Sokan fogadkoznak, hogy „Soha többet Kékszalagra!”, de szerencsére kevesen tartják be. Összejött idén is a létszámrekord megdöntése. A számokat hagyjuk, eddig három különbözőt láttam ezzel kapcsolatban – nem álltak messze egymástól, de legalábbis érdekes. A kígyózó sor a nevezésnél kétségkívül edzi a lelket, de nem hiszem, hogy jót tesz a verseny presztízsének, kíváncsi vagyok, mikor borul ki a bili. Nézzük innentől magát a kört!

A csapat két tagja rendkívüli lelkesedéssel már csütörtökön délelőtt rendbe rakta a hajót, így mi, többiek a készbe érkeztünk. Puhatolózó kérdésemre, hogy milyen eredmény számít jónak, közlik: 100-ban lenni igencsak szép teljesítmény lenne. Szendvicsek, innivaló betárazva, viharruha a testre, mehetünk!


A kitisztázás szakasza – Füredtől Keneséig

Ellentétben az esélyesnek kikiáltott hajókkal, nekünk nem kötötték meg, hol rajtoljunk. A nyugati frissülését nem ígérték, a part alatt alig van szél, naná, hogy irány a vízközép! Indulás után három perccel megy fel a spi, a csíkokban nagyon finom ejtések, hadd menjen a hajó, meg persze, hogy tiszta szélben maradjunk – sokan húznak ugyanis felfelé, keresztben mögöttünk. A Liberák valahol Alsóörs után kerülnek velünk egy vonalba, nem lehetett nekik könnyű kivergődni a part alól. Közben a mezőny eleje már Almádit is elhagyja. Egyébként körülbelül addig tud spinakkerezni, aki alulról érkezik, mint mi is; aki bekiflizik a Fűzfői-öbölbe, az bőszeles vitorlával esik be Kenesére. Ott erős tumultus, a Ganzot rányomják a bójára, halzolás után egymást szorítják felfelé a hajók, mi épp elcsúszunk keresztben egy ötvenes segge mögött, szóval zajlik az élet. Spi újra fel, csobogás.


Az értetlenség szakasza – Kenesétől Siófokig

Új szél érkezik, először úgy tűnik, egy hosszú jobbcsapással elmegyünk a következő bójáig, de sosem lehet ennyire egyszerű, fordulgatás és szélkeresés indul. Mi egy kicsit víz felé húzunk, rengetegen vonalban, páran alulról próbálkoznak. Aztán jönnek a kérdések (és később a válaszok): Tényleg lekerül 50 hajót alulról egy Scholtz22? Tényleg. Minek megy be annyira az öreg Czégai (Quintero)a vízre? Szélért, mi másért – be is jön neki rendesen! Mitől ilyen lassú a Kékmadár? Fiatal Wossala kormányozza, még nem állt rá a keze. Miért nem tudnak lehagyni minket a nyolcasok? Mert jobbak vagyunk, azért – höhö. A vége már olaj vízen zajlik, sűrűsödik megint a mezőny.


A „Nehogy már!” szakasza – Siófoktól a csőig

Kicsit frissül a szél, de persze csíkokban fúj, így hol mi indulunk meg, hol felettünk, hol alattunk – utóbbiaknak mindig kicsit tovább tart, így csúsznak ki alólunk a hosszú balcsapásos menetben. Egyre közelebb kerülnek az ellenfelek, pedig jó ideje nem láttunk senkit az osztályból. Már épp belépünk a két bója között, amikor átesik valami szél a hegyen, aki kiment Füred felé, harsogva rohan a többiek nyakára bőszélben (Bilfinger Berger, Lombard), nálunk is újra előkerül a spi. Két percig, ha fent van, mégis úgy megyünk végig a hajózási útvonal déli bójasora mellett, mintha húznának minket. Komp épp nem jön, egyszerű a kilépés.


