Három nap és 8 kihívásokkal teli futam után kialakult a végső sorrend a versenyen. Eivind Melleby (NOR)és Joshua Revkin (USA) nyerte a versenyt.

EREDMÉNY

26 indulóval 7 nemzetből és öt világbajnoki aranycsillaggal a mezőnyben, a Gull Lake Yacht Club ad otthont a felújított öreg Starok versenyének. 2017 óta – amikor is 11 hajó vett részt a versenyen – határozott a fejlődés.

Nevezési jogosultsága van minden olyan felújított fahajónak, amit modern felszereléssel láttak el. Van egy külön kategória fa rudazatú hajóknak is. Október 3-án startol a verseny és október 5-ig, szombatig tart. Az első két napon három, míg az utolsón két futam kerül megrendezésre. Az idei Vintage világbajnok megnyeri a Robert M. Boudeman Családi Trófeát, valamint az osztály díját, az arany koszorút.

Az eddigi két versenyt Paul Cayard nyerte, először Brian Faith-tel, másodszor fiával, Danny Cayarddal, akivel most is indul. Tavaly Cayard mögött másodikként a Greg Smith – TC Belco páros végzett, a harmadik pedig Joe Lodrigan és John Wysockey lett. Mindannyian itt vannak ismét, öt Star világbajnokkal megspékelve: Paul Cayard, Lars Grael, Eivind Melleby, Mark Reynolds és a 92 éves Malin Burnham – aki az 1945-ben nyerte a VB-t Lowell North legénységeként. De rajthoz áll aranycsillagosként John MacCausland, valamint a jelenlegi „30 év alatti” világbajnok Luke Lawrence is.

A hajók életkorát jól érzékelteti, hogy legfiatalabb hajó száma vitorlaszáma 5808. A legöregebbé 1010!.

Az 1975. évi Kékszalag verseny

Az elsõ Kékszalag versenyen 1942-ben vettem részt mint legénység, a Sólyom I nevû, 100 m2 – en felüli, osztályonkívüli tõkesúlyos vitorláson. Késõbb, 1949-tõl 1965-ig 30-as cirkálón, a balatoni 50-esen, 6 – R-en, de mindig nagy férõhelyû tõkesúlyos hajón legénységként, többedmagammal vitorláztam. Lassan rájöttem, hogy ez a verseny a Balaton legnagyobb versenye és a legrangosabb díj, amit magyar versenyzõ elérhet. 1965-ben többszöri próbálkozás után sikerült elérnem, hogy a csillaghajó flották is résztvehessenek ezen a sebességi versenyen.

Az elsõ Kékszalag versenyen 1942-ben vettem részt mint legénység, a Sólyom I nevû, 100 m2 – en felüli, osztályonkívüli tõkesúlyos vitorláson. Késõbb, 1949-tõl 1965-ig 30-as cirkálón, a balatoni 50-esen, 6 – R-en, de mindig nagy férõhelyû tõkesúlyos hajón legénységként, többedmagammal vitorláztam. Lassan rájöttem, hogy ez a verseny a Balaton legnagyobb versenye és a legrangosabb díj, amit magyar versenyzõ elérhet. 1965-ben többszöri próbálkozás után sikerült elérnem, hogy a csillaghajó flották is résztvehessenek ezen a sebességi versenyen. A sztár a további években esélyesnek mutatkozott, ezen a hosszú túraversenyen, de csak kis szélben, változékony idõjárásban. Két alkalommal, 1965-ben és 1967-ben is csak kevés választott el a gyõzelemtõl. Ezért is, de magáért a verseny gyönyörû útvonaláért, a 24 óra körüli lankadatlan figyelésért, a nagy megterhelésért tudatosan készültem az 1975 évi Kékszalag versenyre.

Már 1973-ban Holovits Györggyel együtt küzdöttük végig ezt a túraversenyt, így versenyzõtársam kitûnõ képességeit már ismertem. Összegeztem az “öreg” vitorlázók eddigi tapasztalatait is, közülük Kovács Béla bácsitól kaptam a legtöbb és leghasznosabb tanácsot. Két héttel a verseny elõtt fizikailag is készültem a hosszú verseny megterhelésére. Külön tervet készítettünk Holovits Gyurkával az élelemrõl különbözõ idõjárásra. Hajónkat gondosan elõkészítettem, de az Olympia III. mégis a parton maradt. Öt nappal a verseny elõtt, a Szakosztály Vezetõsége felajánlotta, hogy a Blott X. csillaghajóval versenyezhessünk, amit Gyurkával örömmel fogadtunk. Õ már kitûnõen ismerte ezt a hajót, hiszen az 1972-ben Kielben rendezett olimpián, ezzel versenyzett.

