Felemás napja volt a magyaroknak a mai, vagy annál kicsit még rosszabb. Még nincs vész, de tart még a verseny és sok minden történhet még.

Pontosan 13 órakor elkezdték a rajtoltatást, a szél É-ÉK 10-12 csomó, ami a nap végére felment 16-20 csomóra. Nagyon zavaros hullámzás. A nagyok keletről, a szél keltette hullámok É-Ék-ről jöttek és ezt
összetolta a délről jövő gyenge
áramlás.



9. futam

Elsőre elment az aranycsoport rajtja. Nagyon széthúzott a mezőny, középen nem is volt hajó, csak a bal vagy a jobb oldalon. Végül a jobb oldali vezető GER hajó jelentős előnnyel ért fel elsőnek, de
a többiek már összekeveredtek. ( Többet sem volt jó a jobboldal a mai napon.)
A fokozatosan erősödő szélben ellenállhatatlanuk jött előre az AUS fiú, a második hátszelet már elsőnek kezdte, csak nőt az előnye a célig.

Az ezüst csoport is elrajtolt elsőre. Nem húzódott úgy szét mint az arany. Magyaroknak ez volt az eddigi leg…… futamuk, semmi nem sikerült,
Zsombinak belement az alba kötele a goss-sott csigába, nem tudott sokáig rendesen hátszelezni. Gyöci csak negatívot húzott. Van ilyen is.



10. futam

A szél már elérte időnként a 20 csomót. Az ausztrál esélyes semmit nem bízott a véletlenre, rajt-cél győzelemmel vette vissza az összetett vezető helyet. Döntő fölénnyel nyerte a futamot. Új arcok kerültek elő ahogy 15 csomó fölé ment a szél. Két GER hajó is az élen vitézkedet, de az eddig listazáró SEY fiú is előre tört. Az igazi klasszisok azért
minden szélerőben odaérnek az elejébe.

Nem indult jobban a 10. futam sem versenyzőinknek mint az előző. Csak Gyöci tudott előre törni a számára kedvező szélviszonyokban. Eddig ezt a szelet várta! Most Zsombi nem találta a pozitív takkokat. Nem ment a mezőnnyel,
jelentős hátrányba került és nem tudott felzárkózni.

10 futamból már van két kieső. A kvalifikáció még nincs nagy veszélyben, de még nincs
a zsákban sem! Holnap van még két futam! Nagyon erős szelet ígérnek! Még egy nap és minden kiderül!

Mai futam eredmények, ezüst csoport:

Berecz Zsombor
35.
42.
33.
191 pont

Fazakas György
41.
14.
39.
206 pont


AZ MVSZ és A T-MOBILE TÁMOGATÁSÁVAL