A Spanyolországban rendezett Repülő Hollandi Világbajnokságon a Majthényi-Domokos páros a harmadik helyen áll hat futam után. Beszámoló Majthényi Szabolcs tollából és a Spartacus VE jóvoltából.


Az első nap végén még azon rágódtam, hogy elvesztettünk egy helyet a 2. futamban és csak 4-nek futottunk be. A mai napon ez már elhanyagolható apróságnak tűnt, amikor az első bóját 25 körül vettük! A harmadik futamról van szó, amikor is a rajt előtt 2-3 perccel elfordult a szél balra, így a lee rajt lett jó. Igyekeztünk középről lefelé, de már későn így az azonnali kifordulást választottuk, ahogy a többiek is. Az épphogy trapézos szél kicsit tovább fordult balra, így a mezőnytől a baloldal egyre jobban elemelkedett, mi középen jó sebességünknek köszönhetően megcsúsztunk és vártuk, hogy a szél visszaessen. A dánok alattunk voltak, Ciprianiék pedig még lejjebb, felettünk a közvetlen ellenfeleink közül csak Schwarz volt jó pozícióban. A szél viszont tovább tekert balra, a leerajtosok már szinte a bójára mentek. Egyre nehezebbnek tünt, hogy fordulás után még átérjünk az első 6-7 hajó közé, úgy döntöttünk kitartunk a következő lepörgésig, de az nem jött. Közben a dánok elhúztak mögöttünk kb. 4 hajóhosszal mindenki mögé és mi sajnos nem mentünk velük, mert nagyon halottnak tűnt az ötlet. A bójára fordulva viszont még tovább esett a jobbcsapás és jöttek a notórius „túlkreuzolók”, akik végig az arcunkba fordultak, így folyamatosan zavart szelünk volt, de hiába álltunk feljebb, mindig akadt valaki, aki még tovább húzta. A bójavételnél már nagyon hátul voltunk és a távolság egyre nőtt az elsőkhöz képest, akik a raumbója felé siklottak. Az előttünk lévők spinakker nélkül nyomták felfelé egymást ezért mi a leetaktikát választottuk. A raum végére azomban fölülről jött néhány csík, így ez nem jött be, maradtunk a helyünkön. Innen egyesével kellett megkűzdeni mindenkivel, és a célig feljöttünk a 10. helyig.


A 4. futamban frissülő 3-as szélben fekete zászlóval tudott csak elrajtolni a mezőny, mi a lee oldal közepén. Hamar átfordultunk balcsapásra, de a luvrajtosok kezdtek megcsúszni, majd a jobbra forduló szélben szinte mindenki elment arról az oldalról. Az esélyesek közül senki nem volt túl elöl, a dánok 10 körül, Cipriani kicsit hátrébb, Schwarzék 6-8 hajóval előttünk, mi megint 20-on kívül. Mukiék elsőnek vették volna a bóját (Pérónak végre bejött a jobb oldal), de túl szűkre szabták, ezért néhány radikális kormánymozdulat kellett, hogy feljebb préseljék magukat, amit a zsűri azonnal egy 720-as büntetéssel jutalmazott így 3 hajó elment. A bójánál azonnal felrántottuk a golyót, így alulról kikerültünk egy luvcsatázó csapatot és kezdtük a felzárkózást. Ez sajnos ismét csak a 10. helyig sikerült, de két nagy riválisunkat legalább megelőztük (GER 87, ITA10). Összetettben Bojsen-Möllerék igencsak megléptek és a németek is előttünk vannak. Aztán nagy szünet, de egy kieső után már közelebb kerülnek a többiek. Mi már nem hibázhatunk, az első 2 még igen. Holnapra még gyengébb szelet ígérnek, még jó, hogy jól belőttük a hajót a 4-5-ös szélre a Sp. Bajnokságon!


Az első napról röviden csak annyit, hogy jó átlagot futottunk de nem voltunk teljesen elégedettek. Az első futamban túlságosan a biztonságra mentünk és fogtuk a mezőnyt, így a szélre húzó dánok elénk kerültek, a másodikban pedig nem voltam elég türelmes és két verhető ellenfelet hagytam megcsúszni és itt is sokat foglalkoztam a mögöttünk lévő mezőnnyel, csak egy hajóval nem, aki más felé ment, így lettünk negyedikek.


Majthényi Szabolcs

Az ötödik és hatodik futamban Olcsiéknak egy hatodik és egy nyolcadik hely jutott.