A XVII. International-Schuller Kupa befutóját követően került sor az I. Eurakvilo Regattára, amelynek célja, hogy élményterápiás céllal, a lelki rehabilitációt elősegítve, egész napos kikapcsolódást biztosítson a dél-dunántúli régióban elő, gyógyuló, illetve gyógyult daganatos és leukémiás 7 és 18 év közötti gyermekek és családtagjaik részére.

Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Alapítvány által hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés már első évben óriási sikert aratott, hiszen csaknem 30 hajó jelezte részvételét a programon. Az esemény sikerében a rendezvény szervezői mellett kiemelkedő szerepe volt Bakóczy Kálmánnak is, akik az SOS Gyermekfalu számára szervezett vitorlásversenyek kapcsán már komoly tapasztalattal rendelkezik a jótékony célú versenyek szervezése terén is. Felhívására hat hajó érkezett a Balaton túlsó feléből a boglári kikötőbe csak azért, hogy a gyermekek számára maradandó emléket biztosítsanak. A kezdeményezés szintén sikert aratott az Inter Kupa mezőnyének körében is, hiszen aki csak tudott jelentkezett a versenyre. Így nem meglepő, hogy mind a 150 meghívott vendég hajóra talált és részt vehetett a versenyen.



A kicsik programja persze már a XVII. International-Schuller Kupa reggelén megkezdődött, hiszen 10 órától kreatív foglalkozások, és zenés programok szórakoztatták a jelenlévőket, valamint a nemrégiben megnyitott Balaton Csavargőzös múzeumhajó és ingyen fogadta az érdeklődőket. A Balatoni Hajózási Zrt. felajánlásából valamennyi meghívott ingyenesen igénybe vehette a Balatonboglár és Révfülöp között közlekedő menetrendszerinti hajó szolgáltatásait, így a gyermekek és családtagjaik már a vízről tekinthették meg az Inter Kupa befutóját is.



A Boglár előtti vízterületet kevéssel 15 óra előtt lepték el újra a vitorlások, hogy kezdetét vegye az I. Eurakvilo Regatta, a parton maradt kísérők pedig a Phoenix nevű kétárbocos vitorlás fedélzetéről élvezhették a rövid pályaversenyt.

Hasonlóan az Inter Kupához az I. Eurakvilo Regattát is eredményhirdetéssel zárták a szervezők, ahol ezúttal minden résztvevő díjazásban részesült.

A gyermekek számára megrendezett jótékony célú vitorlásverseny kétségtelenül nagy sikert aratott mind a vitorlázók, mind a meghívott gyermekek és kísérőik körében, így nem kérdéses, hogy jövőre tovább folytatódik ez a nemes kezdeményezés.






Fotó: Antal Gábor