Közeledik a tél, ami azt jelenti, hogy délen „meleg” van, meg talán a szél is kedvező, hát lehet ismét Földet kerülni. Amúgy meg már régen vége volt az utolsónak (talán a VOR volt). Most ismét a klippereken a sor.




Érdekes és bármilyen fura ez már a hatodik ilyen verseny és bár Angliában – ahol valójában foglalkoznak is ezzel az eseménnyel (még a metróban is ezzel szembesül az ember), addig a világ többi részén nem nagyon vágják mi is ez.







A koncepció nem szokásos: átlagos emberek vesznek részt ezen a versenyen (18-71 évesek), csak a kormányosok elismert vitorlázók. A hajók képviseletében sok „azonos” klipper áll a harcosok rendelkezésére – higgyük el, hogy nincs nagy különbség. A verseny során a vitorlázásban nem túl jártas arcok szakaszokban kerülik meg a Földet, de ismét más útvonalon.









Na így néz ki egy clipper...



A hajók pedig most is az egyes állomások neveit hordozzák úgy, mint

La Rochelle, Salvador, Durban, Fremantle, Singapore, Qingdao, Hawaii, New York és a végállomás, ami nem Vegas, annál inkább Liverpool – 2008 júliusában.






És pár napja már el is kezdődött az első szakasz, konkrétan 16-án, 42 csomós pöffökben. Hát ez tényleg nem nagy szenzáció, talán a verseny izgalmasabb lesz, bár ott helyben több tízezres tömeget mozgatott meg ez az esemény. A táv 35,000 mérföld a Klipper Földkerülő ’07-08-as kiadásán.






A verseny azért is fontos a legendás kikötővárosnak, mert az 2008-ban Európa kulturális fővárosa lesz, amiről Pécs 2010-es jelölése óta tudjuk, hogy csak egy a több közül (a másikak meg a norvég várospár Stavanger – Sandnes).






És még egy kis adalék a kedvcsinálónak az esetleges nyomon követéshez:





27 nemzet vesz részt a versenyen 400 vitorlázóvá avanzsált csapattag személyében, a hajókon amúgy egyidőben 17-en vitorlázhatnak egy hajón. Ja, ma még az is elmondható, hogy kevesebb embernek sikerült körbevitorláznia a Földet, mint megmásznia, annak legmagasabb pontját.





Az első szakasz:





Liverpool





>





La Rochelle





>





Salvador Da Bahia