen Bic számára úgy döntött a rendezőség, hogy nem bonyolít több futamot, de a Fevások még két megmérettetést teljesítettek.

 

 

A futamok és a verseny végeztével a Balatonmáriafürdői Vitorlás Iskola új vízitelepén következett a díjátadó, ahol mindenki megkapta a jól megérdemelt ”össztapsát”. Az I. RS Feva & O’pen Bic Kupa a következő héten folytatódik Keszthelyen, majd augusztusban Fonyódon és szeptemberben zárul Ábrahámhegyen.

Köszönet a szponzorainknak, akik nélkül a verseny nem valósult volna meg: Aegon Biztosító, Garai Szikvíz, Port Burger, Balatonmáriafürdő Önkormányzata, 3B Turisztikai Egyesület, Magyar Vitorlás Szövetség, Hullám Villa, Erzsébet Sörház.

]]>
Beszámoló napról napra https://sailing.hu/2018/06/11/beszamolo-naprol-napra/ Mon, 11 Jun 2018 07:23:14 +0000 https://sailing.hu/?p=25644 A Csoki kupa az egyik legjelentősebb balatoni nemzetközi ifiverseny, az idén a hazaiakon kívül horvát, lengyel, osztrák, szlovák és török vitorlázók is érkeztek Balatonföldvárra. Összesen másfél száz hajó küzdött idén a helyezésekért. Több hazai édesipari és élelmiszer-kereskedelmi cég támogatja évek óta a versenyt, a futamok között körbejár a csokihajó, amelyről óriási választékban jut el a versenyzőkhöz a népszerű kalóriautánpótlás.​

 

A pénteki, első napon csodálatos, 12 csomós északkeleti szél és napsütés kényeztette a mintegy 150 induló hajót, két pályán folytak a küzdelmek, a 420-as hajóosztálynak és a két csoportban versenyző optimisteseknek három-három, a 14 hajóból álló 29er csapatnak négy futamot sikerült megrendezni.

 

 

A 125 hajós Optimist mezőnyből kiemelkedtek a rendező Spartacus Vitorlás Egylet fiataljai, az első nap végén Tóth Attila állt az élen (két nyert futammal) az ugyancsak sparis Vladiszavlyev Alex és Héder Benedek Barna előtt. 420 hajóosztályban a Tihanyi Hajós Egylet fiataljai domináltak, a Vida-Fehérvári páros és a Mohácsi-Juhász kettős vívott nagy csatát a napi elsőségért. 29er osztályban is sparisok domborítottak: a Jeney Máté – De Jonghe Arthur páros az első napi négy első helyével alaposan bemutatkozott a mezőnynek. A második helyen klubtársaik, a Kocsis Bálint – Pavlik András kettős várta a másnapi folytatást – és a nekik jobban fekvő valamivel erősebb szelet.

 

Péntek este hatalmas vihar és özönvízszerű eső csapott le a tóra, szerencsére már mindenki és minden hajó biztonságban volt, a könnyű 29er-ek a klubház szélárnyékában vészelték át a széllökéseket.

 

 

Szombat reggel bánatos, szürke ég, gyenge déli szél fogadta a versenyzőket, de a viharjelzés és a meteorológiai térképek arról árulkodtak, hogy dél felől egy zivatarzóna közeledhet a tóhoz. A főrendező, Majthényi Szabolcs két órás halasztás mellett döntött. A zivatar végül feloszlott, a friss 15 csomós északkeletiben már el lehetett indítani a futamokat. Kora délután lassan kiderült az ég, ám a szél is forgolódóvá vált, 6 csomósra gyengült, majd leállt. A 29er és a 420 osztálynak kifért két futam (utóbbinak egy rövidített), az optimistesek viszont csak egy versenyt futottak a tihanyi hegy alatt.

 

A szombati nap után Optimistben továbbra is Tóth Attila áll az élen Vladiszavlyev Alex előtt, a harmadik helyre viszont feljött az osztrák Yannik Höger. Héder Benedek Barna összetett negyedik helye a serdülő elsőséget jelentette továbbra is.

 

Jeney Máté és De Jonghe Arthur tovább növelte előnyét a 29er mezőnyben, egy második és egy újabb első helyük alaposan bebiztosította vezető pozíciójukat. A második helyen álló Kocsis-Pavlik páros egy futamgyőzelemmel és egy ötödik hellyel zárt ma. A harmadik helyen a BYC-es Bartis Hajnalka és Kassai Márkó állt.

 

 

420-as hajóosztályban három THE-s hajó vívott ádáz küzdelmet: továbbra is a Vida-Fehérvári kettős áll az élen, ám utánuk csak egy-egy ponttal vannak lemaradva klubbeli ellenfeleik.

 

Napsütés, szinte tükörsima tó adta a koraesti paprikáskrumpli vacsora hátterét. A versenyzők jóllakva, a hajók leponyvázva várták a folytatást.

 

Vasárnap sajnos nem sikerült újabb futamokat rendezni, azzal együtt, hogy a rendezők mindent megpróbáltak. Reggel szürke, felhős ég és alig fújó, forgolódó délnyugati-nyugati fogadta a kihajózó mezőnyöket. Hosszú várakozás után mindkét pályán indítottak futamot, ám az első rajt mindenhol sikertelen volt. Ennek nem is annyira a versenyzők fegyelmezetlensége, hanem a néha teljesen leálló szél volt az oka. Újabb rajt, a 29er pályán egy fél cirkálószakasz – majd a főrendező a futam félbeszakítása és parti halasztás mellett döntött. Az idő a verseny végleges befejezéséig sem telt haszontalanul, sőt! A Spartacus klubházának nagytermében, óriás kivetítőn, élőben követte az ifimezőny Érdi Mári éremfutamát a Világkupa döntőn. Az éremfutamot és az egész versenyt is a második helyen befejező Mári tanári hajóvezetését, finom taktikai megoldásait lélegzetvisszafojtva figyelték a fiatalok – a célba futást pedig hatalmas taps követte.

 

Víz, szél, versenyzés, barátok – ez a Csoki kupa titka immár kilencedik éve.

 

A végeredmény a szombat esti álláshoz képest tehát nem változott, a részletes listák mellékelve.

Csoki Kupa 2018. június 8-10. 29er eredmények

Csoki Kupa 2018. június 8-10. 420 eredmények

Csoki Kupa Eredmény 2018. június 8-10. Eredmények

 

 

]]>
Június 8-tól Csoki Kupa Balatonföldváron https://sailing.hu/2018/05/25/junius-8-tol-csoki-kupa-balatonfoldvaron/ Fri, 25 May 2018 09:15:34 +0000 https://sailing.hu/?p=25518 A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.

 

Alapítása óta az egyik legvidámabb ifi versenyt 420, 29er és Optimist osztályokban rendezik 2018. június 8–10. között Balatonföldváron. A hírek szerint a támogatók segítségével már töltik a Szpari csoki raktárait, a hagyományos jó hangulat és a muníció garantált.

 

Idén sem maradnak el a napi futamok utáni stégpartik és a hagyományos vasárnapi közös reggeli.

 

Ami viszont a legfontosabb: az évről évre népszerűbb, 9 futamosra tervezett nemzetközi ifiverseny – fújjon akár a jellemző földvári „jó idő” keleti, vagy éppen a hullámos délnyugati – színvonalas versenyzést garantál a sportág fiataljainak.

 

A verseny főrendezője (versenyvezetője) idén a tizenkétszeres repülőhollandi világbajnok Majthényi Szabolcs.

 

Program: 2018-program_támogatók

Kiírás: CSOKI-NOR-18-képpel

 

A verseny hírei, az eredmények, fotók, videók megtalálhatók:

www.spartacus.hu

https://www.facebook.com/spartacusvitorlasegylet

 

 

 

]]>
Gyereksereg az idei Évadnyitón https://sailing.hu/2018/05/14/gyereksereg-az-idei-evadnyiton/ Mon, 14 May 2018 12:37:38 +0000 https://sailing.hu/?p=25299 Rekordszámú OP-s és 420-as indulószám mellett az Évadnyitóval vette kezdetét 2018. évi Nádas Kupa gyerekverseny sorozat a T-Systems támogatásával, Csopakon.

 

Bár tavalyi évben az évről-évre csökkenő indulólétszám miatt a gyerekversenyek közül sajnálatosan kimaradt az Évadnyitó, valamint az azt megelőző évben is csupán a kötelességtudó balatonfüredi versenyzőkre szűkült le az indulók köre; idén a T-Systems támogatásával és a Nádas Kupa Sorozat részeként 72 OP-s és 6 hajós 420-as mezőny indult az Évadnyitón, ami OP indulószám tekintetében rekordnak számít, mint az Évadnyitó több mint 80 éves, és a Nádas Kupa egy éves történelmében.

 

A szélviszonyok végül csak egy rövidített futam megrendezését tették lehetővé, de a kezdő mezőny számára nagy élményt jelentett a kezdeti viharfelhők előli partra vontázás, valamint a fiatalok megízlelhették a füredi nagyhajós vitorlabontás, lobogófelvonása, és Balaton koszorúzás ízét is.

 

Az Évadnyitó egyben a Havas Nádas Kupa – kombinált sí- é vitorlásverseny – vitorlás versenyszáma is volt, a márciusi eplényi síversenyszám folytatásaként, amelyen így végül 2 sífutam, és 1 vitorlás futam összevonása alapján hirdettek eredményt.

