Idén egy kis technikai bibi miatt ez a tradicionális verseny jóval késöbb került megrendezésre.

Hogy ez lehet az oka vagy más, azt nem tudni, de a szokásosnál kevesebb hajó jött össze idén a versenyen, melyet már 1968 óta minden évben megrendeznek. A pálya és lassan a szél is tradicionális. Az első nap Tihany-Balatonszemes-révfülöp-Tihany távon versenyeznek, míg vasárnap a Tihany-Balatonakali-Balatonszemes-Tihany távon.

Szombat reggel a meteorológia 4-es szelet igért. Ehelyett jó bő 6-os kerekedett a szemesi pályajel környékén. Jó kis harsogóban lehetett elfélszelezni Révfülöptől Tihanyig.  Vasárnapra pedig pont fordítva, a jéghideg hajnal után az elején erősebb késöbb leálló sőt szinte teljesen eltünő szél volt a jellemző.

Az 1968-ben készített kupát, melyet a klasszikus hajóosztályokban  legjobban végző hajó nyeri, idén a Nagymágus és a Rosa nyerte holtversenyben.

Végeredmény:

mihalkovics-2012.xls


Fotó: Alibán András