…jó volt nézni, ahogy egyedül kalózozott a frissülő szélben…Méder István

Mikor először találkozunk valakivel, akivel már régóta szerettünk volna, rengeteg kérdést fogalmazunk meg előre, és megpróbálunk felkészülni arra, hogy majd Mi tudhatjuk meg a nagy titkokat. Egy igazán jó kérdés sem jutott eszembe, mikor feltehettem volna őket. Inkább csak hallgattam és beszélgettem Istvánnal. Az eredeti kérdéseim arra irányultak volna, hogy mi van Áronnal, merre jár, hogy viseli az egyedüllétet.

Mikor kezet fogtam Istvánnal, tudtam nem a földkerülés lesz a fő téma, hanem az, hogy miként érez egy apa, ha az egyik legnagyobb kincse, távoli vizeken hajózik. Hogyan lehet apai szívvel és ésszel átérezni és átgondolni mindazt, amit az ifjú belső indíttatásból tesz. Mit kell, és mit kellene tenni egy apának ahhoz, hogy egy szárnyaló ifjút a férfivé válás útján a megfelelő irányba tereljen.

Megismerni valakit, sokszor egy élet is kevés hozzá. Nekem 12 nap állt rendelkezésemre, hogy elkészítsen a rég várt beszélgetés lenyomatát. Előre bocsátom, nem lesz teljes a lenyomat, mert mint ebben az esetben is, sok pici részlet rejtve kell, hogy maradjon abban a burokban, amit a személyiség védőhálójának hívunk.

Senkinek sincs joga feltépni, és kihúzni, megmutatni bárkinek, pedig az író tudja, ez a titok lehet a legértékesebb mindannyiunk számára. Az sem mindegy, melyik pillanatban mit kérdezünk, ezért hát mindig kivártam a legalkalmasabb pillanatokat arra, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre juthassak. Öncélúság vezérelt, az öncélúság, ami a saját igényem kielégítését szolgálja, és ez mind hozzásegített ahhoz, hogy egy lépcsőfokot léphessek feljebb az önismeret toronyházában.



Az egyik meghatározó pillanat lenyomata:

Egy meglepően gyors gibraltári átkelés után, ahol a szélerösség elérte az 54 csomót, a hullámmagasság olykor a 7 métert, elértük Casablanca-t, Marocco tengerparti városát. Itt tudtuk meg: A Marina 6 éve megszűnt! Így hát másik kikötőt kellett választanunk, az afrikai kontinens eme nyugati oldalán.

Mohamedia kikötője, egy kis csendes öbölben bújt meg, de Mi azért megtaláltuk. Az öböl partja végig homokos, enyhén lankás, és mivel az öböl közepén horgonyoztunk, láthattuk a minden irányba sétáló embereket a parton, mint apró hangyákat a mosogatótálca peremén.

Ketten maradtunk jó pár órára a hajón Istvánnal, mivel a többiek a partra motorcsónakoztak, hogy felderítsék a terepet, és friss kenyeret hozzanak a fedélzetre. Mi addig kisebb karbantartási munkálatokat végeztünk a hajón. Én István utasítására eldolgoztam a megrongyolódott kötélvégeket, Õ, pedig a mentőgyűrűk világító bójáit próbálta újra működőképessé tenni.

A legmegnyugtatóbb helyek egyike volt, ahol valaha jártam. Délben hallottuk a müezzinek énekét abból a 12 minaretből, melyek ott magasodtak a város felett, hirdetve az iszlám vallás fontosságát, és hogy minden érzékszervünk dolgoztatva legyen, a langyos északi szellő hozott valamilyen illatot az óceán irányából, amilyet még sosem éreztem.