 

Az Évadnyitó versenyen az első éves, illetve kezdő OP versenyzők gaffon zöld megkülönböztető szalaggal, de összevont mezőnyben indultak a fehérszalagos másodéves haladó, és a piros szalagos nemzetközi válogató versenysorozatban résztvevő versenyzőkkel. A díjazás tekintetében az így kialakult zöld OP csoporton belül az 1-6 helyezés (lányban 1-3 helyezés), fehér csoporton belül 1-3 helyezés (lányban első helyezés), valamint a piros csoport nyertese részesült üvegdíjazásban, és szponzori díjakban (Rooster, Optiparst/HQOK/Skioutlet) a következők szerint:

 

 

Valamennyi elsőéves OP-s zöld oklevél díjazásban részesült.
A Havas Nádas Kupa kombinált sí és vitorlás verseny összetett eredményei a következőként alakultak:

 

 

A Nádas Kupa Sorozat célja, hogy elősegítse a kezdő szintű, utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és a helyi régiónként szervezett kisversenyekkel hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez, akár alapja lehessen későbbiekben a zónaválogatottaknak is, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

 

A 2018. évi Nádas Kupa Sorozat állomásai a következők:

 

 

További részletek: www.facebook.com/NadasCup

[See image gallery at sailing.hu] ]]>
Osztrák 420-as Bajnok a Vida-Fehérvári páros https://sailing.hu/2018/04/23/osztrak-420-as-bajnok-a-vida-fehervari-paros/ Mon, 23 Apr 2018 11:21:36 +0000 https://sailing.hu/?p=25126 Április 20-22 között a fertő tavi Podersdorf adott otthont a 2018. évi osztrák 420-as bajnokságnak, amelyen a magyarok három hajós válogatott szinten képviselték magukat.

 

Végül 6 futam után a 2018. évi osztrák bajnok a Vida Péter – Fehérvári László páros lett a THE/YKA színeiben, akiknek ez volt a második nemzetközi szintű megmérettetésük, a húsvéti szlovéniai Izola Spring Cup után (ahol még csak a 18. helyen végeztek a 66 hajós mezőnyben, így akkor még 3 osztrák egység is megelőzte őket). Említésre méltó Mohácsi Marcell-Juhász Erik (THE) 7. helyezése, és Szűcs Benedek-Batiz Ábel 9. helyezése is.

 

 

Eredmények: http://www.ycpodersdorf.at/cms/index.php/en/regattas-2018-en/resultregatta8list/23

 

Az osztrák bajnokság egyébként a Sail Centrope sorozat első állomása volt.

 

A hazai 420-as mezőny először a következő hétvégén Majthényi Emlékversenyen jön össze ranglista szinten (még ha a balatoni kezdő egységek nem is lesznek teljes számban jelen), majd válogatott keret a pünkösdi hosszú hétvégén a Garda tavi Campione-ben a 4 Nations Cup-on folytatják ahol osztrákok mellett, az olaszokkal, németekkel valamint svájciakkal, illetve Közép-Európából még a csehekkel, lengyelekkel, szlovénokkal és horvátokkal mérhetik össze erejüket.

 

A Sail Centrope sorozat második állomása végül a THE Olympic Regatta alatt lesz júliusban, ahova várjuk az osztrák és cseh (esetleg még a bajor) egységeket is.

]]>
Olasz győzelemmel zárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság https://sailing.hu/2018/04/15/olasz-gyozelemmel-zarult-a-laser-ifjusagi-europa-bajnoksag/ Sun, 15 Apr 2018 05:16:31 +0000 https://sailing.hu/?p=25034

A fiúknál és a hölgyeknél egyaránt az olasz csapat tarolt az ifjúsági vitorlázó Eb-n A mai szélcsendes napon lezárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság Balatonföldváron.  Hat gyönyörű nyárias napon és változatos szelekben tudták a szezon első világversenyét megrendezni Balatonföldváron. A 31 országból érkezett 207 versenyző a gyenge szellőtől az erős szélig minden körülményben kipróbálhatta a balatoni vitorlázást.

 

Érdi Mári, hazánk legeredményesebb női vitorlázója, aki szintén a Laser Radial osztályban érte el világelső eredményeit a díjkiosztó díszvendége volt, a fiatal versenyzőknek annyi üzenete volt, hogy bár nagyon változó és trükkös szelek fújnak a Balatonon és ezt most ők is megtapasztalhatták – aki itt nyerni tud, az bárhol első lehet.

 

 

Az 53 versenyzővel érkező olasz csapat tarolt a kontinens viadalon. A hölgyeknél Matilda Talluri lett az első, második Federica Cattarozzi, a dobogó harmadik fokára pedig az orosz Valeriya Lomatchenko állhatott fel. A holland Annabelle Westerhof sokáig vezette a lányok versenyét, de a záró futam utáni hosszas óvástárgyalás alatt, korai rajtért őt is kizárták egy futamból és így három helyet hátraesett. Végül a negyedik helyért vehette át a díját a csinos németalföldi versenyző.

 

 

A fiúknál a viadalt lényegében végig vezető Guido Gallinaro vitte el az európabajnoki címet. Kiegyensúlyozott eredményét a fiatal versenyző nagyon szerény stílusban jellemezte egyik nyilatkozatában: “Sose becsülöm le a mezőnyt, itt nagyon kell figyelnünk minden megmozdulásunkra, mert szorosak a meccsek és nagyon nehezek a rajtok – viszont a technikai felkészültségem magabiztosságot adott. Koncentrálnom kellett végig, már ez a mezőny is nagyon sűrű, pár perc alatt átmennek a hatvan fős csoportok a bójáknál és a legkisebb hiba is nehezen korrigálható helyre dob vissza. Nagyszerű páros meccseket is tudtam folytatni ebben a mezőnyben és igazi bajtársi hangulat van, a pályánis kialakulhatnak barátságok. Szeretem a Laser Youth Radial flottát, nagyon jó a hangulatés a csapatom is sokban támogat – most is együtt megyünk megünnepelni országunk kiemelkedő szereplését!”

 

 

Második Marcelo Cairo Assenza spanyol vitorlázó lett, míg a harmadik a sorrendben a bermudai Campbell Patton lett. Viszont ő a Trophy-ba kapott díjazást, így a bronz érmet az orosz Kirill Tereshkin vehette át.

 

 

Az U17-ben a hölgyeknél a lengyel Marcelina Korszon nyert, második az izraeli Shai Kakon, harmadik az orosz Elizaveta Borovkova.

 

 

A tizenhét év alatti fiúknál első a lengyel Michal Krasodomski, második Thomas Westerhof hollandiából, a bronzérmet pedig az orosz Nikita Melnikov vihette haza.

 

Részletes eredmények ezen a linken érhetőek el:
https://www.radialyoutheuro2018.org/results

 

Spartacus VE újból bebizonyította, hogy Balatonföldvár kiváló helyszín magas színvonalú, nemzetközi vitorlásversenyek megrendezésére. Az egy hétre érkező közel 400 vendéggel, a kora áprilisi időszakba is életet lehet vinni, a szezon előtt még szunnyadó turizmusba.

]]>
Laser Radial Ifjúsági Európabajnokság 4. nap https://sailing.hu/2018/04/13/laser-radial-ifjusagi-europabajnoksag-4-nap/ Fri, 13 Apr 2018 11:27:33 +0000 https://sailing.hu/?p=25031

]]>
Cavalaire https://sailing.hu/2018/04/06/cavalaire/ Fri, 06 Apr 2018 06:16:59 +0000 https://sailing.hu/?p=24903 Ebben az évben debütál a népes számú 29er mezőny a Balatonon. A versenyeken húsz feletti hajószámmal számolhatunk ebben az akrobatikus és igen látványos hajóosztályban. A magyar 29er-es fiatalok azonban – mint egykor a jó mesterlegények – rendre felkerekednek, hogy hazahozzák a tudást külföldről.

 

Mára azonban kiderült, hogy nem csak hazahozzák, hanem visznek is és remekül helyt állnak a nemzetközi mezőnyben.
Újabb állomásához érkezett a 29er Eurocup sorozat, most a francia partoknál, Cavalaire-Sur-Mer-ben húzták az ívet a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-egységei Goszleth Marcell edző vezetésével. Ott egyébként, ahol tavaly estek át a „tűzkeresztségen” a magyar 29-er fiúk. Marcell így számol be a versenyről:

 

 

„A versenyre erős szelet vártunk, de ahogy az gyakran megesik, az időjárás részben rácáfolt az időjósokra.
Az első két nap ugyanis gyenge-közepes szelekben (6-16 csomó) tartottak 5 futamot. Ezek alapján a négyből három hajónk került a mezőny első felét jelentő arany csoportba. Legjobb helyen Kocsis Bálint és Pavlik András, ők az összetett 13. pozícióból várták a folytatást. Sajnos Lászlófy Ábel és Petrányi Botond több fegyelmezetlen hibát is elkövetett, két futamban is büntetőpontokkal sújtották őket s így épp kiestek az ezüst-csoportba.

 

 

A verseny harmadik napján úgy fújt a Mistral, hogy a rendezők biztonsági okokra hivatkozással kétszeri halasztást követően törölték aznapra a versenyt.
Délután egy tengerparti tanösvényen tekeregve ácsingóztunk a gyönyörű napsütés, szuper szél és a fövenyre fehéren robogó hullámok együttese láttán.
A befejező napra maradtak a döntők, ahol két hajónk is remekül szerepelt. Lászlófy Levente és Arányi Barna két remek futammal és egy korai rajttal a 28. helyig kapaszkodott fel, míg Jeney Máté és De Jonghe Arthur három jó eredménnyel – köztük egy futamgyőzelemmel – a 8. helyre rágta föl magát. Sajnos Kocsisék nem vitorláztak ilyen jól, így visszacsúsztak az összetett 24. helyre.
Lászlófy Ábel és Petrányi Botond az ezüst csoportban bizonyította, hogy jól koncentrálva bárkivel felveszik a versenyt. Három futamban is magabiztosan vitorláztak és a második helyen végeztek az ezüst csoportban.

 

 

A Sparis 29er csapat újabb jó eredményekkel zárult versennyel a háta mögött tér haza a Balatonra. Pár edzés után májusban utazunk ismét Eurocup versenyre, addig pedig várjuk az immár népes 29er flotta új tagjaival való találkozást a vízen.
Köszönjük a szülők és egyesületünk, a Spartacus Vitorlás Egylet téli felkészülésben nyújtott kitartó támogatását”

 

Eredmények : http://www.yacht-club-cavalaire.com/wp-content/uploads/2010/03/final_29er_s.htm

 

 

A 2018-as 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből állt, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor. Persze az a legjobb, ha a versenyzők mind a tíz versenyen elindulnak, de ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak mind anyagi, mind időgazdálkodási okok miatt. A következő verseny a hollandiai Workumban lesz májusban.
Hajrá 29er!

