Véget ért az Argentinában rendezett Soling VB, ahol azt utolsó három futam eredményét látva, hogy egyik szemünk sir, a másik nevet.

Wossaláék jelentősen feljavultak az utolsó elötti napra és a napot is megnyerték egy 3. és egy 1. hellyel. Velük csak a brazil Nehm – a késöbbi győztes – tudta csak a lépést tartani két 2. hellyel. Igy már az 5. helyen jártak a magyar fiúk az összetettben és volt némi esélyük, hogy elöbbre jussanak a végső kilencedik futamon. Sajnos a végére becsúszott egy tizen kivüli hely és igy maradt az 5. a végelszámolásban. Négy tizen kivüli hely, négy 3. és egy 1. hely erre volt elég. Az argeninok menője a kétszeres világbajnok Wartburg csak 8, mig a német Koch csak 11. lett. A dobogón két brazil és egy argentin állhatott, mig a legjobb nem dél-amerikai a kanadai mágus Hans Fogh lett, 4. helyével.

Gratulálunk !

***

Ismét két futam zajlott le dél-amerikában, így összesen már hat futamnál tartanak a világbajnokság részvevői. Mostmár kieső is van, és ez némileg átrendezte a mezőnyt. Az első futamot Nehm nyerte Nottebohm előtt, aki eddig nem nagyon vitézkedett a mezőny első részében. Harmadik helyen a Wossala.Vezér-Németh egység érkezett, folytatva a felzárkózást az élmezőny mögé. Warburg negyedik, Koch nyolcadik ebben a futamban.

A második futamban az eddig remekelő Nehm korai rajtot csinált, és így bent marad egy 12. helye, ami az abszolut első hely pillanatnyi elvesztését jelentette számára. A futamot a dánok nyerték, a kanadai Hans Fogh és Wossaláék előtt. Koch 6., Warburg 8. Egy ötödik hellyel Hartmann ugrott az élre, de mögötte nagy a tülekedés. Az első hat helyezettet csupán 5 pont választja el egymástól.

Wossaláék a mai két remek harmadik hely után már az összetett 9. helynél járnak, és bízom benne, hogy még feljebb tudnak majd kapaszkodni. Végtére is 20 pontra vannak az elsőtől, ami akár keresztbeverésekkel egy dobogó közeli eredményreadhat reményt.

Mindenesetre drukkolunk nektek, ha tudtok egy pár sort írni, szívesen vennénk!

***

A terveknek megfelelően ma is két futamot tartottak az argentín fővárosban. Az első futamban az argentín Alejandro Chometowski féle csapat nyert, Martin Busch és Wossaláék előtt, akik a ragyogó harmadik helyre hozták hajójukat. Hartmannék ötödik, a dánok csupán a 13. helyen végeztek a 34 Solingot számláló mezőnyben.

A második futamban Gustavo Warburg és csapata diadalmaskodott, második helyen a brazil Georghe Nehm, harmadik pedig Augustin Ferrairo féle trió. Ezúttal Roman Koch villantott, és ment egy negyedik helyet, Wossaláék csupán a 17. helyen futottak be.

Összetettben még mindig első helyen áll Hartmann csapata, a Busch és Nehm által kormányzott egységek előtt. A Wossala György-Vezér Károly-Németh Péter egység, elsősorban a mai első futamnak köszönhetően feljött a 12. helyre, és a keresztbeveréseket elnézve még simám van esélyük bekerülni az első hat közé is. Ehhez persze jó futamok kellenek, nem szabad hibázniuk.

Holnap ismét két futam vár a részvevőkre.

***

Ismét egy egzotikus helyen, ezúttal Buenos Airesben rendezik az idei Soling Világbajnokságot. November 16 – 18 -ig tartott a felmérési időszak, ahol szigorú ellenőrzés alá vették a felszereléseket. Mivel elég messze van a helyszín, a versenyzőknek három alternatívája volt. Saját hajó szállítása, bérlés, új hajó vásárlás. Ez utóbbi elég népszerű volt, hiszen az Boerrensen által kínált lehetőséget öten is igénybe vették, köztük a magyar egység is. Mellettük két másik nagy esélyes, a Roman Koch vezette német, és a Gustavo Warburg által kormányzott argentín egység is.
Wossala-Vezér-Németh

A verseny 9 futamra van kiírva. 5 futam esetén érvényes a világbajnokság, 6 futamtól pedig a legrosszabb eredményt kiejthetik a versenyzők. A rajt minden nap 13 órára van kiírva ( ottani idő szerint ) mindaddig, amíg a tervezett futamszámot sikerül tartani.

A verseny rosszul kezdődött a magyarok számára, hiszen a Wossala-Vezér-Németh trió két 16. helyet szerzett az első nap. Érdekes, hogy a másik két esélyes, és új hajót vásároló egység mögöttük tanyázik. Lehet, hogy a hajókat nem sikerült beállítani megfelelően??

A versenyben egyenletes teljesítménnyel vezet a brazil Cicero Hartmann által kormányzott egység két futamgyőzelemmel. Második helyen a dán Henrik Dannesboe csapata áll, harmadik a hazai pályán versenyző Martin Busch trió. Wossaláék az összetett 15. helyet foglalják el jelen pillanatban, Koch 16., Warburg mindössze a 23. helyen szerénykedik.

Ma ismét két futamot terveznek, reméljük Wossaláék előrébb lépnek a mezőnyben.