A mai nap lezajlott az Aranysekli idei első futama. Gyönyörű időben futottak ki a hajók a kastelaikikötőből. A napsütésben csak úgy szikrázott a tenger, és kora nyári meleg volt. Szélnek nyoma sem volt.

Elnökünk, Dragan Penjalov, tartotta bennünk a lelket, hogy stabil maestralban,remek napot fognak futni versenyzőink. „Úgy legyen” Aki ismeri Dragant az tudja, hogy varázslatosképességgel meg tudja találni a szelet. Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy nem megtalálja,hanem Õ maga csinálja a szelet.

Bárhogy is, a negatív vélemények ellenére, 13.25-kor elindult a futam. 11-12 csomós északnyugati szélben, több kőrt írva várták a hajók a startot. Egyre feszültebb körülmények között hihetetlen izgalmas helyezkedés és rajtvonalra fordulás után erős tempóban elindult a futam.

A célvonalat, a fő zsűrihajóval a Leukothea II- nevű hajóval, Brac sziget nyugati oldalán elhelyezkedő, festői szépségű Milna városka kapujában állítottuk fel. A magazinokba illő háttér előtt a Jeanneau 49i hajóosztályban hihetetlen futamidővel Sáfián László Lorena nevű futott be előszőr, aki ezzel a mai futamot is megnyerte megelőzve Dr Farkas Tamás csapatát, az Ana B. nevű hajóval akiket, balszerencséjükre egy halászháló fogott vissza, és így nem lehettek méltó ellenfelei az első hajónak. A harmadik helyezett Barbara nevű hajóján Názer Csaba csapata.

A 32i osztályabna a címvédő csapat futott be elsőként Prophecy nevű hajóval, mellyel igazolták, hogyaz idén is komolyan gondolták a részvételt, és meg akarják védeni a címüket, őket a második helyen aKis János vezette Iva és a harmadik helyen Hannauer Péterék Lady Jessica csapata.

A futam vége felé, a naplementével egyre nehezebb helyzetbe kerültek a még kinn lévő hajósok.A szél irányt változtatott és délkeleti irányból, a hajóknak szemből, 2 csomóval kezdett fújni, ezzel megnehezítve a célba érést. Ennek köszönhetően az utolsó 3 hajó komoly szenvedés árán ért célba.

A verseny m folytatódik! A versenyzők reggel kilenckor, a skipper értekezleten kapják meg a 2. futamra vonatkozó eligazítást.


www.aranysekli.com