Július 18-án reggel vontával mentünk Földvárról Füredre, ahol 8-tól a 9 órai rajtig vitorláztunk, felmérve a lehetõségeket az enyhe szélben. A nyíltvizi rajt után elõzõ megfigyeléseink alapján, a csopaki part felé húztunk jobbcsapáson az enyhe, B-1-es északkeleti szélben. A “brázai” -nál a nád szélén fordultunk balcsapásra és a 115 induló versenyhajó elején voltunk, nyomunkban öt-hat csillaghajóval. Gyönyörû látvány volt a még egy falkában haladó mezõny. A szél gyengült és lassan a part felé fordult. Paloznak vonalában lehettünk kb. három kilóméterre a parttól, amikor széltaktikát változtatva átvágtunk balcsapáson a déli part felé. Erõsen ejtettem a sztárt, hogy minél gyorsabbak legyünk. Elkéstünk, de nem menthetetlenül.

10 óra körül megjött a déli szél és az a tíz hajó, amelyik a déli partot válaszotta, dagadó spinnakerrel, hátszélben elfüstölt elõttünk. De a szél nem jött tovább, csak kínos lassúsággal tudtunk a szélcsíkba beérni. Kenesén a 11. helyen voltunk a Csillag II. 50-es társaságában. A mezõny legnagyobb része Almádi, Alsóörs vonalában állt a flautéban. Remek déli szélben, B-3-4-es, cirkáltunk Siófok felé. Lassan kicsúsztunk ellenfeleink alól a hullámos vízen és hatodik helyen fordultunk Siófokon. A mezõnyt a Soling vezette, Tolnay Lacival a kormánynál. A szikrázó napsütésben három-négy kilóméterrel elõttünk csillogott ezüstös vitorlájuk.

A szántódi hajózási bójasorhoz érve utolértük ifjabb Farkas Laciék dragonját. Figyelve a bójákat, hajóztunk a Csõ felé, mégis kihagytuk a legelsõt Siófok felõl. Tévedésünkre a zsûri motorosa figyelmeztetett. Visszafordultunk. Körülbelül 800 métert kellett hátszeleznünk, majd ismét cirkálnunk az egyre gyengülõ déli szélben. Közben többen utolértek és a csõbõl a 11. helyen kötöttünk ki. Több sztár között próbáltunk elõbbre kerülni a hazai földvári vizeken Szemes felé, mert széltaktikánk az volt, hogy a várható erõs parti szelet a déli part közelében kapjuk meg. A mezõny eleje a délutáni naplementében teljes szélcsendbe került és a lellei móló közelében a közben megváltozott minimális északkeleti légáramlatban utol is értük õket. A háttérbõl látótávolságra felnyomult két 30-as, a Kékmadár és a Trinidad.

Rádiónkat hallgatva, a siófoki obszervatóriumból éppen interjút készítettek és jelentették, hogy Szombathely-Sopron vonalon erõs északnyugati front közeledik a Balaton felé. A Bakony felett már látszott a sötét felhõtömeg és a rádió finoman jelezte a villámlást is. Elõzõleg kidolgozott terveink szerint felváltva egy-egy órát aludtunk a hajófenékben azért, hogy az éjszakai nehezebb vitorlázási körülmények között ketten figyelhessünk. Jól számítottunk: amint a nap lebukott a hegyek mögé, megjött a parti szél és kitûnõ tempóval, balcsapásos félszélben haladtunk Fonyód felé. Addig körülbelül negyvenszer hinaraztam lebukva a víz alá, hogy tõkesúlyunkat és a kormányunkat megszabadítsam a felesleges terhektõl. Fonyód és Berény között a sorrend a következõ volt: sztárban Litkeyék, Solingban Tolnayék, sztárban Petróék, azután mi, majd sztárban Polniczkyék, és kicsit távolabb a Kékmadár és a Trinidad.

A csillagos ég apró fényeit és a félhold ezüstjét mind többször eltakarták a magasba suhanó sötét felhõk. A távolban a Bakony fölé komor felhõ-függöny húzodott. Már félelmetesen villámlott messze nyugaton és néha-néha tompán dörgött. Még mindig parti szélben suhantunk Balatonberény felé. Fél tíz körül lehetett. Hirtelen átvágott a vitorlánk és ugyanabban az irányban félszélben, de jobbcsapáson vitorláztunk tovább. Ez a szélváltozás a közelgõ vihart jelezte már. Irányt változtattunk és a fel-fel villanó fényekben a györöki fok felé vitorláztunk, kb. 4-5-ös erõsségû szélben. A hullámzás erõsebb volt a szélerõnél, így biztosak voltunk abban, hogy az északi part mentén már elsöpört a vihar elsõ nyomása. Gyurkával együtt beöltöztünk viharruháinkba, mentõmellényt vettünk és átrendeztük a hajóban lévõ holmit: mindent hátra tettünk, hogy a súlypontot hátra vigyük.

