Az Amerika Kupára készülő Dél-Afrikai csapat éppen edzést tartott, amikor az incidens történt…

Az RSA 48-as rajtszámmal induló Shosholoza nevű dél-afrikai versenyhajót belső szerkezeti sérülések érték a hajó hátsó szegmensében és a bulba felületét is amortizálta az a bálna, amely mit sem sejtve épp a hajó alatt bukkant fel és szabályosan összeütközött a hajóval.

Miután kiemelték a hajót a vízből, a Shosholozát tervező mérnökök és a hajótestet építők hamarjában meg is szemlélték a károkat.

”Nem is olyan rossz, ahogyan azt vártuk” – mondta a Shosholoza építéséért felelős menedzser, Tony Evans. „Szerencsések vagyunk, hogy végül ilyen kis sérülésekkel megúsztuk a dolgot.” Úgy kalkulálta, hogy a kiel mögötti hátsó részben elszenvedett szerkezeti károk rendbetétele nagyjából másfél napot fog igénybe venni. A kormánykerék újjáépítése pedig két, három napig is eltarthat, de a jachttal már szombaton lehet vitorlázni.

A riget szintén kiemelték, de itt nem találtak sérülést. Mindazonáltal teljes átvizsgálást végeztek egy rutin szerviz keretében, hogy bármilyen lehetséges kopást, fáradást és szakadást fellelhessenek, amennyiben ilyen adódott volna. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a hajó már pénteken vízre kerülhet. Paul Standbridge menedzser szerint a hajó edzésre alkalmas állapotba pedig szombatra kerülhet.

Geoff Meek kormányosnak részleges szalagszakadása van a bal térdében, de gyorsan gyógyul. Marc Lagesse navigátor is küzd fájdalmaival elsősorban a nyakán, emellett a kulcscsontja zúzódott; ennek ellenére már újra munkába állt. A csapat nagyja remek hangulatban várja a folytatást, kisebb zúzódásai ellenére.

Jobbulást kívánó üzenetek százai zúdultak a csapatra a világ minden részéből – a média képviselői, barátok, támogatók részéről. A csapat főszponzora a T-Systems, illetékese Wolfgang Jakob megörült a hírnek, hogy nincs komolyabb sérülése a hajónak egy ilyen szerencsétlen ütközés után. „Csak egy ilyen váratlan esemény megtörténte után tanúsíthatott igazi vérmérsékletéről a csapat, és ahogyan kezelték ezt a kiszámíthatatlan balesetet megmutatta, hogy képesek lesznek megküzdeni bármilyen kihívással az Amerika Kupa során.