A naptár legutóbbi hétvégéjén egy izgalmasnak ígérkező program tartotta lázban utánpótlás klubunk nagyobbnak tartott versenyzőit. Két hete Majthényi Zsombor edzőtársammal arra kértük versenyzőinket, hogy hozzák el vitorlázó ruháikat Agárdra, mert vízre szállhatnak egy skiff-szerű gyors hajó tesztelése céljából.

Szerelés
Magam is voltam gyerek, így sejtettem, hogy alig várják az eseményt és tippelik az időjárást, azon belül a szél tulajdonságait, a vitorlázási sorrendet, a esemény körüli felhajtást és a média jelenlétéből fakadó publicitást.


Aztán 2 nappal az esemény előtt, itt a sailing. hu-n informálódhattunk a nagy nap elhalasztásáról. Sebaj!-mondtuk nekik, úgy is kell nemsokára a vitorlázó ruha, kezdődnek az edzések, meg az a tesztelés is csak kicsit késik, nemsokára valóban skiffbe siklathatnak…


A valóságban azonban kicsit csalódtak, mert elmaradt az esemény (felnőtt fejjel maximálisan érthető a halasztás, jelen mondat nem elmarasztalás!) és hiányérzetük megoldást kért.


Egy könnyített reggeli tornát és egy reggelizést követően összeszerelték a Yacht Klub Agárd egyetlen Finn dingijét, Zeynót, mely hozzávetőleg 45 éves. Gyors átöltözés után vízre bocsátották, svert és kormány a helyén, biztosító motoros helyett egy evezős alucsónakba edzőjük is beűlt.


Heves esőzés és Bft. 1-2-3-as Déli, Délnyugati szélben kezdetét vette a „hajótesztelés” és talán egy kicsit a Tavasz is.

Lelkes csapat