Teljes volt a sötétség, ellenfelet nem láttunk magunk körü,l a villámok fényében sem. A györöki fok alá érve a szél elállt és ekkor hangokat hallottunk a Csuhiból: egy vitorlás állt ott, talán felült a zátonyra. Nagy ívben, kb. 500 méterrel a víz felõl megkerültük. Ismét erõs szél érkezett a part felõl és bõ dekkvízzel rohantunk Keszthely fényei felé. 11 óra után értünk a jól látható, villogó sárga fényû bójához. Hányadikok vagyunk? – kérdeztük, – miután bemondtuk a számunkat. Elsõk! – hangzott a válasz. Hû, de melegünk támadt, és már fordultunk is.

A szél állandóan erõsödött és balcsapáson, raumban rohanva kerülgettük a most már szembe jövõ útjogos ellenfeleket. Ismét Györök alatt voltunk és a szél erõsödésével a hullámok is megnõttek. Most már tömegével jöttek a hajók, csak viharvitorlával, vagy reffelve, vagy csak fokkal, vagy horgonyon álltak. Ez félelmetes volt, mert a jelek azt mutatták, hogy nagy vihar volt. Luv, félszél, raum és 10 perc alatt átrohantunk a szigligeti öblön.

A badacsonyi hegy alá érve hirtelen elállt a szél és a hajónk is. Átperdültünk és visszamentünk a szél felé, Berény irányába, emlékezve Kovács Béla szavaira: “éjszaka kerüld a bazalthegy melegét, mert feldobja a szelet!…” Pár száz méter kínlódás után ismét erõs szélben futott a hajónk. Megint perdültünk és erõsen ejtve, raum-hátszéllel Boglár felé tartottunk, minimális látási viszonyok mellett. Csak a villámlások idején láttuk, hogy hol vagyunk. Ellenfél sehol.

Boglár után, háromnegyedvizen erõs északkeleti széllel (B-5) és ehhez tartozó hullámzásban hajóztunk. Kelet felõl már pirkadt, három óra körül lehetett. A lellei mólótól, amit tisztán láttunk, kb. 500 méterre fordultunk jobbcsapásra és a szepezdi öböl irányát tudtuk tartani. Rohamosan világosodott elõttünk, vésztjóslóan komor és sötét volt mögöttünk. Villámlott szakadatlan és nagyon erõsen dörgött. A Bakony hegyvonulatának tetején fehér gomolyfelhõk buktak át. Láttuk és éreztük, hogy nagy szél jön.

Félvizen lehettünk, amikor hirtelen északira fordult a szél, majd észak-nyugatira. Rögtön mi is balcsapásra fordultunk, Tihany felé. Megjött a vihar! Kilencven-száz kilóméter/óra lehetett az elsõ nyomások sebessége. A víz porzott mögöttünk és a raumban vágtató sztár hullámaitól alig kaptunk levegõt. A heves széllökések elnyomták a még keletrõl érkezõ hullámokat és szinte sima vízen siklottunk. Repült a hajó. Az egyetlen feszítõ, ami ilyenkor az árbocot tartja, pattanásig feszült. Gyurka teste, mint egy motorcsónak orra, vágta a vizet: én bebújtam mögé és onnan kormányoztam a szinte felemelkedõ csillaghajót. Siklás siklást követett és az állandó vízfüggönyben is éreztük, hogy a vihar mindinkább nyugatira fordul. Minden erõnkkel próbáltuk a hajót ejteni, hogy el tudjunk a tihanyi nád alatt csúszni, mert éreztük, hogy abban az orkánban nem tudunk fordulni… Sikerült.

A tihanyi hegy alatt kicsit gyengült a szél és a szélsõ nádszálakat éppen érintve elcsúsztunk a Beruházási Bank telepe elõtt. Kifújtuk magunkat. Visszanézve láttam, hogy a távolban két 30-as küszködik a tomboló viharban. Egész közel a part és a felsõ bójasor mellett cirkáltunk Alsóörs felé már a felsõ Balaton vizén. Megfeleztük a vezetõ távolságot, két kilóméter Alsóörs felé, két kilóméter Tihany felé.