]]>
Európa-bajnoksággal indul a balatoni versenyszezon https://sailing.hu/2018/04/05/europa-bajnoksaggal-indul-a-balatoni-versenyszezon/ Thu, 05 Apr 2018 11:21:51 +0000 https://sailing.hu/?p=24888 Összesen 31 országból 214 sportoló nevezett a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra, amely az első nemzetközi verseny 2018-ban a Balatonon.

 

A vitorlázás olimpiai számainak legrangosabb utánpótlásversenyét hozza el a Balatonra április elején a Spartacus Vitorlás Egylet. A Magyar Vitorlás Szövetség által is támogatott versenyen hatalmas mezőny gyűlt össze: a nevezési lista alapján a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra összesen 31 országból 214 hajó érkezett. Európai országok mellett dél-afrikai, kanadai és bermudai versenyzők is indulnak a futamokon. A legnagyobb csapat Olaszországból érkezik, összesen 53 hajóval a mezőny negyedét teszik ki, Lengyelországból 25 versenyző, míg Horvátországból és Magyarországról is 14 fiatal laseres fut ki minden nap a balatonföldvári vizekre.

]]>
2018 Garda Meeting https://sailing.hu/2018/04/04/2018-garda-meeting/ Wed, 04 Apr 2018 09:27:23 +0000 https://sailing.hu/?p=24864

 

]]>
Beszámoló a 420-asaink adriai tavaszi szerepléséről https://sailing.hu/2018/04/04/beszamolo-a-420-asaink-adriai-tavaszi-szerepleserol/ Wed, 04 Apr 2018 08:57:06 +0000 https://sailing.hu/?p=24845 Három napos edzés után túl van az első versenyén a 420-as válogatottunk. Az idei évi válogatott sorozat immáron szokás szerint az Adrián vette kezdetét a szlovén Izolán, ahol rekordszámban 66 hajó nevezett a 420-as osztályban főként a régióból (németek, osztrákok, magyarok, horvátok, és szlovének).

 

 

A válogatott keretet Regős Attila Morzsi vezette, aki elmondta: A felkészülés elején járunk. Az ellenfelek kicsit előrébb tartanak, de igyekszünk behozni a lemaradást. Összességében tisztesen helyt állt a csapat.

 

 

Első 420-as versenyén mutatkozott be a Vida Péter – Fehérvári László páros, akik a 18-an helyen végeztek (mezőny első harmadán belül). A Mohácsi Marcell – Juhász Erik páros a 32-ik helyen (mezőny első felében végzett), míg a Szűcs Benedek – Batiz Ábel a 46-ik helyezést érték el.

 

 

Folytatás az osztrák bajnokságon a fertő tavi Podersdorfban április 20-22 között, majd Sail Centrope Sorozat keretében Agárdon folytatódik április 29- május 1 között (utóbbi helyszínre 5-7 osztrák egység jelezte a részvételét).

 

 

Mindeközben idehaza maradt kezdő 420-asok Sallai Gábor vezetésével Tihanyban edző-táboroztak. A THE-s bázison felül hamarosan feláll egy újabb 4-6 hajóból álló kezdő 420-as csapat egy Kereked/TVSK/CSVI összevont programban Paksi Bence és Barczi Orsolya vezetésével. Ezen utóbbi 50-55 napos Balatonfüred/Csopak/Alsóörs programhoz kívülről is lehet csatlakozni a 420-as osztályszövetségen keresztül viszonylag szerény részvételi költségek mellett. Ezen két bázison felül, még Agárdról, és Keszthelyről várható 420-as egységek bekapcsolódása a hazai versenyprogramokban, valamint nyílt hajóosztályként felnőtt egységek önállóan is indulhatnak a versenyeinken.

 

Izola Spring-Cup-2018-420-Final Results

420 versenynaptár

 

A 420-as hajóosztály a Világ Vezető Ifjúsági Nevelő Hajóosztálya (World’s Top Youth Training Boat), mely felhozó osztály nemcsupán az olimpiai, de a többszemélyes felnőtt dinghy és keelboat OD versenyvitorlázás széles bázisa számára, beleértve a World Sailing által 2020 és 2024 között egyenlő szintre felhozni kívánt lány és vegyes párosokat is. A 420-as hajóosztálynak rendkívül erős helyi bázisai vannak, így a közeli regionális helyszíneken (Adria, Ausztria, Olaszország, Németország, Svájc) is komoly regionális programban kínál bekapcsolódási lehetőséget széles hazai bázis számára.

]]>
HAVAS Nádas Kupa: Vigyázat OP-k a sípályán! https://sailing.hu/2018/03/26/havas-nadas-kupa-vigyazat-op-k-sipalyan/ Mon, 26 Mar 2018 10:49:37 +0000 https://sailing.hu/?p=24773 Most hétvégén az Eplényi Síarénában került megrendezésre az I. Havas Nádas Kupa síverseny vitorlázó gyerekek számára. A két futamos síversenyen végül 37 versenyző állt rajthoz 10 vitorlásklubból. Az összesen négy futamra kiírt kombinált sí- és vitorlásverseny folytatása a május 12-i ifjúsági Balatoni Évadnyitó alkalmával lesz Csopak előtt újabb 2 futamos pályaversenyen.

 

A március 24-i hétvégén a legtöbb ifjúsági versenyzőnek még vitorlásedzés szerepelt az edzésnaptárjában, azonban a 2,5C-os Balaton és 80 cm feletti hó mellett sokan a sípályát választották.
A kombinált sí- és vitorlás versenyzésnek – mint az idősebb korosztály a gyerekek előtt ezt díjkiosztón felidézte – komoly hagyománya volt korábban idehaza is, két nevet külön is kiemelve:

 

Bucsy Balázs (1928-1975) testnevelő tanár, aki nemzedékeket nevelt a sí- és a vitorlázó-sport (valamint a vívás) számára. Ő volt az eplényi sípálya egyik megálmodója, és építésének aktív résztvevője, valamint a balatonalmádi bázisú Építők Vitorlásszakosztályának is vezetője volt. Korábban többször rendezett kombinált sí és vitorlás versenyt Eplényben és Balatonalmádi előtt. Ő maga is aktívan vitorlázott, többszörös magyar bajnok. Kékszalag és Fehérszalag versenyeket nyert a Tramontana kormányosaként.

 

Kővári Károly (1912-1978) aki egyszerre volt a BKV Előre sí- és vitorlás-szakosztályának vezetőedzője, és a magyar északi sí válogatott szövetségi kapitánya is volt. Síelésben részt vett az 1936-os a garmisch-partenkircheni, és az 1948-ban a St. Moritz-i téli olimpián, és emellett 1933-ban a világbajnokságon 9. helyezett magyar sífutóváltó tagja.

 

A Havas Nádas Kupa sí-versenyszáma óriás-műlesiklásban került megrendezésre, és a versenyzőket korosztály szerint három korcsoportra osztották (mini; serdülő; és ifi), valamint a korcsoporton belül külön értékelték a legjobb lány versenyzőket is. Ez alapján:

 

  Mini korcsoportban 
(született 2009-2013)
Serdülő korcsoportban

(született 2006-2008)

Ifjúsági korcsoportban

(született 2006 előtt)

I.      helyezett Litkey Sámson (PÖFF) Fehér Boróka (BYC 1912) Sigmond Soma
II.    helyezett Weöres Zsófia (Kereked) Badar Botond (Kereked) Bittmann Panna
III.  helyezett Litkey Trisztán (PÖFF) Kutassy Áron (CSVI) Zsemle Ádám
       
Legjobb lány Weöres Zsófia Fehér Boróka (BYC 1912) Bittmann Panna

A két futam utáni összetettben a legjobb időeredményt Sigmond Soma érte el (28,19 s + 28,72 s = 56,91 s), míg a legnépesebb közel 25 indulót felsorakoztató serdülő korosztályban a nyertes Fehér Boróka volt (28,67 s + 28,67 s = 57,34 s összesített időeredménnyel, és a második futamban a legjobb idővel).

 

 

A helyezetteken felül valamennyi résztvevő oklevél díjazásban részesült, és a SkiOutlet jóvoltából mindkét futamot teljesítő legjobb küzdők is külön díjazásban részesültek.

A verseny végén a pályára korábban hószánnal felhúzott fröccsöntött optimisztekben száguldoztak le a lejtőn a gyerekek (hátulról edzői gyeplős hófékrendszerrel).

A résztvevők számítanak a kezdeményezés jövőévi folytatására, és ahogy az időjárás engedi készülnek a május 12-i vitorlás versenyszámra.

 

További képek és videók: www.facebook.com/NadasCup
Eredményhirdetésről képek még folyamatban…

]]>
Havas Nádas Kupa: Sí- és vitorlásverseny idehaza https://sailing.hu/2018/03/19/havas-nadas-kupa-si-es-vitorlasverseny-idehaza/ Mon, 19 Mar 2018 10:20:45 +0000 https://sailing.hu/?p=24590 Az idén márciusban is kitartó hideg időjárás nyomán felvetődött egy kombinált sí- és vitorlásverseny rendezés lehetősége gyerekeknek Eplényben, majd egy hétre rá Csopakon.

 

 

Más országokban már komoly hagyománnyal bírnak az ún. „ski-sailing” vagy „ski-yachting” versenyek. Ennek mintájára 2018 tavaszán először idehaza a magyar ifjúsági sportolók is megmérettethetik magukat, először a bakonyi Eplény sípályáján, majd egy héttel később pedig a Csopak előtti vitorláspályán összesen 4 futamból álló Havas Nádas Kupán a következők szerint:

• Síelés (1. és 2 futam): 2018. március 24. szombat 10.30-12.30; Intersport Síaréna Eplény
• Vitorlázás (3. és 4 futam): 2018. április 1. vasárnap 11:00-13.00; Csopak, CSVI

 

A Havas Nádas Kupa kapcsolódó részletes Havas Nádas Kupa Kiírás v final 03.18 mellékleten található.

