Ebben az évben rekord számban jelentkeztek magyarok egy életre szóló kihívásra, hogy a világ legkeményebb óceánjain versenyezve körül vitorlázzák a földet a Clipper 13-14 Round the World vitorlás verseny részvevőiként.

Hat magyar léphet az ez évben bemutatásra kerülő, immáron 3. generációs 12 vadonatúj 70 lábas Clipper versenyvitorlás fedélzetére. Közülük van aki a teljes földkörüli versenyt végig csinálja és vannak akik csak egyen vagy néhányon indulnak a verseny 8 szakasza közül.

A Clipper verseny egyedülálló a maga nemében. A legendás vitorlázó Sir Robin Knox-Johnston alapította, aki elsőként hajózta egyedül, megállás nélkül körbe a földet 1968-69-ben. Ez az egyetlen olyan verseny, ahol amatőr részvevők versenyezhetnek a világ körül, az élet legkülönbözőbb területeirőI, és függetlenül korábbi vitorlás tapasztalatuktól. Nem feltétele a részvételnek a vitorlás tudás, ugyanis egy átfogó tréning program biztosítja, hogy még a legtapasztalatlanabbak is elsajátítsák azokat az alapismereteket, amik versenyzéshez és a hajós léthez szükségesek.

„A vitorlázás mindig nagy örömmel tölt el és azt szerettem volna, ha ez a lehetőség megadathat bárkinek akinek eddig vagy nem volt bátorsága vagy nem álltak rendelkezésre a szükséges erőforrások amik egy ilyen hosszú utazáshoz kellenek.” mondja Sir Robin.

Koczka Terézia, 60 éves felsővezetői coach, Bacsó Tibor, 45 éves tanácsadó felsővezető és fia Bacsó Ádám, 18 éves diák – mindannyian Budapestről – vesznek részt a teljes, 40,000 tengeri mérföldes földkerülő versenyben, miközben 13 kikötőt érintenek. A verseny 11 hónapig tart, ami alatt olyan fizikai és mentális állóképességi megpróbáltatásban lesz részük, mint kevés más sportban. Mindhárman Horváth Csabától, a budapesti 59 éves IT igazgatótól hallottak a versenyről, aki tavaly az első magyarként vett részt a Clipper 11-12 futamon.

“A verseny életem egyik meghatározó időszaka. Egy blogot vezettem a kalandjaimról, ami legnagyobb meglepetésemre 16,500 látogatót vonzott, és ennek kb. fele magyarországi volt. Hazatérésem után egy előadást is tartottam, amire több mint kétszázan látogattak el,” mondja Csaba.

Teréziát – aki 1997 óta dolgozik vezetési coach-ként és a Vezetői Kultúráért Közhasznú Egyesület tagja – az az angliai Felsővezetői Coaching Akadémia (Academy of Executive Coaching – AoEC) szponzorálja a versenyrészvételben, ahol korábban a képesítését szerezte.

Az óceáni versenyvitorlázás kapcsolódik Terézia napi munkájához: azt reméli, hogy a verseny során új tapasztalatokkal gazdagodik majd. Ezt a tudást az AoEC-vel is megosztja majd és azokat beépítik a képzési programokba. E mellett tapasztalatait saját team coach-ing képzési módszertanának fejlesztésében is felhasználja majd.

Terézia – akinek nem volt korábbi vitorlás tapasztalata – már túl van az első Clipper oktatásán. A Clipper tréningek három szintre vannak bontva és mind osztálytermi, mind pedig tengeri gyakorlati képzést tartalmaznak.

Azt mondja: “Szeretem a kihívásokat, amik – legalábbis első látásra – lehetetlennek tűnnek. Különös érzésekkel töltenek el az ilyen helyzetek. A vitorlázás egy teljesen új terület számomra, és nagyon izgat, mire jutok vele a verseny végére és mennyire más emberként térek vissza erről a nagyszerű utazásról. Megragadtak a párhuzamok a földkörüli vitorlás versenyzés és a mindennapi fejlődésünk között; úgymint a célok kitűzésének fontossága, a feladatok fegyelmezett végrehajtása és az elért eredmények jelentősége.

“Alig várom, hogy más emberekkel találkozzak az élet legkülönbözőbb területeiről – szeretem a jó történeteket, mesélni és hallgatni is, és azt gondolom ezekből nem lesz hiány a versenyen. Tetszik Sir Robin gondolata, hogy mindenkinek adasson meg a felfedezés élménye és meg akarom mutatni a gyerekeimnek, unokáimnak és polgártársaimnak, hogy semmi sem lehetetlen… ha igazán akarod.”

Több közös vonás is van a magyar versenyzőkben a részvételen túl: Csabán keresztül kerültek kapcsolatba a versennyel, és mindannyiukat motiválja a verseny küldetése, hogy elérhessenek valami figyelemre méltót. Ezen felül Terézia ill. Tibor és Ádám is felhasználják versenytapasztalatukat, hogy szívükhöz közel álló jótékonysági küldetésüknek is nyilvánosságot és támogatást szerezzenek.