Már az Apátság alatt hajóztunk, hat óra körül járt az idõ. Ekkor tûnt fel a csõben a két üldözõ 30-as. A szél 6-7-es erõsségû lehetett. Teljes leitvágnit és teljesen kihúzott raumõznit használtunk. Gyors volt a hajó. Víz nem volt benne, mi azonban annál jobban eláztunk. Fél hét körül futottunk át elsõnek a célvonalat.

Nagyon fáradtak voltunk, de mindenért kárpótolt minket Gyurkával, hogy miénk két évre a Balaton Kékszalagja. A hosszú verseny alatt mindenfajta irányú és erõsségû szél volt, három viharba is bekerültünk, de a hajnali nyomás felejthetetlen élményt és küzdelmet nyújtott.

Most már tudtam, hogy a Kékszalag a Balaton legnemesebb versenye.

Telegdy István

Jó szelet az égi vizeken!

Francis Sweisguth

Öt évnyi versenyzést követően a Bug osztályból többen is úgy gondolták – élükön George Corryval –, hogy ez a hajó túl kicsi és kényelmetlen ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen. Ezért Corry felkereste barátját, William Gardnert, hogy készítse el egy hasonló, de kicsit nagyobb versenyhajó terveit. Gardner az iroda egyik fiatal tervezőjét, Francis Sweisguth-ot bízta meg a feladattal, aki meg is alkotta a Big Bug (Nagy Poloska), majd végleges nevén a Star vonalait. A Csillaghajó Osztály megalapítása a legendás kormányos, George Corry nevéhez fűződik. A nemzetközi szervezet, az I.S.C.Y.R.A. 1922. Január 20-án alakult a new york-i Hotel Astorban, első elnöke ki más is lehetett volna, mint Corry. Itt fektették le az alapokat: a flottákon és körzeteken alapuló szervezeti felépítést, a LOG évkönyv bevezetését, a hajók regiszterét. A hajóosztály megerősödése, sikeres elterjedése és nemzetközivé válása George W. Elder elnöki munkásságának köszönhető. 1914-ig 49 Star épült, 1925 végére már 329 hajót jegyeztek be és 30 flotta működött.

Az első tíz évben gaffos (csúszó gunteres) rudazattal készültek a sztárok, majd 1921-ben a gaffot elhagyták, marconi típusú rudazatra váltva, 1929-ben pedig áttértek a hosszabb árbocra és a bumm is lerövidült. E módosításokat mind az eredeti terveket készítő Francis Sweisguth felügyelte. Az osztály folyamatosan bővült, 1930-ban 137, 1931-ben újabb 87 új hajó épült a világválság ellenére.

A következő nagy változás az 1937-es long island-i világbajnokságon ütött be, amikor a német származású brazil Walter von Hutschler előrukkolt találmányával, a rugalmas árboccal, ami alapjaiban változtatta meg a vitorlaállítást nem csak a sztárban, de az egész vitorlássportban. A világbajnoki cím ugyan nem lett az övék (legénység: Joachim Weise) egy első futam-beli baleset miatt – akkoriban nem volt kieső –, de utcahosszal nyerték a maradék négy futamot, különböző szelekben. Aztán 1938-ban San Diegóban már nyerni tudtak, és a következő évben, Kielben megvédték címüket.

Az 1911-ben rajzolt kecses hajóforma alapjaiban máig változatlan, a sztárt mégis nagy teljesítményű, korszerű hajónak ismerjük. Ebben nagy szerepe van az építőanyagok és technikai megoldások fejlődésének: a fából készült hajókat 1968-tól kezdik felváltani az üvegszálas műanyag testek, a mai csúcsmodellek is epoxy gyantával impregnált üvegszálas PVC szendvics-szerkezetűek. A pamutvitorlák az ötvenes évekig jól szolgáltak, amikor egyre többen kezdtek szintetikus anyagokkal kísérletezni. A nylon volt az első, de túl nyúlékonynak bizonyult, utána az orlon jelent meg már jobb tulajdonságokkal. Aztán az ötvenes évek végén jött a dakron, ami már elég jó formatartást biztosított, de legfôbb erénye a pamuttal szemben az volt, hogy vízesen is ugyanolyan jól teljesített, mint szárazon. A csillaghajó vitorlák ma is dakronból készülnek. Az osztályelőírás szerint 1971-től lehet alumínium árbocot használni, ami merevebb és keskenyebb egy azonos súlyú fából készülthöz képest és kevesebb karbantartást is igényel. A sztárban jelent meg először a köralba portugál Duarte Bello jóvoltából.

