Mint a Port Lacaj telepvezetője kötelességemnek érzem, hogy ezúton nyilvánosan válaszoljak a jolle.hu oldalon „Botrányos bajnokság” címen megjelent írásra.

Nem szeretnék egy végeláthatatlan vitát elindítani, pláne nem magyarázkodni, de a vádaskodásokra és a negatív kritikákra mindenképpen reagálnom kell

A bajnokság körüli helyzet kialakulásának megértéséhez egészen 2013 áprilisáig kell visszatekintenünk, ekkor választott meg a Port Lacaj Teleptagsága a fonyódi TVSK telep vezetőjének. Nem szívesen vállaltam, mert éppen elég fontos dolog van most az életemben, de mivel többen kértek, kötélnek álltam. Ezt követően az előző vezetés átadta a bajnokságra vonatkozó hatósági engedélyeket, hogy mostantól az én feladatom ennek a megszervezése. Ezt is elvállaltam, és első dolgom volt a bajnokság financiális alapjainak ellenőrzése. Miután Kenéz Laci nekem és később Siklósi Máténak, a TVSK elnökének is megerősítette, hogy a többek között ilyen célra is létrehozott alapítvány 2013-ban nem tudja a bajnokságot támogatni, látható volt, hogy az idei évben szerényebb anyagi keretek állnak rendelkezésünkre.

Sajnálatos dolog az eseményeket úgy beállítani, hogy Igali Csillát – akit évtizedek óta ismerek és szeretek – egyszerűen csak lecseréltük, mert úgy tartotta kedvünk. Ez nem igaz! Legelőször vele kezdtük meg az egyeztetéseket, de látható volt, hogy elképzeléseink és lehetőségeink nincsenek összhangban a költségek terén. Felvetettem, hogy mivel egy kikért bajnokság az önkéntességről is szól, olcsóbbá tehetjük-e önkéntesek segítségével a versenyt. Erre Csilla kijelentette, hogy ő nem dolgozik együtt ismeretlenekkel csak a saját csapatával. Jelzem, hogy ebből a csapatból többek között Hauer Feri és Regényi Zsolt sem ért rá hiszen Laser versenyt rendeztek, míg Horváth Attila (fonyódi motoros) szintén egy másik rendezvényen kellett, hogy megjelenjen.



Többször levélváltás után egyértelmű lett számunkra, hogy Csilla rendezését nem tudjuk kigazdálkodni, én ezt akkor nagyon korrektül jeleztem is neki. Ő erre enyhén személyeskedve bár, de engem meg nem bántva, azt írta, hogy egy bajnokság NEM üzleti regatta, azt nem lehet gagyiban megrendezni, ezért inkább adjuk vissza a rendezést az MVSZ-nek.

Ez nyilván nem merült fel lehetséges opcióként, így nekigyürkőztünk a feladatnak.

Megszereztük a motorosokat, (pályarendezésre és életmentésre tökéletesen alkalmas, erre hatósági engedéllyel rendelkező hajókat) majd a rendező hajót is Gőbel Gyuszi, orvos sporttársunk jóvoltából (e helyről is külön köszönet neki), majd kihirdettük, hogy önkéntesek segítségét várjuk a Lacajból. Sokan jelentkeztek, végül többen, mint ahányat egyáltalán használni tudtunk volna, de nagyon köszönjük Nekik is a felajánlást.

A Lellei Vitorlás Egylet, mint aktív tagja a hazai vitorláséletnek, rendelkezésünkre bocsájtotta bójáit, dobogóját, kódlobogó készleteit, rajt automatikáját (nagyszerűen működött).



A Compass Magazin pedig nem csupán médiafelületet biztosított a versenynek, de egy komplett irodát telepített a Lacaj helyiségébe és Dániel Marcell (Dániel Gábor fia) segítségével azt hiszem teljes értékű munkát végeztek az eredmények gyors ismertetése és a médiakommunikáció területén.

Nem mellékes, hogy volt a bajnokságnak fotósa és videósa is, ez korábban soha nem volt, így az eddigi versenyekről nem is maradt értékelhető képanyag. Hiszem, hogy ma már ez is fontos.

Versenyvezetőnek Szalai Lászlót, alias Kockát kértük fel, a Versenybíróság vezetője pedig a széles körben nagy tiszteletnek örvendő Kerekes Kázmér volt. Azt hiszem, mindketten nagyon jó munkát végeztek.

Mivel azonban Nusó, Fabatka C4 megszólított, mint a „Bajnokság magával igen elégedett szervezőjét”, pár hasonlóan keresetlen ámde az igazsághoz némiképp közelebb álló mondatban értékelném a versenyt.

