Az elmúlt húsvéti hétvégén javában zajlottak a nemzetközi események mind a serdülő/junior osztályokban, mind pedig az olimpiai hajóosztályban.


Magyar 420-as versenyzők voltak Izolán, Laser 4.7-esek Martigues-en, Laser Standard-ben, illetve Finnel indultak Palma de Mallorca-n, míg az opésok egy része Portorozban, a másik része Gardán állt rajthoz.

Végül, de nem utolsó sorban pedig Benji Argentínában volt a VB-n, ahol az elért nagyszerű eredményhez egykori tanítványomnak ezúton is Gratulálok!

A fent említett sok-sok esemény közül ez a beszámoló a portorozi opés versenyről szól. Minden bizonnyal a többiek is fognak majd billentyűzetet ragadni…


Európában húsvétkor az opésoknak három nagy versenyük van: a gardai (idén 1073 résztvevő), a hollandiai braassemermeeri (266 induló), illetve a portorozi (356 induló).

Szlovéniába 6 magyar opés utazott le és a „szokásos módon” a verseny elé egy edzésnap is be lett iktatva, hogy meglegyen a kellő ráhangolódás a versenyre. Természetesen nem mi voltunk az egyetlenek akik edzettek,

hisz az osztrákok, németek már a hét elején levonultak a szlovén tengerpartra edzőtáborozni. A csütörtöki edzés igen jó szélviszonyok között zajlott, bár a rengeteg edző optimistes csapat között nem volt egyszerű megfelelő nagyságú

pályát „foglalni” a gyakorlatok végrehajtásához. Az edzés végén természetesen kiértékelés, elemzés, felvételek visszanézése stb stb…


Az időjárás-előrejelzés elég széles skálán mozgott, esőtől fogva napsütésen át kicsi és nagy szelen keresztül mindent mutatott. Ami végeredményben be is jött!

Az időjárás pénteken délutánra normalizálódott és kellemes DNY-i szél jött, amiben két futamot le is zavartak, bár nem volt egyszerű elindítani a versenyzőket. Az első csoport első rajtját nyolcszor lőtték vissza és indították újra. Addigra jócskán megfogyatkozott a kb. 120 fős csoport.


Sajnos Tóth Levi hamar áldozatául esett a rajt menti tülekedésnek, így ő egyből egy BFD-vel indított. A többi versenyző a kezdeti izgalmakat legyőzve hozta az elvárt helyezéseket.

A szombati napon szintén hasonló irányú szél fújt, amiben meglehetősen pörgősen sikerült lebonyolítani három futamot, így ezen a napon már korán parton volt a csapat ismét, ahol hamburger és tombola várta őket. Nem meglepő, hogy a tombolán Veenstra Csenge nyert valamit, hisz neki rendszeresen szerencséje van… legutóbb Palicson egy vitorlát nyert.

Vasárnapra a DNY-i szelet erősödő, igen hűvös és forgolódós ÉK-i váltotta fel, amiben végül két futamot rendeztek.

A csapat a várt eredményeket hozta, illetve ez a verseny ismét jó lehetőséget biztosított arra, hogy rávilágítson az esetleges hiányosságokra, amiknek a javítását majd be lehet építeni az edzésprogramba.

A szokásos pakolás illetve motoros kiemelése után indultunk haza, majd ezt hajcihőt még egy defekt megspékelte, de azért sikeresen hazaértünk.


Végeredmény 356 indulóból:

32. Tóth Levente – Fűzfő

38. Wolf Szabolcs – Fűzfő

112. Veenstra Csenguci – Fűzfő

130. Oláh Gergő – Spartacus

148. Héjja Marcell – Byc

166 Odonics Csanád – Fűzfő

Gratulálok az eredményekhez, és további sikeres felkészülést kívánok!