Az osztály szándékosan nem engedi meg a legújabb fejlesztésű anyagok használatát (karbon, öntött vitorlák stb.), hogy a költségeket kordában tartsa és ezzel segítse a csillaghajó minél szélesebb körű elterjedését.

A világ legjobb vitorlázói által kezdeményezett versenyrendszer 2013-ban indult útjára SSL (Star Sailor League) néven. A cél az ATP World Tourhoz hasonlóan egy egységes világranglista felállítása volt, mely tartalmazza az összes Star versenyt (200 verseny) a világban.

A teniszhez hasonlóan sz SSL is pénzdíjas. 2020 és 2022 között 4 Grand Slam-et és egy Grand Final-t is tervez.
2013 óta a versenyrendszer lehetővé teszi minden évben egy „Final” rendezését. 2015-ben és 2016-ban egy-egy Grand Slam is megrendezésre került. Az első Grand Slam Svájcban volt; 2016-ban Hamburgban rendezték a következőt.

SSL Ranglista

Az SSL az egyik legnagyobb ranglista a vitorlázó világban. Ez az egyetlen, ahol a kormányos és a legénység is külön-külön szerepel. Hetente frissülő lista, mint a nagy testvér az ATP.

Az idei évben 25 csapat részvételével zajlott a nassaui (Bahama) döntő:

Paul Goodison (GBR) – Frithjof Kleen (GER)
Loick Peyron (FRA) – Pascal Rambeau (FRA)
Francesco Bruni (ITA) – Nando Colaninno (ITA)
Franck Cammas (FRA) – Mark Strube (USA)
Torben Grael (BRA) – Guilherme de Almeida (BRA)
Paul Cayard (USA) – Phil Trinter (USA)
Robert Scheidt (BRA) – Henry Boening (BRA)
Mateusz Kusznierewicz (POL) – Dominik Zycki (POL)
Freddy Loof (SWE) – Bruno Prada (BRA)
Ben Saxton (GBR) – Steve Mitchell (GBR)
Oskari Muhonen (FIN) – Johan Tillander (SWE)
Facundo Olezza (ARG) – Juan Pablo Engelhard (ARG)
Xavier Rohart (FRA) – Pierre-Alexis Ponsot (FRA)
Lars Grael (BRA) – Samuel Gonçalves (BRA)
Georgy Shadyuko (RUS) – Alexander Zybin (RUS)
Jonathan Lobert (FRA) – Fabian Pic (FRA)
Eivind Melleby (NOR) – Joshua Revkin (USA)
Augie Diaz (USA) – Austin Sperry (USA)
Hamish Pepper (NZL) – Craig Monk (NZL)
Mark Mendelblatt (USA) – Brian Fatih (USA)
George Szabo (USA) – Edoardo Natucci (ITA)
Diego Negri (ITA) – Sergio Lambertenghi (ITA)
Philipp Buhl (GER) – Markus Koy (GER)
Hubert Merkelbach (GER) – Arthur Lopes (BRA)
Ivan Gaspic (CRO) – Ante Sitic (CRO)

9 induló a top 10 Star-os csapatból 2017-ből és 16 zöldkártyás menő a vitorlázás legszélesebb aspektusából. 25 olimpiai medál lóg a nyakukban, ebből 7 arany. Louis Vuitton és America Kupa győztesek, Volvo Ocean Race menők mellett szóló földkerülők. Láthatóan nem amatőr versenyre készültek itt

Négy kvalifikációs nap után egy kieséses szakasz következett. A végső döntőben a legjobb 4 csapat vett részt egy futamban. A győztes 200000 USD-vel lett gazdagabb.

https://www.starsailors.com/

Végeredmény

Az idei olimpián már  már nem szereplő osztály, semmit nem vesztett értékéből, patinájából. Néhány élmenő ugyan eltűnt az osztályból, de azért még komoly mezőnyök képesek összegyűlni.  Így volt ez most is.72 induló vett részt a Miamiban rendezett regattán. Magyar indulója is volt a versenynek, Tenke Tibor és Bezeréti Miklós a 32. helyen végzett a regattán. A világbajnok az amerikai színekben versenyző Augie Diaz és Bruno Prada lett. A tavalyi világbajnok Lars Grael, most 4. lett.

