avagy: számít-e a részegen tett ígéret… A Srác azt gondolta jó buli lesz, végre magukkal viszik az idősebbek és nemcsak a nyári és hétvégi edzésekre jár le a klubba, hanem most mint már nem tejfölösszájút elviszik magukkal. Bevették a csapatba talán lelkesedését látva, talán szimpátiából vagy csak legyen aki ámulattal hallgatja a sztorikat most már mindegy, végül is ott ült a vonaton a „nagyokkal” a novemberi péntek délután. A terv annyi volt, buli.
Mint később kiderült, nem mindössze az egyik „nagyobb” családi nyaralójába mennek, hanem belógnak a téliesített klubba, elkötnek egy-két téliesített csónakot és irány Füred mert ott ilyenkor is üzemel a zenés-táncos műintézmény és a kocsma is. A Srác sikerrel hessegette el az életösztön keltette rosszérzését, végül is csak tudják az öregek mint mennek az efféle dolgok, és jól is mentek mert alig egy órai felváltott evezéssel a két csónak megérkezett a füredi egyesületek egy nádvédett partjához.
Volt az elején egy kis vita, melyik eseményhez öltözzenek, a zenés-táncoshoz-e vagy bölcsebb lenne az expedíció várható körülményeit alapul venni …ám végül senki sem akart úgy kinézni mintha a Delta bevezető-képsorában hátravigyorgó sarkkutató. Győzött a józan ész, az egyik szempontból józan…odafelé akibe épp kezdett belefagyni amit még meg sem evett az evezett egy keveset. Túl sokan egyszerre nem evezhettek a dolog természetéből következően, így a szétfagyott csapat beesett egy kevéssé
-de fűtött- kocsmába. Éhgyomorra orvosolták a fagykárokat szervezetükben,
csak a Srác kapott fiatal korára tekintettel forraltbort. Berendelték a gulyást, amire megkapták még néhány fagykármentesítő elfogyasztásra került, viccek sztorik röppentek és a kocsmáros tudta mikor kell felkínálni a további feleseket.
Tíz év múltán az eset felidézésekor többen egyáltalán nem emlékeztek a gulyásevésre, le is hurrogták a Srácot aki váltig állította fejenként két bográcsnyit is betoltak az arcukba.
Mint minden vacsora ez is véget ért,
kint a csillagok szépen ragyogtak, öröm volt felnézni a röpködő mínuszok közé. Bár a vacsora előrehaladtával hozzájutott egy néhány pohárnyi tiltott italhoz a Srác gyors létszámellenőrzést végzett, egyedül érezte magát viszonylagosan józannak. Visszamentek a hiányzó két tagért és messzire hallható vidámsággal cipelni kezdték őket a csónakok felé. A zenés-táncos már kikerült a műsorfüzetből, legalábbis erre a napra.
A tó felett sűrű köd ült, evezni
nemigen jelentkeztek
végül
a Srác megmarkolta az evezőt, az egymás mögé kötött két csónak beleveszett a ködbe.
A csapatot teljesen kiütötte a fagykármentesítés, kettő ugyan ébren volt és osztotta az észt, hogy ki és merre evezzen azonban ez nem lendített a helyzeten.
Fél óra múltán a Srác már érezte, hogy beléje fagyott minden amit megevett, hirtelen hasított bele a halálfélelem felismerése.
Már nem reménykedett, hogy valamelyik hülye felébred és megmondja a tuti kiutat. Imára kulcsolta jéggé fagyott kezeit és erős esküvel fogadta ,ő bizony egy csepp alkoholt nem iszik életében többet ha ebből a helyzetből megmenekül.
És van Isten az égben, mert amint elhangzott a fogadalom utolsó szótaga megcsördült a csónak farában a háromméteres lánc mellyel végig ki volt kötve a füredi partokhoz…ennyi részeg marha, egy sem kötötte el indulásnál…
u.i.:
Külön köszönet a történet eredet verziójáért Kiss Bééélának akivel meg is történt az eset, na jó nem füredi hanem mohácsi viszonylatban, de tényleg…és aki valóban többé soha nem nyúlt alkohol után…mikor Kiss Béééla jó ötvenötévesen mesélte ifjúkori történetét rajta kívül mind berugtunk, de tényleg…
Kiss Béééla nyomán szabadon…