A 8. szakasz, melynek a befutója Rotterdamban lesz, eddig igencsak lassúnak bizonyult. A szél a 15 csomót csak a rajt körül érte el, azóta többnyire a 10 csomónál is kisebb brízben vánszorog előre a hat hajóra csökkent flotta.


© Pirates of the Caribbean
A mezőny két szakaszra bomlott. Hajnalhasadtával a három Farr hajó, az Ericsson, a Pirates of the Caribbean és a Brasil 1 szorosan egymás mellett déliesre vette az irányt az ABN AMRO hajókhoz és a Brunelhez képest. A szél ekkortájt északnyugati irányból fújt és csak 8 csomó körül alakult.



A lassú vasárnapot lassú szombat előzte meg és a mezőny alig távolodott el Portsmouth-tól. A hajók jelenleg nagyjából valahol a St. George-csatorna közepén helyezkednek el, félúton Cornwall és Írország déli része között.



Névlegesen vezetett már a Pirates is, de jelenleg a Brasil 1 áll az élen közvetlenül mellette az Ericsson. A másik három hajó reggel óta sokat hozott 17 mérföldes hátrányán és már az utolsó helyen álló Brunel is csak 7 mérföldre van az elsőtől. A mezőny északról várja a szelet, ezért jelenleg inkább arrafelé tendálnak.




1.



Brasil 1



2.



Ericsson



3.



Pirates



4.



ABN AMRO ONE



5.



ABN AMRO TWO



6.



Brunel