Vegeredmény:

http://www.yachtscoring.com/event_results_cumulative.cfm?eID=1664


A verseny oldala:

http://www.starworlds2016.com/

Fotó: starworlds216.com

Az elsõ Kékszalag versenyen 1942-ben vettem részt mint legénység, a Sólyom I nevû, 100 m2 – en felüli, osztályonkívüli tõkesúlyos vitorláson. Késõbb, 1949-tõl 1965-ig 30-as cirkálón, a balatoni 50-esen, 6 – R-en, de mindig nagy férõhelyû tõkesúlyos hajón legénységként, többedmagammal vitorláztam. Lassan rájöttem, hogy ez a verseny a Balaton legnagyobb versenye és a legrangosabb díj, amit magyar versenyzõ elérhet. 1965-ben többszöri próbálkozás után sikerült elérnem, hogy a csillaghajó flották is résztvehessenek ezen a sebességi versenyen. A sztár a további években esélyesnek mutatkozott, ezen a hosszú túraversenyen, de csak kis szélben, változékony idõjárásban. Két alkalommal, 1965-ben és 1967-ben is csak kevés választott el a gyõzelemtõl. Ezért is, de magáért a verseny gyönyörû útvonaláért, a 24 óra körüli lankadatlan figyelésért, a nagy megterhelésért tudatosan készültem az 1975 évi Kékszalag versenyre.

Már 1973-ban Holovits Györggyel együtt küzdöttük végig ezt a túraversenyt, így versenyzõtársam kitûnõ képességeit már ismertem. Összegeztem az „öreg” vitorlázók eddigi tapasztalatait is, közülük Kovács Béla bácsitól kaptam a legtöbb és leghasznosabb tanácsot. Két héttel a verseny elõtt fizikailag is készültem a hosszú verseny megterhelésére. Külön tervet készítettünk Holovits Gyurkával az élelemrõl különbözõ idõjárásra. Hajónkat gondosan elõkészítettem, de az Olympia III. mégis a parton maradt. Öt nappal a verseny elõtt, a Szakosztály Vezetõsége felajánlotta, hogy a Blott X. csillaghajóval versenyezhessünk, amit Gyurkával örömmel fogadtunk. Õ már kitûnõen ismerte ezt a hajót, hiszen az 1972-ben Kielben rendezett olimpián, ezzel versenyzett.

Július 18-án reggel vontával mentünk Földvárról Füredre, ahol 8-tól a 9 órai rajtig vitorláztunk, felmérve a lehetõségeket az enyhe szélben. A nyíltvizi rajt után elõzõ megfigyeléseink alapján, a csopaki part felé húztunk jobbcsapáson az enyhe, B-1-es északkeleti szélben. A „brázai” -nál a nád szélén fordultunk balcsapásra és a 115 induló versenyhajó elején voltunk, nyomunkban öt-hat csillaghajóval. Gyönyörû látvány volt a még egy falkában haladó mezõny. A szél gyengült és lassan a part felé fordult. Paloznak vonalában lehettünk kb. három kilóméterre a parttól, amikor széltaktikát változtatva átvágtunk balcsapáson a déli part felé. Erõsen ejtettem a sztárt, hogy minél gyorsabbak legyünk. Elkéstünk, de nem menthetetlenül.

10 óra körül megjött a déli szél és az a tíz hajó, amelyik a déli partot válaszotta, dagadó spinnakerrel, hátszélben elfüstölt elõttünk. De a szél nem jött tovább, csak kínos lassúsággal tudtunk a szélcsíkba beérni. Kenesén a 11. helyen voltunk a Csillag II. 50-es társaságában. A mezõny legnagyobb része Almádi, Alsóörs vonalában állt a flautéban. Remek déli szélben, B-3-4-es, cirkáltunk Siófok felé. Lassan kicsúsztunk ellenfeleink alól a hullámos vízen és hatodik helyen fordultunk Siófokon. A mezõnyt a Soling vezette, Tolnay Lacival a kormánynál. A szikrázó napsütésben három-négy kilóméterrel elõttünk csillogott ezüstös vitorlájuk.

A szántódi hajózási bójasorhoz érve utolértük ifjabb Farkas Laciék dragonját. Figyelve a bójákat, hajóztunk a Csõ felé, mégis kihagytuk a legelsõt Siófok felõl. Tévedésünkre a zsûri motorosa figyelmeztetett. Visszafordultunk. Körülbelül 800 métert kellett hátszeleznünk, majd ismét cirkálnunk az egyre gyengülõ déli szélben. Közben többen utolértek és a csõbõl a 11. helyen kötöttünk ki. Több sztár között próbáltunk elõbbre kerülni a hazai földvári vizeken Szemes felé, mert széltaktikánk az volt, hogy a várható erõs parti szelet a déli part közelében kapjuk meg. A mezõny eleje a délutáni naplementében teljes szélcsendbe került és a lellei móló közelében a közben megváltozott minimális északkeleti légáramlatban utol is értük õket. A háttérbõl látótávolságra felnyomult két 30-as, a Kékmadár és a Trinidad.