Először is. Aki akarta, jól érezhette magát. Minden este volt meleg étel, köszönet érte, a 15-ös flottának, a T-jolle flottának (Tönci), Nusónak (nagyon finom vadpörkölt), illetve egy este Zsoltinak, a büfésnek. Az más kérdés, hogy mások szándékosan azzal büntették magukat, hogy a közös programoktól látványosan távolmaradtak.



Volt kedvező áru sör (köszönet az Osieckó Pivónak), volt sátor (köszönet a Délnyugat.hu-nak, akik olcsóbban adták, mint tavaly), volt póló (köszönet az én cégemnek, a Surgicare Kft-nek), és volt támogatás Cserkúthy Lacitól, és a Fritz-Segeltől (köszönet Szombati Petinek). Támogatott minket az Ilcsi Szépítő Füvek (Ilcsi Néniről a díjátadón Kenéz Laci meg is emlékezett), és volt támogatás a Compass Magazintól. Azt hiszem ez egy ilyen szponzor szegény világban nem kis teljesítmény. Loholtunk is érte eleget.

Ez a parti oldal, de a vízen valóban voltak változások. Azt mindannyian tudjuk, hogy nem igaz, hogy a versenyvezetőség a kiírástól eltérően rendezett volna „Up & Down” pályákat, hiszen benne volt az általad is hivatkozott kiírásban, hogy megteheti. Viszont voltak a bajnokság előtt nem kevesen, akik azt mondták, hogy nem is jönnek, ha még mindig a régi háromszög pályát futjuk, idestova utolsóként az összes osztály közül…

Egyébként arra a felvetésre, hogy sokat kell fordulni, ne adj Isten, még perdülni is (egy bajnokságon!) nem tudok mit mondani. Ez tényleg nem egy üzleti regatta, ez a Magyar Országos Nagyhajós Bajnokság. Itt BAJNOKOT avatnak, aki elmondhatja, hogy ő adott osztályban a legjobb magyar hajós. Ezt nem lehet evezős versenyre odaadni. Nusónak ezt tudni kell, hiszen neki sokszor összejött ez már (persze addig nem is volt baja a bajnoksággal). De hadd világítsak meg egy másik nézőpontot. Az a bizonyos 2009-es Fabatka borulás és az azt követő, „sportszerű” – szerintem meg amatőr – megoldás nekem a bajnoki 3. helyembe került. Mit tehettem? Semmit. Igali Csilla így döntött. Ő volt a vezető. Pont. Nagyon ünnepeltük, hogy milyen sportszerűek vagyunk, de az nem volt profi megoldás. Ott ti saját hibából (nem tudtátok elengedni a backstaget) borultatok és egy hasonlóan gyönyörű vitorlás nap ment kárba, mint a most szombati. De, volt egy hatalmas különbség: akkor a meteorológia nem 6 nap szélcsendet ígért, mint most, hanem további szeles napokat. Így nem volt kihatása Csilla döntésének a bajnokság értékelhetőségére.

Most viszont, ha Kocka nem dönt helyesen – mint ahogy helyesen és jogszerűen is döntött –, akkor most NINCS bajnokság. Én értem, hogy egyes körök éppen ezen röhögtek volna hasukat fogva, de nekünk a többi, jó szándékú vitorlázó érdekeit kellett figyelembe vennünk.

Az meg, hogy a 15-ösök betétbóját fussanak, túlhaladott, mert többségük gyorsabb, mint a 25-ösök derékhada.

Most pedig, személyes véleményem ismertetése után, nagyjából pontonként reagálnék „Botrányos Bajnokság” című cikkedre.

A versenykiírást „gyárilag” az előző vezetéstől kaptam, abban csak a rendezők nevét és a támogatók által ajánlott díjakat írtam át. Egy további módosítás volt, a 9 futamot 8-ra szűkítettem, mert, lévén a Kék Szalag igen közel, mindenki sietni akart és a tartalék napot nem akarta igénybe venni. Ehhez viszont Tusnai Gabi információja alapján, csökkenteni kell a kiírt futamszámot, mert ha nem hirdeti ki a versenyvezetőség az első futam előtti este 8 óráig a módosítást, akkor csak 8 futammal érvényes a Bajnokság. Ezt azonban Kockáék megtették, (ezért lett végül 6 futam, erről szólt az 1. számú hirdetmény a hirdetőtáblán). Szóval ennyit a 6 futamról.

