Három nam alatt a Sodeb’O 20 csomó feletti sebességet produkált a Kanári szigetek magasságánál. Valójában, -emelte ki Thomas Coville- az éghajlat nagyon gyorsan változik, mikor az ember többtestűvel halad a tengeren.

Induláskor, a hét elején még fagyasztóan hideg volt, de Thomas már levette a pulóvereit is. Ma már rövidujjú polóban vitorlázik abban a tudatban, hogy 3 nap múlva már az egyenlítői rohasztó meleggel és páratartalommal kell megküzdenie, majd 1 hét múlva már újra előkerülnek a csizmák és a kesztyűk, ahogy az Indiai-Óceánhoz érkezik.

Ez egy nagyszerű bemutatkozás a Sodeb’O-nak és kormányosának, aki megerősíti: „a hajó kiemelkedően jól halad a tengeren”. Amikor a leeoldali test eltűnik a víz alatt, számottevő lassulás nélkül emelkedik ki újra és újra. Azonos körülmények között sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint egy 60-lábason, amik sokkal jobban kiemelkednek, sokkal inkább légiesek a sverteknek köszönhetően. A maxi-trimarán Sodeb’O sokkal inkább hasonlít egy halra. „Csakúgy, mint egy állat, nem szenved a vízben, hanem átmegy rajta lassulás nélkül”.

A sebességet illetve, Thomas nagyon elégedett és meglepődött volt, amikor a hajó 30-35 csomóval haladt, „nagy sebességgel”. A kormányos magyarázza, hogy mennyire finom és folyamatosan kell az egyensúlyt biztosítani a hajó kívánt sebessége és a biztonság között.

A rekordot illetve, nem gondolkodik róla, nem méri magát, legalábbis közvetlenül se Ellen Macarthurhoz, se Francis Joyonhoz. Nem ugyanabban az időjárásban haladunk és nem egyszerre versenyzünk egymás ellen. Más és más szélességi és magassági fokon más időjárást kapunk, így nem tudjuk napról napra követni az egymástól való relatív helyezést.

Az atmoszféra a Sodeb’O-n elég tanulságos és vitathatatlan, hogy a start nagyon nehéz volt érzelmi szinten, amikor az ember még együtt reggelizett a gyerekeivel és 3 nap alatt már egyedül vacsorázhatott kint a nyílt óceánon. Próbálok koncentrálni arra, amit tennem kell. Elől van a heti ételzsákom, ami televan minden jóval. Hallgattam az iPodomat is, de sajnos ekkor jött egy nagy nyomás.