 

A versenyre egyénileg kell nevezni, és az értékelés is e szerint történik. A verseny 2 futam óriás-műlesiklásból, és 2 futam pályavitorlásversenyből áll, és az így lefutott összesen 4 futamból a legrosszabb futam kiejthető, és dől el ki a legmenőbb a sí- és vitorláspályákon egyaránt.

 

 

A mozgásfejlődéssel alakul ki, hogy mivé is válik az ember nem csupán a mozgás, de a gondolkodás és a viselkedés területén is. A mozgáskultúra alapelemeinek döntő többsége a születéstől a 10–12 éves korig alakul ki, melyek később a bonyolultabb mozgásoknak is az alapjául szolgálnak, így ezen időszak kiemelt fontossággal bír az egészséges személyiség kialakulásában. A fejlődő idegrendszer képes egyre bonyolultabb mozgások szabályozására, a mozgások gyakorlása pedig visszahat az idegrendszer tökéletesedésére, mely alapján újabb mozgások sajátíthatók el. Ebben az életkorban a mozgásnak az idegrendszer funkcionális fejlődésében mással nem pótolható szerepe van. Nem pusztán a mozgásos ügyesség megalapozása történik meg tehát ebben az életkorban, hanem az egész személyiséget meghatározó képességeké is.

 

Egy sportoló mozgásrepertoárjában, és így mozgáskultúrájában fontos gyerekkorban a sportok kombinálása.

 

A jövő két hétvégére kiírt kombinált sí és vitorlás pályaverseny a Havas Nádas Kupa néven a fentiekkel összhangban elsősorban a 8-16 éves gyerekkorosztályt célozza meg.

 

Bár a vitorlázó gyerekek 2018. tavaszi edzésprogramjában március 24-ére eredetileg már javában vitorlás edzések szerepeltek, de amíg várják a tavi pálya kitavaszodását, addig a közeli hegyen jöhetnek össze egy síversenyre.

 

Jó havat és szelet!

]]>
Különleges csapatépítővel nyitottak az agárdi laseresek https://sailing.hu/2018/03/09/kulonleges-csapatepitovel-nyitottak-az-agardi-laseresek/ Fri, 09 Mar 2018 10:06:32 +0000 https://sailing.hu/?p=24525 Egy különleges csapatépítő workshoppal nyitották az idei szezont az YKA SE laseresei. A Lego Serious Play különböző technikáinak segítségével fogalmazták meg idei céljaikat, egyéni és csapatszinten egyaránt.

 

Három óra Legozás várta az agárdi lasereseket március első szombatjának délutánján a tornatermi edzést követően. A srácok ugyan természetesen sokat játszottak a dán kockákkal, saját bevallásuk szerint négy-öt évvel ez előtt még, ez most mégis egészen más volt. Most nem voltak rajzok, építési utasítás, csak a saját képzeletükre, és kezeikre hagyatkozhattak. Az első tíz percben kiderült, hogy a képzelet és a kezeink sokkal szorosabb viszonyban vannak, mint gondolnánk, gyorsabban és kreatívabban alkotnak együtt, ha hagyjuk őket működni, és nem “gondoljuk túl” a dolgot.

 

A srácok gyorsan felismerték a Lego Serious Play módszer lényegét, és a felkészülésükkel, a céljaikkal kapcsolatos kérdésekre izgalmas modellek születtek válaszul. Építés, és beszélgetés, tisztázó kérdések, amelyek nemcsak egymás megértését segítették, de a célokért szükséges lépéseket is megmutatták. Világossá vált, hogy laserben versenyezni ugyan egyéni sport, de a csapat meghatározó az egyéni eredményekben, hiszen ez a hátország, amire támaszkodni lehet a felkészülésben és a versenyek során is. A közös modell jól megmutatta az erősségeiket, és kapcsolódásaikat a kihívásokhoz és egymáshoz. Komoly kérdésekről volt szó, játékosan.

 

A fiúk megbizonyoshattak róla, hogy komoly erő van bennük közösen és egyénileg is. A Lego Serious Play pedig ismét bizonyította, hogy könnyedén, játékosan képes megmutatni egy szervezet érzékenységét, erősségeit, a világhoz való kapcsolódását, hogy képes felszabadítani a kreatív énünket.

]]>
Első siker https://sailing.hu/2018/02/23/elso-siker-2/ Fri, 23 Feb 2018 09:12:14 +0000 https://sailing.hu/?p=24336 Beszámoló a 2018-as 29er EuroCup első versenyéről.

 

A 2018-as 29er EuroCup első versenyén, a spanyolországi El Balis-ban minden magyar egység a mezőny első felében végzett. Ragyogó eredmény, hogy a Jeney Máté – De Jonghe Arthur páros az ötödik helyet szerezte meg – hazahozva ezzel a tavaly indult magyar 29er-es élet első top tízes helyezését.

 

A Lászlófy Ábel – Petrányi Botond duó a 26., a Kocsis Bálint – Pavlik András kettős a 28., a Lászlófy Levente – Arányi Barna egység pedig a 34. lett. A versenyt egyébként a francia Theo Revil – Gautier Guevel páros nyerte – ők voltak a 2017-es 29er Világbajnokság bronzérmesei. 

 

A 29er EuroCup sorozat kilenc versenyből álló, évente ismétlődő versenysorozat. A sorozatnak része a 29er Európa-bajnokság is. A magyar 29er vitorlázók tavaly kapcsolódtak be ebbe a sorozatba és idénre sikerült is felzárkózni a 29er-ezést jó pár éve magas szinten művelő nemzetek közé.

 

Goszleth Marcell, a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-edzője így számolt be a versenyről: 
„Tavaly ilyenkor még nem álltunk azon a felkészültségi szinten, hogy érdemes legyen elindulnunk ezen a regattán, idén azonban bekerült a programba az év első Eurocup versenye. 71 hajó, erős mezőny jött össze El Balís-ban, amely Barcelonától 40 kilométerre északra fekszik és egy remek kikötő, szép létesítményekkel. Innen is üzenjük a magyar veterán Finneseknek, remek helyen várják őket itt a májusi Masters Vb-re! 

Az edzések alatt a szél kifújta magát, így a versenyt szélre való várakozással kezdtük. Végül azonban 11 futamot sikerült futnunk három nap alatt, ahol jó formában vitorlázott a Sparis különítmény. 
Ez egy felkészülési verseny volt, amelyre előre kiemeltük mely dolgokban szeretnénk fejlődni és miként. Így az eredményesség mellékes volt ugyan, mégis örültünk a jó szereplésnek. Az egész csapat jól vitorlázott, ki egy kicsit többet-, ki kevesebbet hibázva magához képest. Jeney Máté és De Jonghe Arthur végeredményben elért 5. helye az első top 10-es magyar 29er helyezés, amelyre büszkék lehetnek a fiúk. „

 

A következő verseny a tavaszi szünetben lesz a francia partoknál, Cavallaire-sur-Mer-ben. 

 

Eredmények: http://cnelbalis.sailti.com/es/default/races/race-resultsall/text/medsailing-eurocup-1-es-2-es

]]>
29er edzés Barcelona https://sailing.hu/2018/01/31/29er-edzes-barcelona/ Wed, 31 Jan 2018 09:31:39 +0000 https://sailing.hu/?p=24030 Az elmúlt héten Barcelonában vízi alapozással folytatta a felkészülését a Spartacus 29er csapata. A Jeney – De Jonghe páros és a Kocsis – Pavlik kettős legutóbb november végén járt itt, továbbá az utóbbiak decemberben Kinában szerepeltek a WS világbajnokságon, így nekik nem sok pihenő jutott. A januárban szokatlanul meleg időhöz jó szél is párosult, így hat napot vitorláztunk. Az első két napban a Lászlófy ikrek kormányozta hajóegységeken látszott a több kihagyás, de aztán utóbbiak is fölvették a megfelelő fordulatszámot.

 

A kondi teremben sem voltunk tétlenek, a csapat új barátja az ergométer, ami az edzések alatt izzadságos pillanatokat, a másnapokon pedig sajgó izmokat eredményezett. Fájdalmas, de hasznos ismeretség ez, ahogy a falmászás is, ahol simára radíroztuk az evezőpad által a tenyerünkön keletkezett hólyagokat. No pain – no gain.

 

 

Február közepén az első Eurocup-forduló vár ránk, amit Barcelona közelében, El Balis-ban rendeznek.

 

 

]]>
Befejeződött a kínai VB kaland https://sailing.hu/2017/12/18/befejezodott-kinai-vb-kaland/ Mon, 18 Dec 2017 11:55:04 +0000 https://sailing.hu/?p=23460 A pénteki zárófutammal véget ért az Ifjúsági világbajnokság a kínai Sanyában. 60 nemzet 380 ifi vitorlázója versenyzett 9 hajóosztályban. Mindvégig kiélezett verseny zajlott az aranyérmekért. Az utolsó futam előtt kilenc hajóosztályból nyolcban még többen is reménykedhettek a győzelemben. De hasonlóan nagy volt a küzdelem a mezőnyökben a helyezésekért, ahol a mieink is vitorláztak. A négy magyar fiataltól senki nem várt többet a tisztes helytállásnál, hiszen mindannyian újoncok hajóosztályaikban és jórészt a nemzetközi mezőnyökben is. A 60 nemzet versenyében Magyarország a 37. helyen végzett.

 

Goszleth Marcell csapatvezető beszámolója:

 

„Az utolsó versenynap számunkra nem tartogatott nagy kérdéseket.

 

Az eddigi legerősebb, 12-16 csomós szélben rendezték a Final Race futamait a különböző osztályoknak.

Ebben a futamban minden versenyzőnk hozta eddigi átlagát.