Rádiónkat hallgatva, a siófoki obszervatóriumból éppen interjút készítettek és jelentették, hogy Szombathely-Sopron vonalon erõs északnyugati front közeledik a Balaton felé. A Bakony felett már látszott a sötét felhõtömeg és a rádió finoman jelezte a villámlást is. Elõzõleg kidolgozott terveink szerint felváltva egy-egy órát aludtunk a hajófenékben azért, hogy az éjszakai nehezebb vitorlázási körülmények között ketten figyelhessünk. Jól számítottunk: amint a nap lebukott a hegyek mögé, megjött a parti szél és kitûnõ tempóval, balcsapásos félszélben haladtunk Fonyód felé. Addig körülbelül negyvenszer hinaraztam lebukva a víz alá, hogy tõkesúlyunkat és a kormányunkat megszabadítsam a felesleges terhektõl. Fonyód és Berény között a sorrend a következõ volt: sztárban Litkeyék, Solingban Tolnayék, sztárban Petróék, azután mi, majd sztárban Polniczkyék, és kicsit távolabb a Kékmadár és a Trinidad.

A csillagos ég apró fényeit és a félhold ezüstjét mind többször eltakarták a magasba suhanó sötét felhõk. A távolban a Bakony fölé komor felhõ-függöny húzodott. Már félelmetesen villámlott messze nyugaton és néha-néha tompán dörgött. Még mindig parti szélben suhantunk Balatonberény felé. Fél tíz körül lehetett. Hirtelen átvágott a vitorlánk és ugyanabban az irányban félszélben, de jobbcsapáson vitorláztunk tovább. Ez a szélváltozás a közelgõ vihart jelezte már. Irányt változtattunk és a fel-fel villanó fényekben a györöki fok felé vitorláztunk, kb. 4-5-ös erõsségû szélben. A hullámzás erõsebb volt a szélerõnél, így biztosak voltunk abban, hogy az északi part mentén már elsöpört a vihar elsõ nyomása. Gyurkával együtt beöltöztünk viharruháinkba, mentõmellényt vettünk és átrendeztük a hajóban lévõ holmit: mindent hátra tettünk, hogy a súlypontot hátra vigyük.

Teljes volt a sötétség, ellenfelet nem láttunk magunk körü,l a villámok fényében sem. A györöki fok alá érve a szél elállt és ekkor hangokat hallottunk a Csuhiból: egy vitorlás állt ott, talán felült a zátonyra. Nagy ívben, kb. 500 méterrel a víz felõl megkerültük. Ismét erõs szél érkezett a part felõl és bõ dekkvízzel rohantunk Keszthely fényei felé. 11 óra után értünk a jól látható, villogó sárga fényû bójához. Hányadikok vagyunk? – kérdeztük, – miután bemondtuk a számunkat. Elsõk! – hangzott a válasz. Hû, de melegünk támadt, és már fordultunk is.

A szél állandóan erõsödött és balcsapáson, raumban rohanva kerülgettük a most már szembe jövõ útjogos ellenfeleket. Ismét Györök alatt voltunk és a szél erõsödésével a hullámok is megnõttek. Most már tömegével jöttek a hajók, csak viharvitorlával, vagy reffelve, vagy csak fokkal, vagy horgonyon álltak. Ez félelmetes volt, mert a jelek azt mutatták, hogy nagy vihar volt. Luv, félszél, raum és 10 perc alatt átrohantunk a szigligeti öblön.

A badacsonyi hegy alá érve hirtelen elállt a szél és a hajónk is. Átperdültünk és visszamentünk a szél felé, Berény irányába, emlékezve Kovács Béla szavaira: „éjszaka kerüld a bazalthegy melegét, mert feldobja a szelet!…” Pár száz méter kínlódás után ismét erõs szélben futott a hajónk. Megint perdültünk és erõsen ejtve, raum-hátszéllel Boglár felé tartottunk, minimális látási viszonyok mellett. Csak a villámlások idején láttuk, hogy hol vagyunk. Ellenfél sehol.