A szélvadászás szakasza – a csőtől Keszthelyig


Kisütött végre a Nap, kettes szél fúj, jobbcsapásos kreuz hosszában a tavon – kell ennél több? Sokan maradunk középen, néhányan északra húznak, kevesebben délre. Az első telefonálások az otthoniakkal, jelentik, hogy hiába kaptunk jeladót, nem látszik a pozíciónk – már ha éppen működik a verseny honlapja. Aztán az északiak (Ábránd, Sindbad) lassulni kezdenek valahol Szemes vonalában. Nosza, spi újra fel, menjünk le délre, ott úgy tűnik, megmarad a nafta. Így is van, megcsúszunk mindenkinek, aki nem jött le – és nem sokan jöttek le. Furcsa módon néha megindulnak azok, aki egészen közel mentek az északi parthoz, nagyon rohannak a sima vízen (például a lánycsapat a Melges24-ben). Fonyódig megint utazunk, előttünk viszont ismét vasalják a vizet, beljebb igazítunk, aztán vízközépen újra célba vesszük Keszthelyt – pedig még nem is látszik! Megjelennek szemből az élmezőny, háromnegyed nyolckor elmegy mellettünk visszafelé a Clan Des Team, majd Raffica, Telebox és jobban lemaradva a Principessa – mindenki balcsapáson, az első három genakkerrel. Napnyugta idején újabb váltás, a következő szembejövők (RC44, Sopiék, Asso-k) már ugyanezt jobbcsapáson adják elő, így ismét megcélozzuk a déli partot, jön is a délnyugati. Rövid jobbcsapásos igazításokkal megyünk Györöknek, egyszerűnek és közelinek tűnik a bójavétel, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem lesz az. Elkezd gyengülni és lengeni, nem épp egy élmény megközelíteni a villogós motorost. 23:37 – kor kerüljük, kérdésünkre elárulják, hogy 83. vagyunk. Apró ujjongás, de mint tudjuk, az ördög még ilyen késői órán sem alszik, úgyhogy pezsgőt nem durrantunk. Előkerül viszont a csokis sütemény – előzetesen abban maradtunk, hogy azt itt és ekkor fogyasztjuk majd el.


Az utazás szakasza – Keszthelytől Füredig

A lengedező és gyenge délnyugati újra erőre kap (már ha lehet így nevezni egy gyenge kettest), a kezdetbe gatyaként lógó spi megtelik széllel, van mivel kijutni az öbölből. Mellettünk Rosa, Nagymágus. A fonyódi hegyet célozzuk, parti szelet nem igazán remélünk, de tán ott marad meg legtovább az, ami most van, ha elkezd leállni. Aztán mégsem! Nekünk legalábbis. Egy kis nyugatiasodás van benne, de kitart a csőig, szépen haladunk a napkelte felé, ami valahol Szárszónál ér minket. Itt már ritkán vannak a hajók, velük lényegében együtt jövünk Keszthely óta. Megint sima menet Tihany mellett, a bójasor keleti végénél levesszük a golyót, és megcélozzuk Füredet, alattunk egy nyolcas (Abfox) fent hagyja, és ha végül neccesen is, de befut úgy. A másik két-három hajó, akikkel együtt indulunk a befutó felé, eleinte úgy tesz, mint mi, akad idő egy kis beszélgetésre. Utolérnek minket Pallusék a Magorral, a fedélzetükön FábrySanyival, de nincsenek humoruknál – túl sokáig gyönyörködtek a Badacsony szépségében. Öreg-Tihanynál még egyszer, utoljára felmegy a spi, éles menet a nyugatiban, aztán a megváltás 07:46:01-kor. Beteljesedik a sikersztori is: nyolcvannegyediknek fejezzük be a regattát, és nyerjük az osztályt.


A mesélés szakasza – Füred különböző pontjain

Van időnk rendbe rakni a hajót, mielőtt kisétálunk a mólóra, hogy végignézzük, amint a következő három Regina megérkezik szorosan egymás nyomában – végül egy percen belül futnak be. Innentől alvás, evés, sztorizgatás, fogadás, kocsmázás, buli váltogatják egymást a díjkiosztóig. Ezzel kapcsolatban két dolog történik, nyilván a miniszterelnök jelenléte miatt: pontosan kezdenek, ami nem baj, és, ami igen: átkavarják a jól megszokott rendet, rögtön a ceremónia elején átadják a Kékszalagot. Önmagában sem egy óriási ötlet, ráadásul néhány érdekelt csapat lekési az abszolút első tíz kihirdetését. Hab a tortán, amikor a műsorvezető arra kéri a csapatokat, hogy tán csak a kormányosok vegyék át az érmeket, hadd menjen minél gyorsabban a díjkiosztó. Finom füttykoncert hozza az ő és a szervezők tudtára, a jelen lévő vitorlázók mit gondolnak az ötletről.

A végére pedig egy kis még személyesebb: nem sok Kékszalagon voltam eddig, azokon szerencsére hamar körbeértem, mert gyors hajóval voltam. Nem egészen értettem, mi hajtja azokat, akik kilencvenötödikek, kétszáznegyvenedikek vagy éppen ötszázegyedikek lesznek. Most, hogy megéltem, világossá vált. A mezőnyből nézve az élen haladók csatája annyira távoli, hogy nem is foglalkoznak vele. Mindenki vívja a maga kis harcát a körülötte levőkkel, akik nem is feltétlenül ellenfelei, hiszen más osztályból valók, de akkor is jó gyorsabbnak lenni másnál! Mindig is tisztában voltam vele, hogy ez a verseny attól az, ami, mert nem csak az indul el, aki megnyerheti, hanem „mindenki, aki él és mozog”. De más ezt szlogenként csak kimondani, és más átélni. Innen is gratulálok mindenkinek, aki körbeért, vagy legalább megpróbálta. És köszönöm Holczinak, Vilinek és Iminek, amiért elhívtak magukkal, hogy együtt csináljuk végig!