 

A szörfös Geiger Richárd a 23. helyen végzett, amivel maradt összetettben a 24. Ricsi több nem várt nehézséggel is küzdött a verseny folyamán: már az edzéseken megsérült a keze, amely végig hátráltatta versenyzését. A 7. futamban bekövetkezett latni törése és az ennek nyomán kieső további két futam lelkileg is igen megviselte. Bár nagyobbra törő vágyakkal érkezett ide, számára ez a verseny elsősorban a tapasztalatszerzésről szólt. Jóformán újoncként versenyzett az RSX osztályban, ahol sokkal keményebb mezőny várja, mint korábbi számában a BIC Techno-ban.

 

Veisse Zoltántól főként erősebb szélben 10 körüli helyezést várt edzője Arató Richárd. Zoli a verseny alatt két futamban is megmutatta, hogy sebessége megvan ehhez, de elsősorban bizonytalan rajtjai miatt nem tudta érvényesíteni ezt az erősségét. Az első futamok gyengébb helyezései csalódottá tették, ami tovább nehezítette azt, hogy magabiztos döntéseket hozzon a megfelelő helyzetekben. Végül a 42. helyen végzett az 51 hajós mezőnyben.

 

Kocsis Bálint és Pavlik András 24. helyével – 6 hajót maguk mögé utasítva – teljesítette a minimális célkitűzést. Az első napon nagyon jól kezdtek, de a második és harmadik versenynapon nagyon elvesztették a fonalat a csíkos, pörgölődős szélben. Szerencsére a 4. napra magukra találtak és két remek futameredménnyel (6.,7.) előrébb léptek a listán. A 29er mezőny erejét jellemzi, hogy csak olyanok végeztek előttük, akik eb-n vagy vb-n arany csoportban végeztek korábban. Előttük közvetlenül például a korábbi Vb 8. holland Postma zárt.

 

A verseny fontos tapasztalatokkal szolgált: a gyerekek megérezhették milyen lehet a hangulata egy olimpiának, mennyiben más mentális terhelés egy ilyen rendezvény. Mi edzők pedig sok szakmai tapasztalattal gazdagodtunk, amely a hazai utánpótlás képzésben hasznosulhat.

 

A záró ceremónia a megnyitóhoz hasonló külsőségek között zajlott, nagyon látványos programot hoztak össze a szervezők. A 60 ország 380 versenyzője együtt ünnepelte a győzteseket, akik
a verseny színvonalához méltó díjkiosztón vonultak föl a pódiumra. A díjátadó egyik emlékezetes momentuma volt, amikor a 14 éves belga Lucas Claeyssens átvette a Bengt Julin Trophy-t. Ezt a díjat a többi versenyző szavazata alapján ítélik oda a legszimpatikusabb versenyzőnek. A belga kisfiú – tényleg a földből alig látszik ki – 3. helyezést ért el a Nacra 15-ös mezőnyben kormányosként, maga mögé utasítva sok félig felnőtt versenyzőt. Mindeközben az a hír járta, hogy a szabályok ellenére az első este átkéredzkedett az edzője szobájába, mert még félt egyedül aludni.

 

Jövőre az Egyesült Államokban, a texasi Corpus Christi ad otthont ennek a versenynek. A gyerekek itt szerzett élményei motivációt adhatnak nemcsak nekik, de az otthoni versenytársaknak is ahhoz, hogy teljes erőbedobással készüljenek erre a megmérettetésre.”

 

 

Az ifi VB honlapja: http://www.worldsailingywc.org/

 

Kocsis Bálint és Pavlik András:
A 29er nagyon fiatal hajóosztály Magyarországon, hiszen a kezdeti lépéseket 2016-ban tették meg a Spartacus VE vitorlázói. 2017-ben már egy lelkes csapat készült és kezdte meg a versenyzést a nemzetközi vizeken is. Az eredményeik egyre jobbak. Október végén a Garda-tavon, az Európa Kupa sorozat utolsó állomásán már két magyar egység is az Arany csoportba jutott. Közülük az egyik volt a Kocsis – Pavlik kettős, akik a 25. helyen végeztek a 119 hajós mezőnyben.
Nyilván nem tartoznak az esélyesek közé ezen a világbajnokságon, így a verseny minden pillanatát teher nélkül élvezhetik és gyűjthetik a tapasztalatokat.

 

A Magyar Vitorlás Szövetség a világosan meghirdetett osztálypolitikája alapján kiemelten támogatja a 29er osztály fejlődését, így a fiúk is az MVSz támogatásával utazhattak Sanyába.

 

Veisse Zoltán:
A Laser Radiálban versenyző Veisse Zoli a legtehetségesebb magyar utánpótláskorú versenyző a Laser hajóosztályokban. Augusztus végéig még Laser 4.7-ben versenyzett és produkált remek eredményeket. Vagyis csak szeptember óta ül a nagyobb Laser Radiálban, így tőle sem várható még el, hogy az élmezőnyben legyen. Júniusban a Garda-tavon megnyerte a Laser Italia Cupot, majd augusztus végén KIelben a világbajnokságon elért 7. hellyel búcsúzott a Laser 4.7 kategóriától.

 

Már Laser Radiálban Európa Kupa versenyt nyert Balatonfüreden, októberben Barcelona vizein a férfi Laser Radial EB-n pedig máris bekerült az Arany csoportba. A nyílt versenyen 41., az európaiak között 40. helyezett lett, ami első nekifutásra kiváló eredmény.

 

]]>
29er a Gardán https://sailing.hu/2017/11/01/29er-a-gardan/ Wed, 01 Nov 2017 18:57:46 +0000 https://sailing.hu/?p=21654 119 induló és 20 nemzet csapatai álltak rajthoz az év egyik legrangosabb versenyén. Az öt résztvevő magyar egység (mindannyian a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői) közül három is az arany csoportban végzett Riva del Garda-ban. A Jeney – De Jonghe páros 13., a Kocsis – Pavlik kettős 25. helyezést ért el.

 

         

 

Goszleth Marcell edző beszámolója:

 

„A versenyt megelőzően három napon át készültünk a helyszínen. Meglepően jó idő fogadott bennünket. Még a reggeli északi szél sem volt olyan hideg, mint amire október végén számítottunk, míg a víz egyenesen meleg volt, így remek edzésekkel a hátunk mögött vártuk a folytatást. A verseny előtt részint külön, részben pedig olasz és amerikai edzőpartnerekkel gyakoroltunk. A verseny előtti napon a hajók felkészítése mellett pihenőre is jutott időnk, amit délután a gyönyörű massonei sziklák vertikális világában kalandozva töltöttünk.

A verseny első két napján szokatlanul gyenge szélben összesen 3 futamot tudtak csak megrendezni. Az első futam rajtját délután 13h-ra írták ki, bízva a jó termikben. Ez azonban elég haloványan fújdogált csak és azt sem sokáig. Egyöntetűen jól kezdett a csapat, mindenki a mezőny első felében várta a folytatást. A második napon megrendezett két futam már nem sikerült mindenkinek ilyen jól. Lászlófy Ábelék és Ralovich Dávidék két-két gyenge futamot produkáltak a reggeli északiban, ami ugyancsak bizonytalanul fújt. A harmadik futamban a szél leállása teljesen felkavarta az állást, lévén a második (kék) selejtezőcsoport hajói közül rengetegen nem tudtak időn belül befutni.

 

 

A kvalifikációs futamok a tervezettel ellentétben így a harmadik napon is folytatódtak, ugyanis legkevesebb 4 futamra lett volna szükség ennek lezárásához. Végre magára talált a reggeli északi, melyben 4 futamot rendeztek. Ezekben a Jeney – DeJonghe és a Kocsis Bálint – Pavlik Attila páros végig kiegyensúlyozottan szerepelt, számukra egy pillanatig nem volt kérdés az arany csoportba jutás. Lászlófy Levi és Arányi Barni szintén nagyon jól versenyzett, de az 5. és 6. futamban is mindkétszer top 10-es helyről felborultak és alaposan visszaestek. A 7. futamban aztán nagyobb hiba nélkül vitorláztak és egy 6. hellyel ők is biztosították helyüket a legjobbak között. Sajnos Lászlófy Ábel és Petrányi Boti, valamint Ralovich Dávid és Borbás Barna továbbra is sok hibát vétett, így nem kerültek az arany csoportba. Előbbi csapat elsősorban a technikai részletek kifinomulatlansága miatt, utóbbiak elsősorban gyenge rajtjaik miatt szorultak a mezőny második felébe.

 

Az egy naposra zsugorodott vasárnapi döntőben további két futam került megrendezésre az elég lyukassá váló, így nehéz körülményeket teremtő reggeli északiban. Sokan a menők közül is betliztek, mert egy rossz oldalválasztással pillanatok alatt nagy hátrányt lehetett összeszedni. Ebben a szélben a konzervatívabb stratégia sem volt kifizetődő, mert néha a pálya két oldalán volt szél és középen semmi. Szerencsére Jeney Mátéék és Kocsis Bálinték csak egy-egy gyengébb futamot produkáltak, így megtartották helyüket az összetettben. Az ezüst csoportban már jobban ment a Lászlófy-Petrányi és Ralovich – Borbás párosoknak is. Sikerült kijavítani a selejtezők alatt nagy hátrányt jelentő technikai hibákat, így sokkal eredményesebben vitorláztak és előrébb léptek az összetettben.

 

 

Összességében nagyon sikeres versenyen, és egy jó éven vagyunk túl. Egy hazánkban új hajóosztály legjobbjai jó tavaszi bemutatkozás óta is szintet léptek a nemzetközi mezőnyben, sokkal egyenletesebb teljesítményre képesek és szemmel látható a technikai fejlődésük.

