Dr. Molnár László az 1971 júniusában megjelent Baranyai vitorlázás című folyóiratban ezzel a címmel „Talán már fanatizmus” közölt írást. Publikációjának van egy ma is aktuális mondata „Lesz, igen lesz versenyvitorlázás a Mecsekben, szűkebb mecseki hazájában a Pécsi-tavi vizünkön.”

Az elődök fanatizmusát felélesztve három ismert orfűi verseny a Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny a Lázár deák Kupa és a Regatta Kupa hagyományaiból merítve született meg a Compass Vitorlás Napok terve. 1968 és 1977 között az Orfűi Vitorlás Hét, a Lázár deákról elnevezett Geodéziás versennyel kezdődött és a vízügyesek Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékversenyével folytatódott. Később – tíz éven keresztül – a pécsi Regatta hajósboltról elnevezett verseny volt a legnagyobb orfűi vitorlás esemény, főképp az utánpótlás korosztályok részvételével.

Ma három sportág versenyszámait bonyolítják a Compass Vitorlás Napok keretei között. A 32 éves álomból „felvert” Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny a vitorlázók versenye, a jövőre 20 éves Pécsi-tó Kupa a modellvitorlázók regattája, míg az Orfű Kupa a szörfösöké. A modellvitorlás verseny négy napon keresztül folyt, összesen 28 futamot bonyolítva, a szörf verseny péntek, szombat illetve vasárnap volt és itt a szélerő függőség miatt csupán három futamot sikerült abszolválni. Az Optimist, Laser, Finn és Kalóz osztályok, a hétvégén két napon keresztül vitorláztak és a kiírt 6 futamból valamennyit sikerült megrendezni, négyet szombaton és kettőt vasárnap. A Vitorlás Napok szervezése három klub, az Orfűi Vitorlás Egyesület, a Pécsi Ércbányász Modellező Klub és az Orfűi Szörf Klub kooperációjának eredménye.

A dicső múlt több mementója is kapcsot teremtett a jelennel. Olosz Iván lányával, Adéllal indult a versenyen egy olyan Kalózzal, amely valamennyi Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny résztvevője volt. Ivánnéknak nem is volt könnyű a dolga, mire minden reggel a teljesen elsüllyedt hajót versenyképes állapotba hozták. Eljött a Kalózos Csillag páros, aki 1977-ben, az utolsó Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékversenyt nyerték és ma is nagy becsben őrzik az akkor nyert Zsolnay eozin trófeát. Természetesen indult a versenyen Székely Antal is, aki a 70-es években még Kalózzal versenyzett, most viszont már Finn kormányánál ült.

Az idei évben sem marad el a kalamajka, vasárnap reggel, a díjátadó napján még Füreden volt a 2009-ben újonnan alapított Vásárhelyi Pál vándorkupa, de aztán némi szervezkedés és telefonálgatás után pontban fél tizenegykor megérkezett a Veszprém – Pécs menetrendszerű távolsági busszal és időben Orfűre került.

Idén sikerült olyan időpontot találni a versenynek, hogy a Kalóz Osztályszövetség versenynaptárában is szerepeljen a XII. Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny. Nagyon fontos az orfűi vitorlázás számára valamennyi résztvevő hajóosztály, de a Kalóznak különös jelentősége van, hiszen az első tíz Vásárhelyi a Kalózok versenye volt.

Augusztus 25-én, csütörtökön kezdődtek a III. Compass Vitorlás Napok programjai. Az első nap még kizárólag a modellvitorlázóké volt, ekkor indult a legnépszerűbb egyméteres osztály országos bajnoksága. Sajnos a szél nem kényeztette a versenyzőket, nagyon gyenge szeles futamok zajlottak. A vitorlásversenyt követően az orfűi vízisport telep evezőseinek segítségével 4 fős kenukban mérték össze tudásukat a vitorlázók, modellvitorlázók és a szörfösök. A versenyt, a kézilabdás lányokkal megerősített vitorlázók nyerték a szörfösök és a négy futamban is borulásra kényszerült modellvitorlázók előtt. Az evezést követően az Orfűi Szörf Klub látta vendégül vacsorára a résztvevőket, akik a villányi Vojtek Pince borait is megismerhették.

Pénteken a modellvitorlás versenyhez már a szörfösök versenye is csatlakozott, mivel kora délutánra friss déli szél érkezett a Mecsekből. Négy órától gyűlt a tömeg a vitorlás klub parti szakaszán, sokan kíváncsian várták a beharangozott Bikedoktor.hu Water Jump kezdetét. A rendezvény kerékpáros támogatója látványos és izgalmas kiegészítő programot szervezett a résztvevőknek. Közel ötvenen vetették vízbe magukat biciklivel a móló végén felállított rámpáról, közülük többen jelmezbe öltözve. Este a vitorlázók vendégei voltak a megjelentek és most a villányi Polgár Pincészet borait kóstolhatták meg az érdeklődők. A borok mellé a kovácsszénájai Novák Sajtmanufaktúra termékeit kínálta a gyártó. Nyírő Tamás házi lekvárokkal és saját sütésű kenyérrel várta a parton a versenyzőket.

