Már ha jobb. Nem csak az új többtestű osztályhajóval változott radikálisan az Amerika Kupája, a versenyt egyenesen közönségbarátra szabták. Ebben a partközeli versenyek, a jó helyszínválasztás és a szabályok újraértelmezése is közrejátszik.
Menjünk sorjában, kezdve a 13-as szabállyal: Fordulás Alatt. Ezt törölték el a szervezők. Így már csak az számít, hogy melyik a hajó szélfelöli oldala. A 17-es szabály, amelyik inkább párosverseny során jön számításba leegyszerűsödött úgy, hogy van szél alatti és szél feletti hajó és pont. Mivel korábban a legtöbb szabálytalanság nevezett két szabályt érintette, így most nagymértékben egyszerűsödött a játék.
A 18-as szabály valószínűleg több hazai versenyző számára ismerős. Ugye alapból létezik egy szabályozás a szél felöli pályajelre és egy a leebójára (a szélfelölitől eltérő) pályajelekre vonatkozóan. Az AC esetében ez megszűnt és most a belső hajónak van előnye cirkáló szakaszban is, mégha balcsapásról érkezik is (asz számít ki éri el előbb a zónát). Mivel fent is kapu van, ahogy lent is, így a pálya teljesen szimmetrikus.Sajnos a párosverseny rajtja kissé meg van keverve, mert itt a félszeles mezőnyrajtra majdnem merőlegesen rakták ki a belépési zónát úgy, hogy alapból a balcsapáson érkező hajó képes legyen a jobbcsapásos előtt mélyen bevitorlázni, vagy inkább elmenekülni, de ezt a hajók sebessége miatt kellett meglépni, mert mondjuk 30 csomós sebesség mellett nem biztos, hogy a dial-up jól sülne el.
Él viszont a dial-down szabály, amely lehetővé teszi a jobbcsapáson haladó hajó számára, hogy a széltengelytől 90 fokig ráejtsen a másik hajóra cirkáló szakaszban, nagyobb kitérésre kényszerítve azt. Mivel a pálya mindig partközelben van, ezért az akadályokra vonatkozó szabályokat is újra kellett értékelni. Erre húzták meg a pálya határvonalait, amelyet átlépve büntetésben részesül a szabályszegő csapat. Ha három hajóhosszon belülre kerül egy hajó, automatikusan joga van fordulni vagy halzolni. És nem kell kiabálni a másik hajónak, mert az is tudja, hol a határ. Ha valaki kiesik a hajóból, akkor azért nem lehet visszamenni, akkor csökkentett létszámmal kell befutni, hiszen ez elég büntetés a csapatnak. Az embert pedig a motorosok összeszedik.A borulásra is más szabály vonatkozik, hiszen az AC versenyek során a csapatoknak lehetőségük van külső segítséget igénybe venni a hajó felállításhoz. Aki befut, az minimum 3 pontot kap a mezőnyversenyen, míg aki nem, az nullát – szóval megéri végigmenni. Persze azt nem tudni, hogy a 45-ös nagytestvérénél, a 72-eseknél miként működik majd a visszaállítás.
Nincs büntetőforduló az AC-n. Helyette egy lassítós dolgot találtak ki, amihez persze megintcsak szükség van a GPS-re a hajókon és komoly támogató rendszerre a partról. Ez úgy működik, hogy amint büntetésben részesítenek egy hajót, akkor a hajó virtuális
VMG-je
két hajóhosszal a hajó mögött jelenik meg és a hajó polárjából számított 75%-os VMG sebességével halad előre, míg el nem éri a hajó valós helyzetét. Ezt belülről kis lámpák jelzik a kormányosoknak. Így az a megérős, ha minél előbb megáll az ember és bevárja ezt a virtuális vonalat, mert annál hamarább indulhat újra. Olyan meg nincs, hogy az ember csak a futam végén javítja ki a büntetőjét, azonnal korrigálni kell a hibát.
Az új szabályok bizonyosan előnyére válnak a katamrános versenyzésnek és látványnak is. A 270 fokos büntető eltörlésével ugyan kevesebb borulást látunk, de így legalább nem kell napokig javítani a hajókat.
Fotó: Gilles Martin-Raget/ORACLE Racing; Ricardo Pinto/ACWS
Forrás: thedailysail.com