Zboray Mercedes emlékverseny.

Tengeri vitorlázók egy csoportja idén késő ősszel Zboray Mercedes emlékét felidézve gyűlt össze a dél-dalmáciai Split-Kastela kikötőjében, hogy versennyel tisztelegjenek a tengeri charter-vitorlázás első magyar női úttörője előtt. A zord időjárási körülmények elmúltával (50-60 csomós bóra és hóesés), kellemes őszi idő köszöntötte a versenyzőket, így a versenyrendezőség Hegedűs Léna vezetésével 5 érvényes futamot tudott lebonyolítani.

A versenyzők one-design Salona 45-ös hajókon (ellenőrzötten azonos méretű vásznakkal) túra és pálya-futamokat teljesítettek, ezt követően minden este kevésbé forgalmas, hangulatos Dél-dalmát kikötőkben éjszakáztak és mulattak (Maslinica (Solta-sziget), Stari Grad (Hvar-sziget), Milna(Brac-sziget)).

A versenyben az összesített első helyezést Sabján Annamária (Veszély-S-Zóna) vezette csapat szerezte meg, második Novák Csaba csapata lett, míg harmadik helyen Kakas Mátéék végeztek.

A versenyt rendező Mediterran Yacht Charter és rendezésben közreműködő Candor Charter csapata, valamint a versenyzők és több kísérőhajó legénysége a tengeri vitorlázók „Mercijének” emlékét felidézve és megőrizve jövőre is ugyanebben az időszakban

(2008. október 18-25 között)

megtartják a Spirit Kupát, amire ismét szeretettel várják az emlékezni és versenyezni vágyókat.

Beszámoló a versenyről:


http://www.mediterranyacht.hu/news/news_123_zboray%2Bmercedes%2Beml%25E3%25B9kverseny%2B%25E3%25B9lm%25E3%25B9nyei.html

Bővebb információ, képek a Salona 45-ös hajóról:


www.mediterranyacht.hu/news/news_114.html

Nagy felbontású fotók a versenyről és Zboray Mercedesről:


www.mediterranyacht.hu/download/Spirit2007Press/

Zboray Mercedes („Merci”)

A magyar tengeri charter-hajózás úttörője, az első magyar tengeri charter-versenyek (Mira Mare Cup, Mediterrán Kupa) egyik főszervezője.

1949. június 16-án született Budapesten, fiatalkorában a Magyar Nemzeti Bank vitorlástelepén versenyzett Kalóz osztályban. A rendszerváltást követően a 90-es évek elején az elsők között kezdte el a magyar vitorlázók tengeri oktatását, vizsgáztatását Horvátországban, illetve indított hajóbérlés közvetítésével foglalkozó charter-ügynökséget.

Több mint 15 éves munkássága alatt számos tengeri és balatoni vitorlás-esemény, verseny és rendezvény rendezésében és lebonyolításában működött közre és központi személyisége volt a magyar tengeri vitorlás-életnek.

2006. június 6-án bekövetkezett váratlan haláláig a piac egyik meghatározó charter-ügynökségét, a Mediterran Yacht Charter-t vezette.

Egyéb információ Zboary Mercedes munkásságáról:


http://www.mediterranyacht.hu/news/news_53.html