 

Nagy eredmény, hogy itthon is rohamléptekben fejlődik a 29er, amiben komoly segítség, hogy az MVSz emberemlékezet óta először képes volt egy szakmai kérdésben elköteleznie magát és eszközök beszerzésével is segíti egy utánpótlás hajóosztály hazai fejlődését. Sokat jelent továbbá, hogy olyan szponzorok is fantáziát látnak a hajótípusban, mint a T-Systems Magyarország, amely két éves szerződés keretében célzottan támogatja a Magyar 29er Osztályszövetséget. „

 

 

A program nem áll meg, Jeneyék jelenleg is az olaszok és oroszok legjobbjaival edzenek a Garda-tavon.
November végén ismét Barcelonába költözik a Sparis 29er csapat.
A válogatók alapján győztes Kocsis Bálint – Pavlik András páros is itt készül a decemberi WS Youth Worlds versenyre, amelyet Kínában, Sanya-ban rendeznek majd.

 

A 2019-e 29er EuroCup végeredménye pedig ITT tekinthető meg.
Ebben az évadban a 29er EuroCup-sorozatot a francia Theo Revil – Gautier Guever páros nyerte, a szlovén Rok Verderber – Klemen Semelbauer páros előtt. Bronzérmes lett a Elias Odrischinsky – Olivier Silen egység Finnországból.

 

 

A magyar egységek közül 34. lett a Kocsis Bálint – Pavlik András, 41. a Lászlófy Levente – Arányi Barna, 67. a Lászlófy Ábel – Petrányi Botond, 84. a Ralovich Dávid- Borbás Barna duó.
De Jonghe Arthur társat cserélt év közben, így az ő teljesítményük nem reálisan mérhető ebben a sorozatban.

 

A 2017-es 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből állt, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor. Persze az a legjobb, ha a versenyzők mind a tíz versenyen elindulnak, de ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak mind anyagi, mind időgazdálkodási okok miatt.
A magyar 29er egységek Cavalaire-Sur-Mer-ben estek át a nemzetközi 29er-élet tűzkeresztségén és a tízből három regattán vettek részt.

 

 

A magyar 29er-vitorlázás nagy lendületet kap, hiszen a napokban érkeznek meg a pályázati hajók, amelyből a nagy klubok mind részesülnek. Jövőre már 20 körüli 29er-flottával számolhatunk idehaza.

 

A Magyar 29er Osztályszövetség közgyűlése 2017. december 3-án lesz Budapesten. A jövő évi válogatott keret kihirdetésére is sor kerül ekkor.

 

 

Az osztályszövetség pályázatot írt ki a Magyar 29er Válogatott vezető edzői posztjára. A pályázati kiírás rövid, tömör és velős, ezért itt is idézzük:

 

„A Magyar 29er Osztályszövetség pályázatot hirdet 29er válogatott edzői posztra a 2017. december és 2018. november közti időszakra. A pályázatnak tartalmaznia kell a hivatkozott időszak programtervezetét és rövid (maximum fél A4-es oldal) célkitűzést és koncepciót. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó legalább 2 éves, igazolható edzői múlttal rendelkezzen valamely utánpótlás/ifjúsági hajóosztályban. A pályázatokat a president@29erclass.hu e-mail-címre kérjük leadni. A beérkezési határidő 2017. november 15.

 

 

A pályázatokat a Magyar 29er Osztályszövetség 2017. november 20.-ig kiértékeli, az érintetteket tájékoztatja.

Az értékelés szempontjai a programtervezet és a koncepció szakmai tartalma, illetve a pályázó szakmai múltja.

A válogatott edzőjének és a válogatott keret névsorának hivatalos ismertetésére a 2017 decemberében rendezendő, Magyar 29er Osztályszövetség Közgyűlésén kerül sor.”

]]>
Az első magyar 29er OB https://sailing.hu/2017/09/27/az-elso-magyar-29er-ob/ Wed, 27 Sep 2017 13:35:12 +0000 https://sailing.hu/?p=20874 A 29er hajóosztály fejlődése megállíthatatlannak látszik. Az elkötelezett versenyzők, a lelkes edzők és a támogató szülők „összjátéka” jól működik. A bajnokságon nyolc hajó indult, de jövőre egészen biztosan sokkal többen lesznek. Hamarosan megérkeznek a pályázati hajók. Ez a körülmény biztosan nagy lökést ad az osztály további fejlődésének.

Az első magyar 29er OB-t a Spartacus Vitorlás Egylet rendezte meg a 470-es hajóosztály bajnokságával együtt 2017. szeptember 21.-től 24-ig Balatonföldváron.

Goszleth Marcell, a Spari 29er-edzője így számol be csapatáról:

„Szeles nyárutón a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében került sor az idén debütáló 29er osztály első országos bajnokságára.

Jól sikerült ranglista versenyek sorozatát zárta a hazai legfontosabb erőfelmérő. Három egyesület 8 hajóegysége versenyzett remek körülmények között. Tavaly ősszel 5 csapat kezdte el a munkát a Spariban, amely egységekhez idén nyár elején csatlakozott két igen ígéretes páros a BYC-ből. Utóbbi két egység edzőjük Baráth Gábor hatékony munkájának is köszönhetően gyorsan olyan vetélytársaikká váltak a már tapasztaltabb csapatoknak, hogy bizonyos körülmények között komolyan bele tudtak szólni a legjobbak küzdelmébe is.

A mostani versenyen jórészt 8-14 csomó közötti szelek fújtak, ami lehetővé tette a tervezett 12 futam megrendezését.

Már az első nap után kirajzolódott, hogy a bajnoki cím sorsa a Kocsis-Pavlik és a Jeney-De Jonghe párosok között dőlhet el. Ez a két hajó kiemelkedett a mezőnyből és mindvégig fej-fej mellett vívtak a végső győzelemért. A harmadik helyért egészen az utolsó napig 3 hajó is versenyben volt. Remekül kezdett a Ralovich-Bobrbás páros, akik rengeteget fejlődtek a nyáron és az edzések mellett ezt bizonyították az év második felében rendezett versenyeken is. Az első nap után 3,3,2,4 helyezéseikkel jelentkeztek be a dobogóért. A második és harmadik napon azonban kissé visszaestek, ami megnyitotta a kaput a Lászlófy Levente- Arányi Barna és a Lászlófy Ábel-Petrányi Botond párosok előtt. Utóbbiak nagyon összeszedték magukat, s a második naptól kiegyensúlyozott versenyzéssel jöttek egyre följebb. Bartis Hajnalka és Kassai Márkó szintén magára talált a gyengébben sikerült első nap után. Ők idén főként a gyengébb szelekben egészen kiemelkedően tudtak szerepelni, amit a verseny második felében meg is mutattak pár futamban. Ahogy Mészely Botond és Kis-Kapin Károly is többször megvillant egyes szakaszokon, de nekik rendre becsúsztak olyan hibák, amik miatt visszaestek a futamok végére. Mindkét páros gyors ütemben fejlődik. Tapasztalatlanságuk elsősorban a rajtjaikon látszott, amelyben ha felzárkóznak, sokat lendít majd összteljesítményükön. Tenke Áron és a Kerekedből Csébfalvi András teljesen újoncként szerepeltek a versenyen, így érdemben nem tudhattak beleszólni a többiek meccsébe. Elmondásuk szerint így is nagyon élvezték a versenyt, különösen a bőszeles rohanásokat. Azok, akik már próbálták a 29er-t ezt nem kell bemutatni.

Az utolsó nap halasztással indult. A lassan kialakuló keleti szélben az volt a kérdés, hogy a versenyben vezető Kocsisék meg tudják-e őrizni 1 pontos előnyüket Jeneyékkel szemben. Jeney Máté és De Jonghe Arthur azonban szenzációsan versenyeztek, négyből négy futamot nyertek. Hiába végeztek Kocsisék az első két futamban mögöttük a második helyen, a harmadik futamban nagyot hibáztak és 5. helyükkel elúszott az esélyük a győzelemre. Érzésem szerint az egész versenyen nyomasztotta őket az esélyesség terhe, ami sok helyzetben rossz taktikai döntéseket eredményezett. Számukra a téthelyzetek kezelése fontos tanulandó feladat. Lászlófy Ábel és Petrányi Botond nagyon összeszedte magát és a második naptól – tőlük szokatlan módon – fegyelmezett taktikával kiegyensúlyozottan az élmezőnyben vitorláztak. A dobogó első két fokán végzett párosokon kívül egyedül ők tudtak még futamot nyerni.

Az első 29er magyar bajnokok tehát Jeney Máté és De Jonghe Arthur. Az osztály fejlődési ütemét látva joggal reméljük, hogy jövőre már 10 hajónál jóval több áll majd rajthoz a 2018-as bajnokságon.”

Baráth „Bigi” Gábor beszámolója az OB-ról:

„A 29er mezőnyben két egységgel képviseltettük magunkat: HUN 2510 Bartis (kicsimo) Hajni-Kassai Márkó és HUN 2525 Mészely Botond-Kis-Kapin Károly.