Tibor és Ádám a nehéz sorsú, határon túli magyar gyerekeket támogató és nevelő, erdélyi „Csibészek” alapítvány javára kampányol honlapjukon. „Azt remélem, hogy a verseny és az azon való részvételünk után érdeklődők felfigyelnek az alapítvány nemes küldetésére és eddigi eredményeire, így további támogatókat tudunk szerezni a szociálisan rászoruló erdélyi magyar gyerekek nevelésének.” – mondja Tibor.

Terézia utazásáról további információ a:

www.tereziakoczka.wordpress.com

címen érhető el.

Tibor és Ádám honlapja a:

www.clipper.bacso.hu

címen található, ahol hozzájárulásokra és adományozásra is lehetőség van.

Azok akik Terézia, Tibor és Ádám útját szeretnék követni, további információkat találnak a versenyről a Clipper hivatalos honlapján:

www.clipperroundtheworld.com

.

Miután minden hely elfogyott a Clipper 13-14 futamra, megnyílt a jelentkezési lehetőség a következő Clipper 15-16 földkerülő vitorlás versenyre.



HÁTTÉR


Clipper Ventures Plc

A Clipper Ventures Plc 1995-ben alapította a legendás vitorlázó Sir Robin Knox-Johnston, aki 1968-69-ben elsőnek hajózta körbe a földet egyedül, megállás nélkül. Sir Robin azzal a feltétellel alapította a vállalkozást, hogy a vitorlázásnak elérhetővé kell váljon mindenki számára korra és korábbi tapasztalatra tekintet nélkül. Ennek megfelelően indította el az első Clipper fölkerülő vitorlás versenyt 1996-ban. A vállalat saját tulajdonú, teljesen egyforma hajókból álló óceáni versenyvitorlás flottát üzemeltet és ez idáig több mint 3,000 ember vett részt az eddigi 8 Clipper versenyben. Ugyancsak a vállalaté a profi szóló földkerülő VELUX 5 OCEANS verseny joga, és sikeres rendezvényszervező üzletága vállalati vitorlás és fejlesztő programokat kínál. Napjainkban a Clipper Ventures egy elismert, vezető nemzetközi tengeri rendezvényszervező vállalkozás, amely globális események fejlesztésére és promóciójára fókuszál, mint amilyen a Clipper verseny.


Clipper 13-14 földkerülő vitorlás verseny

A Clipper 13-14 földkerülő vitorlás verseny, a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő futam, 2013 nyarán indul és csaknem egy évvel később ér vissza, miután megtesz 40,000 tengeri mérföldet, amivel egyben ez a világ leghosszabb óceáni versenye. A 12 vadonatúj 70 lábas hajóból álló Clipper flottával rekord számú részvevő fog versenyezni. A versenyt Sir Robin Knox-Johnston alapította azzal a céllal, hogy vitorlás tapasztalattól függetlenől mindenkinek megadasson a lehetőség, hogy felfedezze az óceáni vitorlás versenyzés izgalmát. 40 nemzet 650 versenyzője vesz részt a Clipper 13-14 versenyen a méltán híres hajó tervező, Tony Castro által megálmodott, 12 vadonatúj 70 lábas vitorlásokon. A részvevők végig csinálhatják a teljes földkerülő versenyt, vagy a 8 szakasz bármelyikét. Az egyetlen feltétel a részvételre a minimum 18. betöltött életév (nincs felső határ), és a kalandvágy. A teljes útvonal több versenyszakaszra van osztva és Formula-1 rendszerben történik a pontozás. A verseny végén legtöbb pontot összegyűjtő hajó nyeri a Clipper Trófeát.


Sir Robin Knox-Johnston

Majdnem 45 éve, hogy Sir Robin Knox-Johnston rekordkísérletére indult, hogy egyedül, megállás nélkül körbevitorlázza a földet 1968-69-ben. Most mint a Clipper Ventures Plc. alapító igazgatója és elnöke, a földkerülő vitorlásversenyzés előmozdításának élharcosa. Sir Robin egész életét meghatározta a vitorlázás és a Közlekedési Minisztérium Mester diplomájával rendelkezik. 2007-ben, Sir Peter Blake-kel közösen, felállította a leggyorsabb földkerülő vitorlázás rekordját; másodszor is körbe vitorlázta egyedül a földet, amikor indult a VELUX 5 OCEANS versenyen.

Sir Robin figyelemreméltó tapasztalatra tett szert a földkerülő versenyek szervezésében, mikor 1990-1994 között a Whitbread Race versenybizottságában szolgált, ill. amikor 1982-ben és 1986-ban a BOC Challenge Round the World versenyt szervezte. Egyedülálló módon, három alkalommal is elnyerte a RYA/YJA az Év Vitorlázója címet, és 71 évesen részt vett a 2010 Sydney-Hobart vitorlás versenyen.


Forrás: Clipper Round the World