Az opésok az új válogatási elv tükrében, az elmúlt hétvégén tovább folytatták pontgyűjtögetésüket, ezúttal Koperban.

Az időjárás-előrejelzés nem túl sok jót jósolt, de határozottan jobbat, mint az egy héttel korábbi Laser Európa kupán. A magyar opésok jellemzően a verseny első napjára érkeztek meg, míg a fűzfőiek még egy edzésnapot beiktattak a pénteki kezdés előtt.

Ez a verseny mind a helyieknek, mind az osztrákoknak, mind pedig a magyaroknak válogató verseny volt. A fenti nemzeteken kívül voltak még olaszok és néhány cseh vitorlázó (köztük a tavalyi EB női 4. helyezettje) is részt vett, így lett a mezőny létszáma 96.



Mindhárom napon, (kivéve az utolsó két futamot, akkor északi illetve keleti) jellemzően nyugati szél fújt kisebb-nagyobb-még nagyobb billenésekkel, illetve bizonytalan erősséggel 0-3-4m/s. Tény és való, hogy nem volt egyszerű ilyen szélviszonyok mellett vitorlázni, és a szerencsefaktor is jól jött, mindazonáltal mindenkinek (többé-kevésbé) ugyanolyan körülmények szolgáltak a versenyzéshez.

A rendezők versenyhez való hozzáállása érdekesnek volt mondható, ami miatt a jövőbeni részvételen érdemes elgondolkozni. Elképzelhető, hogy az előző heti sikertelen Laser Európa kupás futamok frusztráltsága miatt engedtek el olyan rajtokat, illetve csak egyéni visszahívót húztak fel, ahol bizonyítható módon a mezőnynek a nagy része volt a vonal pálya felöli oldalán a rajtlövéskor.

A rajtoltatás ilyen szintű megoldása nem csoda, hogy konfliktushoz vezetett, melyet a versenybíróság oldott fel…vagyis utasította el az egyik magyar beadványt, ami a futam törlésére/újravitorlázására irányult.

Persze mondani sem kell, hogy a sok korai rajtoló versenyző közül azért csak sikerült 6 HUN feliratot leolvasni (a 16 magyar résztvevőből), míg a többi nemzetből (alibi szinten?) csak egyet-egyet.

Ez ellen sajnos túlzottan sok mindent nem lehetett mit tenni, csak várni az újabb futamlehetőséget, hogy meglegyen a kiejtő. Végül 6 futammal zárult a verseny, melyet a helyi Liam Orel nyert.

Végeredmény (96 induló):

12. Wolf Szabolcs – Fűzfő

22. Veenstra Csenge – Fűzfő

23. Tóth Levente – Fűzfő

24. Tenke Áron – Spartacus

29. Gyapjas Zsombor – BYC

31. Ziegler Kristóf – Spartacus

33. Erőss Lóránd – RIVE

41. Pintér Nikolett – Spartacus

42. Lászlófy Levente (serd. 5.) – RIVE

44. Héjja Marcell – BYC

46. Lászlófy Ábel – RIVE

49. Roznár Katalin – RIVE

52. Korchmáros Sára – BYC

57. Hadnagy Zsombor – RIVE

62. Odonics Csanád – Fűzfő

64. Józsa-Kovács Attila – RIVE

A menet nem áll meg, a következő héten az opésok egy része a Garda Lake Meeting-en, másik része a Portorozi Eastern Regatta-n vesz részt.

Jó szelet, sok sikert!