Felteszem nem sokaknak ismerős a tasmán John Bennetto neve, pedig ő az egyetlen, aki 44-szer vágott neki a Rolex Sydney – Hobart versenyének, melyeket 3 kivételével sikerült is befejeznie. A hetvenes éveit taposó férfit az utóbbi években is gyakran lehetett az árbocon lógva látni, amint ellenőrzi azt.


Hobart 1952
A veterán hobarti, aki a Royal Yacht Club of Tasmania tagja eladja nagysikerű hajóját, a Questet, habár az idei versenyre még nevezte hajóját.



A Cruising Yacht Club of Australia mindenesetre meginvitálta John-t, hogy a rendezőhajóról szemlélhesse a 2005 Rolex Sydney Hobart rajtját december 26-án. Természetesen a verseny díjkiosztóján is jelen lesz, melyre január 1-én kerül sor Hobartban.



John Bennetto egy intézmény az óceáni versenyzésben, különösen a Rolex Sydney Hobart tekintetében. Bölcsességét, tapasztalatát akár az egekig is lehetne magasztalni, amelyet felhasználva oly sok, a keze alá dolgozó fiatalt tanított vitorlázni és adott számukra önbecsülést. Egyszer azt mondta, hogy sosem kért volna olyat a legénységétől, amit ő maga ne tudott volna megtenni.



Mint említettük, a Quest nevezve van a versenyre, de betegség miatt átadta a kormányt a vitorlamesterének, hogy távollétében hozzon ő dicsőséget a csapatnak.