Csütörtökön reggel pontosan 100 nappal a 32. America’s Cup első futama előtt és 18 nappal a 2007-es szezon első és egyben utolsó Louis Vuitton felvonása előtt eurotripje befejező állomására érkezett a két kupa.


© ACM 2007/Photo: Carlo Borlenghi
Mert ne feledjük, nem csak az AC győztese kap elismerést, hanem már az is, aki a kihívók csatáját a Louis Vuitton Cupot megnyeri.



Nagy feneket kerítettek az eseménynek, mert ha nem is 32 vadászgép körözőt az égen, de 32 égi buvár kivetette ki magát egy repülőből, hogy az AC kikötő felett ‘D-100’-as formációban hulljon alá. Megnyugodhatunk. Mindenki épségben fogott talajt az AC parkban, amely a legnagyobb nem szakmai szárazföldi központja a leghíresebb vitorlásversenynek.



A versenyre már jó régóta csigázzák az érdeklődésünket, hiszen már 2004-ben ringbe szálltak, már akik akkor készen álltak. A 13-ból az utolsó felvonás április 3-án veszi kezdetét, míg maga a Louis Vuitton Cup április 16-án és ezt majdnem egy egész hónapig húzzák-vonják majd, hogy véletlenül se történhessen meg, hogy nem lát valamit az ember.



Az AC biztonságára egyre több rendőr vigyáz, mert ugyebár valakit tavaly elkaptak, aki állítólag ott akart robbantani. Nagyjából tehát 2,000 rendőr fog vigyázni a versenyzők és a nézők anyagi és testi épségére. Az új erők 24 hajóval, 5 helikopterrel, 200 zárt láncú kamerával sasolják majd a Valencia Port környékét.