Az előrejelzések alapján számítottunk rá, hogy a szélerő a mi komfortzónánkon kívül esik, de teher alatt nő a pálma alapon nekivágtunk az újabb megmérettetésnek.
Az első nap a szélerő jelezte, ha kimegyünk, akkor „pálma” nőni fog, ha akarja, ha nem. A versenyrendezőség úgy döntött, hogy ezt a kertészeti szakkört most nem erőlteti és viszonylag korán, futam nélkül fejeztük be a napot. A hazaút sem volt zökkenőmentes, mert Öreg-Tihany magasságában inkább a kikötés és a szárazföldi hazatérés mellett döntöttem. Szeretném megköszönni ezúton is Eszter és Anna segítségét a csapat szállításában.
A második nap már kezelhetőbbek voltak a körülmények, 4 futam teljesítésével fejeztük be a napot. Vegyes érzelmekkel tekintek vissza erre a napra, mert meggyőződésem az, hogy ha ezen a napon a befutószakaszban Hajni és Márkó a biztosat választja a bizonytalan helyett, akkor most teljesen más hangulatban írnám ezt a beszámolót. Sajnos elvitte őket a hév és egy biztos 2. és 3. helyet engedtek el. A további futamokra ez rányomta a bélyegét és nem tudták igazán hozni azt, ami bennük van.
Boti és Karesz ezen a napon inkább a rajtjaikkal hívták fel magukra a figyelmet, ez pozitív és negatív értelemben egyaránt igaz. Bevállalósan keresték meg a helyeket, de az indítással voltak igazából gondok, viszont ott voltak a tűz közelében és ez nagyon jó.
A harmadik nap hasonló körülmények vártak bennünket, mint előzőleg, a nap végére időként 18 kts-ig erősödött a szél. Az már kiderült, hogy igazából sebességi gondjaink nincsenek, ha elrajtolunk, akkor tudunk menni az elejével és akár vezetjük a futamot is. Hajniéknál ezen a napon már kezdtek visszatérni azok az elemek, amit eddig már begyakoroltunk. A vitorlázás is jobban ment, de az is kiderült, hogy széltaktikában van mit fejlődni, valamint az erősödő szélben a hajókezelés sem a mi javunkra billentette a mérleg nyelvét. Ami viszont pozitív, hogy sokkal jobban állták a sarat a srácok, mint azt vártam.
A negyedik nap halasztással kezdődött és így lehetőségünk volt Szalontai Tamás kalauzolásával elmenni a földvári kilátóba. Onnan látható volt, hogy van kialakulóban szél, de elég foltos volt a víz bármerre is néztünk. Végül is ezen a napon is rendeztek 4 futamot, ahol Botiék megint bizonyították, hogy kellő gyakorlás után a rajtvonal ragadozói lesznek, Hajniék pedig, ha elrajtolnak, 1-3-ban érnek fel. Sajnos ez most nem mindig sikerült.
Összességében egy jó és színvonalas bajnokságon vettünk részt, ahol megint felmérhettem azt, hogy hol tartunk, miben kell fejlődnünk és biztosan ígérhetem mindenkinek, hogy fejlődni is fogunk! Büszke vagyok a gyerekekre, mert méltó ellenfelei tudtak lenni a vetélytársaiknak, néha nekem kell emlékeztetnem magam, hogy a vitorlásversenyzői múltjuk (furcsa képzavarral) idén kezdődött, ezért ne akarjak mindent egyből.
Gratulálok minden helyezettnek! ”

(forrás: byc.hu)

A végeredmény ide kattintva érhető el!

A Magyar 29er Osztályszövetség a Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával szervezte meg az 1. Magyar 29er Clinic nevet viselő nemzetközi edzőtáborát, amelyre október 6-án, 7-én és 8-án kerül sor a BYC-ben, Balatonfüreden. Az edzőtábort a spanyol 29er-guru, Ramon Aixemeno vezeti.
Azokat is szívesen látjuk, akik még csak érdeklődnek a 29er hajóosztály iránt!

A Magyar 29er Csapat októberben a Garda-tóhoz utazik, ahol a 29er EuroCup-sorozat részeként kerül sor a regattára. A 2017-es 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből áll, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor. Ebben az évben vettek részt magyarok először ezen a versenysorozaton, mégpedig a francia és a holland fordulón.

Amíg a BYC-es csapat be nem kapcsolódott a magyar 29er-életbe, addig úgy fejeztük be beszámolóinkat, hogy: hajrá urak! Hát ennek vége! Mostantól: Hajrá hölgyeim és uraim! És hajrá 29er!

Kövesse a Magyar 29er Csapatot a Facebook-on: https://www.facebook.com/29erHungary/

Fotók: Szántó Áron

[See image gallery at sailing.hu] ]]>
Újabb 29er edzőtábor https://sailing.hu/2017/04/04/ujabb-29er-edzotabor/ Tue, 04 Apr 2017 13:19:00 +0000 https://sailing.hu/2017/04/04/ujabb-29er-edzotabor/ Ha lenne légi ösvény, akkor azt a Szparis 29er-csapat bizony már teljesen gyepmentesre taposta volna a Budapest – Barcelona viszonylatban. A Barcelona International Sailing Center (http://bisc.cat/) tökéletes választásnak bizonyult a téli felkészülés céljaira. Goszleth Marcell edző és a fiúk összeszoktak már és Marcell beszámolója alapján talán ugyanez elmondható a fiúk-hajók vonatkozásban is…


„Az elmúlt héten barcelonai felkészülésünk utolsó állomásához érkeztünk. Alkalomról alkalomra egyre szerencsésebbek voltunk az időjárással és ez a hét megkoronázta az eddig is jól sikerült edzéseinket. Csupán pár órára hagyott minket cserben a nap, egyébként mindvégig verőfényben, 8-15 csomós szelekben csiszolta tudását a csapat.


Nagy öröm volt számomra látni azt, hogy a kezdeti küzdelmek nyomán mostanra egyre magabiztosabban vitorlázzák ezeket a kis skiffeket a srácok. Ahogy kezdenek felnőni a feladathoz, úgy válik mind hatékonyabbá az edzéssel töltött idő.


A vitorlázásban az is jó, hogy egy életen át lehet újabb és újabb ismereteket szerezni. Ez a megismerési folyamat olyan, mint a tenger maga: hullámvölgyek és hullámhegyek váltják egymást. Sok nehézséget kell leküzdeni a tanulás során, de aki kitart, az előbb-utóbb a játék örömét is megtapasztalhatja jutalmul.


A fiúk talán most értek fejlődésük első olyan hullámának tetejére, ahol már átélik azt az élményt, amit a 29er-rel vitorlázás jelent. Erről a hullámról már ellátunk valameddig, így következő lépcsőként Franciaországba utazunk az első versenyünkre azzal a céllal, hogy felmérjük, hol tartunk a nemzetközi élmezőnyhöz képest.


Április végén pedig debütál a 29er versenyzés már itthon is, az első ranglista verseny a Kereked Kupa lesz. Itt minden érdeklődőnek szívesen mesélünk az eddig szerzett tapasztalatainkról.”

Szóval hajrá fiúk, hajrá Marcell, hajrá 29er!

]]>
Adriai jegesedés – a 29er mint jégtörő https://sailing.hu/2016/12/14/adriai-jegesedes-a-29er-mint-jegtoro/ Wed, 14 Dec 2016 05:22:00 +0000 https://sailing.hu/2016/12/14/adriai-jegesedes-a-29er-mint-jegtoro/ Ismét a szlovén vizeken, Izola térségében edzőtáboroztak a Spartacus Vitorlás Egylet 29er egységei. Izolát már jól megismerték a magyar 29er-esek, hiszen évek óta járnak ide edzeni vagy versenyre – igaz, hogy nemrégiben még az Optimist hajóosztály versenyzőiként tették ezt.

Izola nevéből nem nehéz rájönni, hogy valamikor egy sziget volt ez az aranyos kis város. A középkorban kőhíd kötötte össze a szárazfölddel. Napóleon hadserege tette félszigetté a várost, amikor – csupa kedvességből – a várfalakat belehajigálták a sziget és a szárazföld közötti vízbe…



Szerencsére ma már békésebb (?) idők járnak.

Goszleth Marcell edző így összegezte az edzőtábort: az elmúlt hétvégén visszatértünk Izolára, hogy még egy Karácsony előtti utolsó edzéssel frissen tartsuk magunkat a 29er hajókban ülve. Frissnek maradni nem volt nehéz, mert péntek reggel a klubba visszatérve láttuk, hogy hajóinkat a jég konzerválta. Hiába a tenger közelsége, azért itt is simán fagy éjjel. Sajnos a hideg a szelet is melegebb tájakra üldözte, mert vajmi kevéske lengedezett belőle az itt töltött időben. Ezzel együtt sikerült 2-3 órát vitorláznunk minden nap, s ebben a nagyon gyenge szélben is hasznos dolgokat fedezhettünk fel. Például annak fontosságát, hogy a már mozgásban lévő hajó vitorláin mennyivel könnyebb fenntartani az áramlást a menetszél segítségével, mint álló helyzetből elindulni. Mindez persze nagy koncentrációt és olyan érzékek finomítását feltételezi, amelyek elsajátítására a 29er remek eszköz.



Vasárnap edzés után a csapat összepakolta a felszerelést, amely lent maradt Izolán, hiszen januárban innen utaznak tovább a fiúk Barcelonába. Addig is az erőnléti edzéseken dolgoznak a megfelelő alapok megteremtésén, hiszen a 29er ügyességben és fizikai kondícióban is magas elvárásokat támaszt a versenyzőkkel szemben.



A 29er ifjúsági osztály messze a legdinamikusabban fejlődő nemzetközi ifjúsági AWS hajótípus. Ez az osztály kiválóan felkészítheti az ifjúságot egy nagy teljesítményű, gyors szkiffel való eredményes versenyzésre, megadhatja nekik a modern vitorlázásban alkalmazott vitorlabeállítás, taktika és stratégia alapjait. Optimális elő-osztálya tehát az olimpiai 49er illetve 49erFX típusoknak. Ezen felül a 29er-ben alapos tudást szerző ifjúsági versenyzők sokkal könnyebben lesznek képesek beletanulni akár a többtestű hajókkal való versenyzésbe, mint például a 420-as osztályban gyakorló társaik. Így a 29er ifjúsági elő-osztálya lehet akár a Nacra17-es olimpiai osztálynak is.



A Magyar 29er Osztályszövetség már megkezdte a tagfelvételt. A tagfelvételhez szükséges nyomtatvány megtalálható a

Magyar 29er Osztályszövetség Facebook-oldalán

. Az Osztályszövetségbe való belépés a 29er Osztályszövetség elnökségének pozitív írásbeli visszaigazolásával és a tagdíj befizetésével válik elfogadottá. A tagdíj mértéke versenyzőknek 12.000 Ft/év, nem versenyző tagok részére pedig 15.000 Ft/év, melyet az Magyar Vitorlás Szövetség 10300002-10557383-49020016-sz számlájára történő utalással lehet kiegyenlíteni.

]]>
Az első hazai 29er edzőtábor https://sailing.hu/2016/11/09/az-elso-hazai-29er-edzotabor/ Wed, 09 Nov 2016 05:49:00 +0000 https://sailing.hu/2016/11/09/az-elso-hazai-29er-edzotabor/ avagy az út törése nehéz, de vidám!)

