A jégzajlás miatt a holnapi Balaton-Áthúzást később, szezonnyitó eseményként tartják meg!


Köszönjük mindazoknak, akik jelezték, hogy segítenének bármilyen formában és akik lehetővé tették volna megfelelő időjárás mellett a holnapi kötélhúzás megvalósítását. Nem rajtuk múlott és számítunk rájuk a később, szezonnyitóként megtartandó Balaton-Áthúzásban!

Sajtóközlemény:

Bár jégen és vízen is meg lehet tartani a balatoni összefogás jelképeként meghirdetett Balaton-Áthúzás kötélhúzó versenyt a tó két partja között, a tavaszi meleg miatt holnap akár jégzajlás és a várható szél miatti jelentős jégmozgás is lehetséges, ami kockázatossá tenné a kötélhúzás lebonyolítását, ezért a szervezők ma úgy döntöttek, hogy később tartják meg a rendezvényt, szezonnyitó eseményként, a tóparti települések közti vízibicikli-versennyel, a Balatoni Vízivágtával egy időben. Megfelelő jég hiányában természetesen a szintén szombatra tervezett füredi jégkarnevál megtartása sem lehetséges.

Ugyanakkor a szervezők fontosnak tartják kiemelni, hogy a Balatoni Hajózási Zrt példaadó segítsége, illetve az önkormányzatok vezetésének pozitív hozzáállása mellett tulajdonképpen nem is a technikai megoldás bizonyul a legnehezebb kihívásnak, hanem a kötélhúzó csapatok kialakításához szükséges civil összefogás. Ezért még a korábban feltételezettnél is nagyobb szükség van ilyen és ehhez hasonló, a balatoni összefogást erősítő rendezvények megvalósítására és hatékonyabb megszervezésére. Jelenleg a vitorlásversenyek és a Balaton-Átúszás mellett alig van olyan rendezvény, mely összeköti a tó két partját, illetve azok együttműködésére épül.

A szervezők