A nyuszifül-pálya azért lett volna, hogy a K.U.K és a Vöcsök délután 4 óra körül már ne bolyongjon még a pályán. Nem hiszem, hogy Solti Laci bácsi haragudott volna, ha nyuszifülben megyünk, amit könnyű rövidíteni. DE. Pomucz Tamás hivatkozott a hagyományra és láss csodát, egy pillanat alatt meg lehetett oldani az igen komoly dilemmát. Tudod Nusó, egy kis hozzáállás.

A háromszög pályára már reagáltam. Minden valamirevaló versenyző azt támogatta, hogy „Up & Down” pálya legyen. Sokkal technikásabb, gyorsabb. Miért is kellene még mindig MZ motorral menni vagy Fortschritt kombájnnal aratni? 19 alkalommal jó volt, most húszadszorra meg ez volt jó. Halad a világ.

A Compass Magazin cikkre nem reagálok, nem én írtam, talán nem engednék meg magamnak ilyen szellemességet, mint az

iránytűmagazin.hu

, mert ezen az elven akkor a Te honlapod is lehetne akár uszonyos.hu. Ez a nevük és kész.

Kockával való viszonyodat kár rávetíteni a bajnokságra, bár egyénileg ez persze jogodban áll. Hogy hogyan beszéltek egymással, az a Ti dolgotok.

Az viszont, hogy a szombati napot 4-5 Beaufort-nak hirdeted, és 6-os ráfújást vizionálsz, az már vicces. 4 kilométerre tőlünk 7700 ember úszta át a Balatont. Ezek akkor mind Ironmanek voltak? Ha nem, akkor jó lesz az a szél 3-4-es erősségűnek, esetleg egy-egy gyenge 5-ös ráfújással. Na, ebben nem kell borulni, főleg nem úgy, hogy a borulás után még mindig behúzott grósz-génua lebeg a vízen. Hja és szép dolog az esti barátkozás, de reggelre jobb, ha józan legénység fut ki a hajón. No comment.

Azt írod, hogy 2-3 óra a mentés hajónként. Ez 5-6 órát jelentett volna a 2 hajó esetében. Tehát ugrott volna a teljes nap (11-kor borultak a hajók), így nem is lenne bajnokság. Jó lenne?

Egyébként Kocka azonnal hívta Bagyó Sanyit és azt az infót kapta, hogy átúszás után jönnek. Jöttek is. Hogy addigra Tönkő Pali bácsi és Kottász Bécó megbontotta a Csilige statikai egyensúlyát és eltörték az árbocát? Ez nem baj, ugye? Fő a sportszerűség, meg a „hajrá, csináljuk meg” hangulat. Érdekes módon a Boleró árboca nem sérült, pedig ugyanaz a hajó. A Csilige árboctalpa kifordult, árbocát maga a hajó törte el, amikor a vantnikat megbontották és a hajó hasra fordult. Ezt miért nem sérelmezi senki? A mentés egy szakma, amit jobb azokra hagyni, akik értenek hozzá. A Csilige árbocát Fischer Dezső és Kocka hozta ki, úgy, hogy legalább a vitorla egyben maradt. Egy köszönömöt sem kaptak érte. Ez is megér egy misét…

Nusó. Hosszan lehetne még sorolni a pro és kontra érveket. Én értem, hogy „hatalmas hiba” volt Csilla nélkül rendezni a bajnokságot, bár előzőleg megkérdeztelek és azt mondtad, neked jó Kocka is.

Hagyományok vannak, jó őket tisztelni, de mindig van újdonság, új szereplők egy régi darabban. Ezeknek soha nincs könnyű dolguk, mert a régiekhez viszonyítják őket és az mindig fals, vagy így vagy úgy.

Az tény, hogy a rendelkezésünkre álló keretből a legjobbat kihozva, szívünket, lelkünket beletéve szerveztük meg ezt a versenyt. Ami jó volt, jó volt. Ami nem, azon lehet javítani.

Az építő kritikára is vevő az ember, de a „Botrányos Bajnokság” olyan cím, amit nem érdemel meg a szervezőgárda. Ha csak azért nem, mert nem te lettél a bajnok idén. Ígérem, jövőre igyekezni fogunk. Vagy valaki más, mert nagyon szívesen veszem, ha mondjuk a flottakapitány szervezi a bajokságot, mint teszi azt sok más osztályban.

Jó lenne, egyszerűen CSAK hajózni és üdítően kritizálni az éppen aktuális szervezőt. Mert az is egy népszerű és igen sikeres MAGYAR sportág. Tán még olimpiát is nyernénk benne.

Baráti Üdvözlettel,


Székely Róbert