Az iskolai őszi szünetben, azaz november első hetén tartotta első edzőtáborát a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-különítménye. A fiatalok nagyszerű időjárási viszonyok között fárasztó napokat töltöttek Balatonföldváron. Az edzőtábort a Spartacus 29er-edzője, Goszleth Marcell vezette. Köszönhetően az időjárásnak – no meg a nagyszerű ruházatnak – az ifjú 29er-vitorlázók, akik nemrég még „öreg Optimisek” voltak – napi több órát töltöttek vízen

a nem ritkán 4-es, 5-ös Bft erejű szélben is. A vízen töltött idő előtt és után kondicionáló edzéssel teltek a napok.



A párok összeszokása szempontjából nagy jelentőséggel bírt az edzőtábor. A De Jonghe Arthur – Szabó Rudolf, a Lászlófy Ábel – Petrányi Botond, a Lászlófy Levente – Arányi Barna és a Ralovich Dávid – Borbás Barna

egységek mind Optimist hajóosztályból váltottak 29er-re, tehát nekik újdonság volt a páros vitorlázás. A Kocsis Bálint – Pavlik András egység eddig 420 hajóosztályban jeleskedett, így ők már összeszokott párosként vághattak neki az új feladatoknak. A balatonföldvári 29er-egységek két hét múlva a szlovén vizeken folytatják a felkészülést.



A 29er ifjúsági osztály a legdinamikusabban fejlődő nemzetközi ifjúsági páros hajótípus. Ez az osztály kiválóan felkészítheti az ifjúságot egy nagy teljesítményű, gyors szkiffel való eredményes versenyzésre, megadhatja nekik a modern vitorlázásban alkalmazott vitorlabeállítás, taktika és stratégia alapjait. Optimális elő-osztálya tehát az olimpiai 49er illetve 49erFX típusoknak, továbbá a 29er-ben alapos tudást szerző ifjúsági versenyzők sokkal könnyebben lesznek képesek beletanulni a többtestű hajókkal történő versenyzésbe is. Így a 29er ifjúsági elő-osztálya lehet akár a Nacra17-es olimpiai osztálynak is.



A Magyar 29er Osztályszövetség 2016. augusztusában alakult és még ebben az évben megkezdődik a tagfelvétel is. A Spartacus Vitorlás Egyletben máris öt egység kezdte meg a felkészülést a jövő évi hazai és nemzetközi versenyekre, míg a BYC-ben is már kettő 29er-egység állt össze. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre ezen felül még számos 29er egységgel számolhatunk idehaza!

A 29er Osztályszövetség várja mindazok jelentkezését, akik 29er hajóosztályban kívánják folytatni a vitorlázást az Optimist után, illetve azokét is, akik 420-as hajóosztályból „ülnének át” ebbe a

korszerű és hatalmas vitorlázási élményt jelentő hajóosztályba. A Magyar 29er Osztályszövetség honlapja készül, addig is legegyszerűbben a Facebook-on keresztül vagyunk elérhetőek:


https://www.facebook.com/29erHungary/

.

]]>
A 29er-ek megjelenése Magyarországon https://sailing.hu/2011/03/31/a-29er-ek-megjelenese-magyarorszagon/ Wed, 30 Mar 2011 22:00:00 +0000 https://sailing.hu/2011/03/31/a-29er-ek-megjelenese-magyarorszagon/ A napokban megérkezett a 29er ifjúsági vitorlás osztály két példánya Magyarországra. A hajókat a Nautivela cégtől vásárolta a Magyar 49er Osztályszövetség, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kis testvér népszerűsítésével és itthoni bevezetésével elősegítse a 49er utánpótlás megteremtését.

A hajók 2010-es évjáratúak, a 49er-t és 18footer Skiffet is készítő Ovington-boats cég gyártmányai, szinte újak, egy versenyen szerepeltek, a 2010-es 29er VB-n, ott is gyenge szélben.

A 29er, mint neve is mutatja, a 49er kis testvére, az olimpiai osztály ifjúsági megfelelője, kisebb vitorlázattal és hajóhosszal, de ugyanolyan vitorlás élménnyel és hajókezelési feltételekkel. A 29er test egy másik nagyobb riggel és kis módosításokkal átalakítható 29erXX osztállyá, ami a következő női „high performance” olimpiai osztály jelöltjei között szerepel és amennyiben ez a kategória megjelenik, sokak szerint a 29erXX lesz a befutó, a 29er, 49er és a 29erXX népszerűsége miatt.



A 29er méretei a következők:


Nagy- és orrvitorla:

13.19 m

2


Spinnaker:

16.83 m

2


Legnagyobb hossz:

4.40 m


Szélesség:

1.70 m


Teljes legénység súlya:

120-140 kg


A hajó súlya felszerelve, vitorlával:

90 kg

A 29er One Design osztály hasonlóan a 49er-hez, adott gyártóktól lehet csak beszerezni, így biztosítva az egyenlő feltételeket a versenyzők részére.

A 29er népszerűsége nagy, európa majdnem minden országában megtalálható, nagy mezőnnyel rendelkeznek a vitorlázásban élenjáró országok. Ez a népszerűség egyre jobban nő, ahogy a skiffezés látványos és média orientált megjelenése egyre nagyobb hangsúlyt kap a vitorlázás nemzetközi népszerűsítése terén is.

A magyarországi bevezetést ezzel a két teszthajóval szeretné a Magyar 49er szövetség elősegíteni, mégpedig úgy, hogy az első évben lehetőséget biztosít a kipróbálásra mindenki számára, aki szeretne skiff hajóba továbblépni ifjúsági versenyzői karrierjében.

Későbbiekben, a 29er mezőny magyarországi létrejöttével, ezt a két hajót a 49er-eknél bevált módon, hasonlóan pályázati úton lehet majd megszerezni egy-egy évadra.

A 2011-es idényben a két hajó ellátogat majd az Ifjúsági ranglista versenyekre, ahol a fiatal versenyzők, a 49er-esek szakmai segítségével kipróbálhatják a hajókat.

Az idény további napjaiban a Balatonfüredi Yacht Club és a Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet telepein lesz alkalom az új járgányok kipróbálására, a már skiffezésben tapasztalt oktatók segítségével.

Várjuk minden olyan 13-17 év közötti fiatal fiú és lány jelentkezését, akik valamilyen ifjúsági osztályban versenyeznek és elképzelhetőnek tartják, hogy pályafutásukat 29er, 29erXX, vagy 49er osztályokban kívánják folytatni.

Az alábbi naptárakban van lehetőség a hajók kipróbálását előjegyezni vagy írhattok kérdéseitekkel a 49er@49er.hu címre is illetve a „29er Hungary” facebook oldalon kísérhetitek figyelemmel a további fejleményeket:

Tesztre jelentkezés a BYC-ben:

http://www.doodle.com/cx6zxvza28prk4pv

Tesztre jelentkezés a Spartacusban:

http://www.doodle.com/969t2ashbrt7srsn

Kérjük, hogy az időpont bejegyzése után, a

49er@49er.hu

mail címre küldjétek el elérhetőségeiteket, hogy a továbbiakat egyeztetni tudjuk.


Hamrák Péter


Magyar 49er Osztályszövetség

]]>
29er és 49er Világbajnokság 2010 https://sailing.hu/2010/01/11/29er-es-49er-vilagbajnoksag-2010/ Sun, 10 Jan 2010 23:00:00 +0000 https://sailing.hu/2010/01/11/29er-es-49er-vilagbajnoksag-2010/ Spanyol és francia győzelem születt az egzotikus körülmények között megrendezett versenyen.

Iker Martinez és Xabier Fernandez nyerte inmáron harmadszor a 49er Világbajnokságot. 2002 és 2004 után ismét világbajnoki címet szereztek a 2004-ben Athénban nyert olimpiai arany és 2008-ban Pekingben nyert ezüstérmük mellé. Ahogy igazi világbajnokokhoz illik megnyerték a medal race-t is. A cím kétszeres védője Nathan Outteridge és Ian Jensen  Ausztráliából a végelszámolásnál feljött a második helyre, míg a Sibello testvérek, Pietro és Ginfranco Olaszországból szerezték meg a bronzérmet.


szédületes szinek

A 25 hajót számláló arany csoport két futamot vitorlázott a végére 16 és 23 csomó közötti szélben, ami megerősödött időnként 20-25 csomóra az ezüst csoportnak trópusi záporokkal tarkítva.A medal race versenyzőit kemény szél várta, ami végül is mérséklődött és kezelhető 10 csomóra gyengült a futam alatt.

A 29er pályán a francia vitorlázók Kevin Fisher és Glenn Gouron bebiztosította győzelmét 28 pont előnnyel.Pepe Bettini ás Fernando Gwozdz argentínából végzett a második helyen az utolsó napon vitorlázott 10-3-2 helyekkel. A dánok Oscar Haumann és Taus Holtug akik vezettek a verseny nagy részében pontegyenlőséggel az olasz Lorezo Franceschini és Richardo Camin-al csak a negyedik helyen végeztek. Igy olasz bronz születtet itt is. Ennek ellenére ők nyerték a legjobb helyen végző junioroknak szánt díjat. A legjobb női egység díját a szintén dán Ida Marie Beed Nielsen és Marie Thusgaard Olsen nyerte.


Az első öt 29er osztályban:

1. Kevin Fisher / Glenn Gouron, FRA, 56 points

2. Pepe Bettin / Fernando Gwozdz, ARG, 84

3. Lorenzo Franceschini / Riccardo Camin, ITA, 99

4. Oscar Haumann / Taus Holtug, DEN, 99

5. Maxwell Fraser / David Liebenberg, USA, 100


Az első öt 49er osztályban

1. Iker Martinez de Lizarduy / Xabier Fernandez, ESP, 57

2. Nathan Outteridge / Iain Jensen, AUS, 84

3. Pietro Sibello / Gianfranco Sibello, ITA, 96

4. Dyen Emmanuel / Stephane Christidis, FRA, 102

5. Dylan Fletcher / Alain Sign, GBR, 106

]]>