Sokat megtudtam Áronról, a Karináról. A legelragadóbbak azok a történetek voltak melyek felfedték előttem mit nyújthat a Méder család köteléke. Emlékek egy balatoni túráról, ahol az apa a feltámadó szélben, derékig a vízben próbálja megállítani a horgonyon sodródó családi hajót, miközben az álmából felriasztott nyűgös ifjú nem érti, mért kell éppen most éjjelek éjjelén hajót cibálni, mért nem alszunk inkább…

Ekkor még nem tudja, ha a hajón munka van, akkor munka van. Világossá vált előttem, hogy egy nevelési metódus csakis következetességgel és a tapasztalatok egy empirikus egyén tapasztalatainak átadásával válhat eredményessé. A Méder család esetében ez mind beigazolódni látszik.



A 12 nap során több ízben láttam, ahogy István kimegy a hajó orrába és percekig csak a horizonton túlra gondol, oda ahol fia Áron, a világ egy nagyon távoli pontján férfivé válik.



www.meder.hu


Meteora és kapitánya…


Egy nagy vállalkozás részese lehettem 2008. január és februárjában 5 teljes hétig. Egy férfi beteljesítette azt az álmot, melyet édesapja hagyott neki örökül. Vásárolt egy nagy hajót, felújította és elvitorlázott vele Törökországból, az Égei- Ion és a Földközi tengeren keresztül ki az Atlanti óceánra, a Kanári szigetekig.

A hajót Meteora-nak hívják a tulajdonosát Pogáts Andrásnak. András egy végletekig motivált ember. Miközben nagy vállalkozásának felénél járt, már a következő hajójának alapgondolatát firkálgatta egy félig elázott, gyűrött papírra, melyre előzőleg hatéves kisfia rajzolt valami kusza rajzot, melyet mikor megpillantottam, a család fogalma jutott eszembe.



A Testnevelési Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője Dr. Kiss Jenő (kedves tanárom, aki sajnos már nincs közöttünk) mondta többször:


„Képességeink összessége vagyunk Mi magunk. Személyiségünk külső burka maga a viselkedésünk”



Az álmok megvalósítása mindig akadályokba ütközik, és veszteségekkel jár, de többek leszünk tőle. Többek abban az értelemben, hogy hajóstársaink, akikkel együtt hajózunk kalandokon át, akarva akaratlan rávilágítanak gyengeségeinkre és erényeinkre.

Ekkor találkozhatunk önmagunkkal, és megismerhetjük, meg kell, hogy ismerjük belsőnk azon titkait, amin ha szükséges, változtatnunk kell, mivel a fejlődés ezt kívánja. A kapitányi szerep jóval több annál, mint amit a szó jelentése klasszikus értelemben hordoz. Az utasítások, a döntések parancsok, racionálisak kell, hogy legyenek, a hangnem barátságot és lojalitást kell, hogy sugározzon.

Látnunk kell társainkat, de nem a látás fiziológiai értelmében, hanem meg kell értenünk Õket, bármennyire is nehéz ezt olykor megtennünk, Főleg akkor, ha az életünk is veszélyben van. Vállalásaink béklyója sokszor köti kezünket, és ez okozhat konfliktusokat.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindezt más is láthatná de Õ ezt nem teszi, mert a hajón alárendelt viszonyban van. Ebből kell kiindulnunk, ez jó alap. A felelősség hatalmas terhe mindig a kapitányé kell, hogy legyen. Tőle várnak mindent. Utasítást, döntést, szakértelmet, ételt, italt, biztonságot. És ha ezt megkapják az életüket is rábízzák erre az emberre, és követik oda ahol még soha nem jártak. Így kell, hogy működjön.


Azonban a hajózás egyre több ember számára elérhetővé válik (szerencsére), és így a szakértelem megosztódhat. Ebben a környezetben kell a kapitánynak úgy kiosztani a szerepeket, hogy az a hajózás biztonságát biztosítsa, és a

CÉL NE MARADHASSON A HORIZONTON TÚL.


Jó volt látni, ahogy apa játszik a fiával, egy nehéz kalandokkal teli út után. Csak azt a tudást tudjuk majd átadni, amit meg is tapasztalunk.


Stricz Tamás