Evolve Phantom, a strapabíró telefon, amely nem merül a vízben.

Vitorlázás, vízi sportok közben gyakran előfordul, hogy telefonunk beleesik a vízbe azonban a legtöbb telefon szinte azonnal tönkre megy, ha víz éri. Ezért sokan nem is szeretik telefonjukat magukkal vinni, pedig időnként igencsak hasznos lenne, ha használhatnánk készülékünket. Az ilyen helyzetekre kínál megoldást az EVOLVE márka strapabíró telefonjaival. Az EVOLVE csepp-, por- és ütésálló készülékei extrém körülmények között is megállják a helyüket, így nyugodtan használhatjuk a természetben, sportolásnál, vízparton vagy akár vitorlázás közben is. Külső borításuknak köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy EVOLVE telefonunk sosem hagy cserben, minden helyzetben számíthatunk rá.

De mit is tudnak ezek a telefonok, amiért nyugodtan használhatjuk azokat vízi sportok közben is? Az

Evolve Phantom

például az első olyan telefon a világon, amelyet ha vízbe ejtünk, akkor úszik a víz felszínén, emellett borításának köszönhetően ellenáll a pornak és a szennyeződéseknek is. Így akkor sem kell aggódnunk telefonunkért, ha egy hirtelen jött szél vagy hullám miatt belejtjük a vízbe.



Az egyszerre két SIM kártyával használható Raptor, amely szintén ellenálló a vízcseppekkel és a porral szemben, a különlegesen kemény gumiborításnak köszönhetően megbízható társ lehet a mindennapi intenzív használat során. Az érintőképernyős

EVOLVE Predator

pedig extrém hőmérsékleti körülmények között, akár -20 ºC és + 60 ºC között is használható, mindemellett vízálló és teljesen ellenáll a pornak. Emellett walkie-talkie funkcióval rendelkezik, illetve a GPS alkalmazás segítségével pedig könnyedén tájékozódhatunk akár vitorlázás közben is.

További részletes információ a

www.evolve.hu

oldalon található. Hamarosan nyerhet egy Evolve Phantom mobiltelefont kvízünk segítségével….