Boglár után, háromnegyedvizen erõs északkeleti széllel (B-5) és ehhez tartozó hullámzásban hajóztunk. Kelet felõl már pirkadt, három óra körül lehetett. A lellei mólótól, amit tisztán láttunk, kb. 500 méterre fordultunk jobbcsapásra és a szepezdi öböl irányát tudtuk tartani. Rohamosan világosodott elõttünk, vésztjóslóan komor és sötét volt mögöttünk. Villámlott szakadatlan és nagyon erõsen dörgött. A Bakony hegyvonulatának tetején fehér gomolyfelhõk buktak át. Láttuk és éreztük, hogy nagy szél jön.

Félvizen lehettünk, amikor hirtelen északira fordult a szél, majd észak-nyugatira. Rögtön mi is balcsapásra fordultunk, Tihany felé. Megjött a vihar! Kilencven-száz kilóméter/óra lehetett az elsõ nyomások sebessége. A víz porzott mögöttünk és a raumban vágtató sztár hullámaitól alig kaptunk levegõt. A heves széllökések elnyomták a még keletrõl érkezõ hullámokat és szinte sima vízen siklottunk. Repült a hajó. Az egyetlen feszítõ, ami ilyenkor az árbocot tartja, pattanásig feszült. Gyurka teste, mint egy motorcsónak orra, vágta a vizet: én bebújtam mögé és onnan kormányoztam a szinte felemelkedõ csillaghajót. Siklás siklást követett és az állandó vízfüggönyben is éreztük, hogy a vihar mindinkább nyugatira fordul. Minden erõnkkel próbáltuk a hajót ejteni, hogy el tudjunk a tihanyi nád alatt csúszni, mert éreztük, hogy abban az orkánban nem tudunk fordulni… Sikerült.

A tihanyi hegy alatt kicsit gyengült a szél és a szélsõ nádszálakat éppen érintve elcsúsztunk a Beruházási Bank telepe elõtt. Kifújtuk magunkat. Visszanézve láttam, hogy a távolban két 30-as küszködik a tomboló viharban. Egész közel a part és a felsõ bójasor mellett cirkáltunk Alsóörs felé már a felsõ Balaton vizén. Megfeleztük a vezetõ távolságot, két kilóméter Alsóörs felé, két kilóméter Tihany felé.

Már az Apátság alatt hajóztunk, hat óra körül járt az idõ. Ekkor tûnt fel a csõben a két üldözõ 30-as. A szél 6-7-es erõsségû lehetett. Teljes leitvágnit és teljesen kihúzott raumõznit használtunk. Gyors volt a hajó. Víz nem volt benne, mi azonban annál jobban eláztunk. Fél hét körül futottunk át elsõnek a célvonalat.

Nagyon fáradtak voltunk, de mindenért kárpótolt minket Gyurkával, hogy miénk két évre a Balaton Kékszalagja. A hosszú verseny alatt mindenfajta irányú és erõsségû szél volt, három viharba is bekerültünk, de a hajnali nyomás felejthetetlen élményt és küzdelmet nyújtott.

Most már tudtam, hogy a Kékszalag a Balaton legnemesebb versenye.

Fotó: Hajó Magazin



Forrás: Vitorlázás 1975

Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezte a sztárosok és a hollandisok idei országos bajnokságát: három nap alatt három gyengeszeles, egy erősszeles és két középszeles futamot sikerült megtartani. A csillaghajósok 13 hajóból álló mezőnyét egy orosz és egy ukrán versenyzőpáros tette nemzetközivé. A magyar bajnoki címet a Beliczay Márton-Mónus Gyula kettős szerezte meg Gereben Márton és Péter előtt. A bronzérem a Forintos Róbert-Takácsy Levente párosnak jutott. Beliczayék őrizhetik egy évig a hatvanas évek elején alapított legendás vándordíjat, a csillaghajósok réz hajólámpáját, amely a magyar vitorlássport egyik legpatinásabb ereklyéje.

Repülőhollandiban az idei világbajnoki ezüstérmes Majthényi Szabolcs-Domokos András páros nyert, a második helyen Gáborjáni-Szabó Gábor és Argay Béla, a harmadikon pedig Kardos Antal és dr. Polgár Csaba végzett.

Végeredmény

Az elmúlt évben digitálisan felújításra került az 1980-ban forgatott Pogány Madonna. A felújított verziót itt nézhetik meg.

A Spartacus Vitorlás Egylet rendezi a hajóosztály Európa-bajnokságát 2014. június 6-13 között Balatonföldváron. A klub pályázatának kedvező elbírálásában minden bizonnyal közrejátszott, hogy az SVE az utóbbi tizenkét évben három csillaghajós Európa-bajnokságot és három District bajnokságot rendezett a résztvevők és a nemzetközi szövetség vezetőinek teljes megelégedésére.