Idén második alkalommal gyűltek össze a One Design Trophy hajóosztályai a versenysorozat következő versenyén, a III. Osjecko Pivo LVE OD Kupán. A korábban két ízben Lellén megrendezett versenynek kifejezetten jót tett a helyszínváltoztatás.

A harmadik évébe ért verseny, mint ODT forduló, nagyon fiatalnak tekinthető, de lassan kezd felzárkózni a négy nagy ODT helyszín (Kenese, Csopak, Balatonföldvár, Balatonfüred) mögé. A Balatoni Hajózási Zrt. és a Lellei Vitorlás Egylet együttműködése folytán, a telephely nélkül maradt klub ebben az évben három versenyét Bahart kikötőkben rendezi. Az LVE versenyprogramjának legrangosabb eleme az ODT forduló, amely 2012-től Siófokon kerül megrendezésre. A kikötő és a Hotel Móló területe, infrastruktúrája ideális parti helyszíne bármilyen regattának. A versenyt, az eszéki sörgyártó mellett a Land Rover, a Fritz-Segel és a Termálfürdő Magyarhertelend támogatta.

A meteorológiai előrejelzések nem sok jóval kecsegtettek, ami a hétvége szélviszonyait illeti. Ennek ellenére szombaton csodálatos vitorlázóidőben, stabil északkeleti szélben, három futamot sikerült minden osztálynak teljesítenie. Vasárnap már nem volt ilyen szerencséje a mezőnynek, a J24, a Scholtz 22 és a Sudár Regatta osztályok nem futottak érvényes futamot, a többieknek nehezen, de sikerült egy gyengeszeles versenyt vívni.

A legnépesebb osztályok az Asso 99, Melges 24, és a Nautic voltak, kilenc-kilenc hajóval, őket követte a nyolc hajós Sudár Regatta flotta. A versenyen 52 hajó vett részt, amely létszám erősen feszegette az egy pályán rendezés kereteit. A versenyrendezés gördülékenysége és dinamikája áthidalta az egy pályából eredő nehézségeket és nem késztetett senkit felesleges várakozásokra.

A 8m OD osztályt fölényesen, három győzelemmel és egy második hellyel a Raiffeisen nyerte. Az Asso-k között, a Majthényi Szabolcs által kormányzott Fantomasso volt a leggyorsabb. Az Elliott osztály küzdelmeit a BYC-es Isa Pur nyerte, a Scholtz 22-esek között a Metálka volt a legjobb. J24 osztályban, nagyon meggyőző vitorlázással nyerte a versenyt Litkey Farkas és csapata. Nautic osztályban Soponyai Géza bizonyult a legjobbnak a Suttogóval, a Sudarasok versenyét, a Száz x Szép nyerte. Melges 24 osztályban LVE-s győzelem született, Temesfői Zénó csapata a Nadinnyével, az utolsó futamot megnyerve lett a legjobb M24-es egység.

A soron következő ODT forduló június 9-10-én lesz Csopakon, a Kereked Kupa.


Eredmények




A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!




Fotó: Andrew Leiner