Szombaton betelt a Pécsi-tó, 35 dingi, 20 modellvitorlás és 20 szörfős versenyzett. A III. Compass Vitorlás Napokon 17 egyesület sportolói vettek részt, modellvitorlázók még külföldről is érkeztek. Precíz logisztika kellett, hogy mindenkinek jusson kellő hely, megfelelő számú motoros és bója. A versenyeket Rendeczky Lajos, Fi János, Kenyeres Márta, Schalkhammer Tibor és Gajdacsi Gábor összehangolt munkával rendezte. A vitorlázók északon, a szörfösök délen és köztük középen a modellvitorlázók tűztek pályát. Pöffös déli szélben, délelőtt 10 órától egészen délután 5 óráig vitorláztak a versenyzők. Erre a napra is látványos kiegészítő programmal készültek a szervezők, délután a Pécsi Ércbányász Modellező Klub szakosztályai tartottak földön, vízen és a levegőben nagy érdeklődésre számot tartó bemutatót. A vacsora és a megismételt Polgár Pincés borkóstoló után következett a Baranya vitorlázásáért díjak átadása. A díjakat Heinemann István az első orfűi vitorlás klub elnöke és Orfű polgármestere Füziné Kajdy Zita adták át. Postumus díjat kapott dr. Palkó Sándor az orfűi tavak megálmodója és létrehozásának szervezője. Díjat vehetett át Ribacz Gyula a vitorlás klub korábbi elnöke, akinek a nevéhez eredményes utánpótlás nevelő munka fűződött. Kálmándy Ferenc az elmúlt években rendszeresen média megjelenést biztosított az orfűi vitorlázás számára és nem mellesleg ő az egyik legeredményesebb és legaktívabb orfűi szörfös is. Idén Baranya vitorlázásáért díjat vehetett át. A negyedik díjazott idősebb Csóka László volt, aki a Pécsi Ércbányász Modellező Klub elnökeként összefogta a modellvitorlázókat és jelentős szerepet játszott, hogy a sportág mára soha nem látott népszerűségnek örvendjen. A díjátadó után kellemes zenés program következett, a harmadik versenynap az UFF zenekar koncertjével zárult.

A híradások rettenetes északi szelet jósoltak, így mindenki izgalommal várta a vasárnapi folytatást. Reggel északi szél fogadta a versenyzőket, de rettenetesnek semmiképpen nem lehetett nevezni, olyannyira nem, hogy több mint egy órát halasztani kellett a parton. Tíz óra után stabilizálódott az északi 2-3-as szél, már amennyire ez Orfűn lehetséges és elindult a regatta. Ismét mind a három sportág képviseltette magát a tavon, a körben elhelyezkedő nézők legnagyobb örömére.

Optimist osztályban Hadnagy Zsombor (SVE) nyert megelőzve a VVSI versenyzőjét Czövek Botondot és Kocsis Benedeket (VVSI). Laser 4.7 osztályban Czövek Máté, Soltész Hanna, Csanády Boglárka volt a dobogósok sorrendje, valamennyien VVSI-s versenyzők. A Laser osztályt simán hat futamgyőzelemmel Muck Zsófia (VVSI) nyerte, megelőzve a Vízügyes Vincze Gábort és a pécsi, de VVSI színekben vitorlázó Balázs Dánielt.

A Finn mezőnyben Székely Antal (BHSE) nem tudott hibázni, hat győzelemmel lett első. Az utolsó futamban hajót cserélt Vönöczky Andrással és egy 1976-os viharvert Füke dingivel szerzett futamgyőzelmet. Az OVE színekben versenyző Farkas József lett az ezüstérmes és az Alba Régiás Mónus Gyula szerezte meg a harmadik helyet. Masters értékelésben hasonló volt a sorrend, azzal a különbséggel, hogy a bronzérem Kellényi István (OVE) nyakába került.

A Kalózosoknál szoros küzdelem folyt a győzelemért, melyet végül a Fluck Benedek – Székely Gy. Szabolcs (Vízügy SC) páros szerzett meg. Egy ponttal lemaradva, második lett a Royal Balaton Golf & Yacht Club párosa, Németh Ferenc és Németh Adrián. A bronzérem is vízügyesekhez került, Tóth István és Fluorek Zoltán állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A Vásárhelyi Pál vándorkupát is a Kalóz osztály győztese vihette haza a 44 éves hagyományoknak megfelelően.

Modellvitorlázásban ifjabb Csóka László (Pécs) nem talált legyőzőre a négy naposra nyúlt hosszú hétvégén. Két osztályban is országos Bajnokság volt a Pécsi-tó Kupa. Ifjabb Csóka, bajnoki címet szerzett az egyméteres osztályban Beliczay Pétert (Százhalombatta) és Horváth Zsoltot (Sopron) megelőzve. A 10-es osztály dobogóján Forrai Csabát (Százhalombatta) és édesapját idősebb Csóka Lászlót (Pécs) utasította maga mögé.

Az Orfű Kupa szörfverseny két hajóosztályban folyt, a svertes kategóriát Urbán Erzsébet nyerte, Sinka Zoltán és Mohai András előtt. A svert nélkülieknél aranyérmet szerzett Kálmándy Ferenc, ezüstérmes lett Molnár Tibor és bronzérmes Periskics Miklós.

A III. Compass Vitorlás Napokat támogatta és a díjakat biztosította a Bikedoktor.hu, a pécsi Aranyhajó Fogadó, a villányi Polgár Pincészet és a Vojtek Pince, a Novák Sajtmanufaktúra, az Ideabox Kft., Nyírő Tamás őstermelő, Kovácsszénája önkormányzata és a Fritz Segel.

A Vitorlás Napok hivatalos oldala:

http://www.vitorlasnapok.hu/index.php

Eredmények:

http://www.vitorlasnapok.hu/index.php?page=3

Képek és videó hamarosan a

www.compassmagazin.hu

oldalon és a Facebook-on.